Gyalogolj 20 km/h-val – csak fotó

A megengedett haladási sebesség óránként húsz kilométer. Ilyenkor “illik” a táblán feltüntetett sebességgel haladni. Nnna, azon a szűk helyen – meg egyébként is… – minden igyekezet és jó szándék ellenére sem sikerült ennyire felgyorsulni. Mondjuk a néni meg sem próbálta, ejnye-bejnye. Biztos nem ismeri a jelzést. Egyszer kénytelenek voltunk kipróbálni: esőben, esernyő és esőkabát nélkül jól kilépve is majd két óra kellett egy tíz kilométeres távhoz. Biztos edzetlenek vagyunk… Arra azért jó a tábla, hogy a szinte egyirányú sikátorrá zsugorított sétányon este ne essünk a gödörbe. A kreszt meg jelzőtábláival együtt hagyjuk az autósokra.

Amúgy a munkálat ismertetéseként kifüggesztett táblán valami olyasféle szerepel, hogy gödörásás… Jaaa, most már minden világos. Eddig azt hittük, valami célja is volt a turkálásnak.

Büntetik a köpködőket!

Kolozsvárt megszégyenítő módon az országban elsőként éppen Gyulafehérváron büntették meg az utcán maghéjakat köpködőket, cigarettacsikket, papírt, szemetet elhajítókat. A köztéri köpködés a település közterület-fenntartása elleni kihágásnak minősül, az elkövető 60-tól 120 lejig terjedő pénzbírságot kockáztat. Szép képet fest ez a romániai viszonyokról, ugyebár, nevelni kell a felnőtt lakosságot arra, hogy ne köpködjön nyilvánosan. Mégis, gratula Gyulafehérvárnak, hogy ezt felvállalja!

A magozás, a napraforgómagok héjának buszokon, utcán való szétköpködése undorító hazai hagyomány. Nosztalgiázzunk. Emlékeztek még, hajdanában minden valamirevaló „komplex” előtt állt egy-egy c…né, így utólag visszagondolva elég kétes kinézetű, piszkosszürke zsákból kis kehelyszerű fapohárral ömlesztve az egylejre napraforgómagot. Övék volt a monopólium! A boltban nem lehetett ám magot vásárolni, esetleg a piacon, vagy legfeljebb napraforgóföldes rokonoktól szerezni nyers, érett tányérokban. A hiányzó csokit, cukorkát pótoló nemzeti nassolnivaló aztán sokkal elegántosabb formát öltött, a XXI. századra már színes tasakokba költözött a tökmag is, különféle csomagolásúak közül válogathatunk a bolti polcokon, még hántoltat is kínálnak. A magos néni már rég a múlté. Bár újabb változata is megjelent: többnyire idős, fejkendős néniket látni néha, akiket a kapitalizmus szegénysége kényszerít puritán átlátszó zacskókba csomagolt magot kínálni. Amit legtöbben kifizetnek, aztán mégsem visznek el. Ettől eltekintve, a köpködés divatjának végképp a múltba kellene süllyednie.

Most, hogy belegondolok: Kolozsvárt egészen rendesen takarítják – ezen a héten a buszra várva már kétszer is fedezékbe kellett menekülnöm a kis narancssárga kefésautó porfellege elől. Talán a tiszta járdára a csikket is inkább szégyelli ledobni a jámbor városlakó, innen a tisztaság érzés. Szeretném azt hinni, hogy Gyulafehérvár helyett azért nem Kolozsvár járt elöl a köpködés büntetésének jó példájával, merthogy itt oly kulturált a társadalom, olyan civilizáltak az emberek, hogy a napraforgómag héját illedelmesen zsebükbe gyűjtik az első szemeteskukáig, netán ma már nem vetemedik senki arra, hogy a trolin, villamoson, utcán magot ropogtasson. Vagy lehet, hogy csak én közlekedem ilyen „megkímélt” útvonalakon?

A hatóságok figyelmébe ajánlom még a zsebkendő nélküli, puszta tenyérbe történő orrfújás történelmi időkbe vesző népszokását is, dívik még…, láttam…