Gyermeknap gyermekáldással

95
Fotó: Rusu Péter

A kolozsvári gyermeknap szervezői csapatának van egy ritka szerencsés születésnaposa. Az életfás anyuka és apuka lassan iskoláskorba érő Rozija egyenesen egy hamisítatlan fesztivállal ünnepli évről évre a születésnapját. Tegnap hétpróbással.

Hol a forró napsugártól, hol a csepegő-csorgó eső elől menekültünk fedezékbe szombaton, s bár az a mintegy félórás kitartó eső éppen a legzsúfoltabb időszakban érkezett, az elmúlt hetekbolond-hideg meteorológiáját tekintve tulajdonképpen szerencsésen alakult a hetedik gyermeknap időjárása. Nagyon drukkoltunk, hogy a behangolás végére a szerencsi Ciráda feje fölött fenyegető kékszürkén dagadozó fellegek tovatűnjenek, s a jelek szerint az újmódi népzene felért egy viharűző kalotaszegi harangszóval. Aztán a zenének is véget vetettek, majd összetakarítgattak és hazamentek a legények és leányok.

Amikor úgy gondoltuk, hogy vége a napnak, és már csak a pihenés maradt, akkor jött az örömsms: 3200 grammjával megszületett Szilamér Félix este 10 órakor. Nem kis teljesítmény: szerda óta erőteljes jelzésekkel készülődik, de aztán – anyukáját nem kis megpróbáltatásnak kitéve – stílusosan kivárta a gyermeknapot. A hírek szerint mindannyian jól vannak – a tehetetlenül gyötrelmes napokat megélt apuka is. Sok örömöt és egészséget a szép kis családnak! Jövőre „szabadságos” babát is ünnepelhetünk hát a nyolcadik gyermeknapon… 🙂

**************************************************************************************************
Fényképek a hetedhét országra szóló hétpróbás gyermeknapról (szervezi az Életfa Családsegítő Egyesület és a Szabadság napilap):

Rohonyi D. Iván fotói

Kiss Gábor fotói

Rusu Péter fotói
**************************************************************************************************

Nagy Johanna (balra), a "plakátrajzoló"
Nagy Johanna (balra), a “plakátrajzoló”
Délutáni bábszínház Demeter Ferivel
Délutáni bábszínház Demeter Ferivel
Bábszínház asszisztenciával
Bábszínház asszisztenciával
Ciráda, Szerencsről
Ciráda, Szerencsről
Ciráda
(Fotók: Kiss Gábor)
Reklámok

Lyra – forever

Szombaton este, a Gyermeknap végén elkísértük a nap sztárját, a Lyra együttest vacsorázni. Még le sem ment torkunkon az utolsó falat, már igyekeztek hangszereikért. És elkezdődött a nap második koncertje nekünk. Nekik már a harmadik, mert korábban Nagyváradon zenéltek, aztán a gyereknapos kedves vendégseregnek, majd úgy tucatnyiunknak, és maguknak is, mint kiderült, sosem tudják csak úgy eltenni a hangszert egy koncert után.

Szuper volt a gyerekkoncert, ahol csak azért nem lehetett több mozgásos jelenetet bevetni, mert a kollégium tágas étkezdéjében – ahova a fránya-áldott eső miatt kényszerültünk – erre nem volt hely a teltház miatt. Ám a még akkor is folyamatos szervezői futkorászásban valahogy nem is igazán jutott el a fülemig a dal, a szöveg, hogy mélyebbről ne is beszéljek. Ugyan Bogi kolléganőm látta őket három évvel ezelőtt is, amikor szintén vendégeink voltak Gyermeknapon (akkor mi betegen ájultunk itthon), és ennek megfelelően áradozott is róluk, de valahogy sosem jutottunk el odáig, hogy sikerüljön meghallgatnom a Lyrát. Hát, mondhatom, rengeteget veszítettem. Három teljes évet, amikor nem ismertem a Lyrát. Aztán eljött ez a szombat, amikor ajándékba kaptam egy örökestét, egy kis Hervay Gizellával, Szilágyi Domokossal, József Attilával, Petőfivel, másokkal fűszerezve.

Judit olyan hihetetlen erővel énekel, hogy tisztán érthető-élvezhető minden szava-hangja a kihangosított három (!) gitár mellett, ráadásul nemhogy hamisat nem hallani tőle, de meg sem gyengül, el nem csúszik a hangja a napi már-már nyolcórásnál is hosszabb éneklés után még így hajnalban sem. Az egyik gitáros, Karcsi – sosem találnátok ki – a fizika egyik megjegyezhetetlenül bonyolult ágazatának megbecsült és elismert doktora és szaktekintélye, szinte nincs is olyan hangszer, amelyen ne tudna játszani, minden táncházas népdalt ismer, és olyan élethűen szólalnak meg ujjai alatt az amerikaiasra hangolt gitárhúrokon a bluesok, hogy az ember lánya forgolódni kezd a székén holmi idegen világsztárok után nézelődve. A másik bolondos zenész – M. Zoli – nem fér a bőrébe, ha hangszerhez nyúl, a fiatal csikó nyargal így, ha vadító illatokat érez a levegőben, a kisgyermek habzsolja ilyen szenvedélyes kíváncsisággal a világot, amilyen szenvedéllyel ő eggyé válik a hangszerével, s micsoda szólamokat művel emez újabb testrészével, megszűnik minden, csak ő van és a gitár, és ezt hallod is, érzed is – folyton meg kell rántania a képzeletbeli gyeplőt, hogy csapatban maradjon a zenéjével. Kata, aki több évtizednyi házasság után olyan szerelmes sorokat ír Cs. Zolinak, aki azokat olyan dallamokkal öltözteti fel, hogy egy ilyen csapat előadásában az embernek – félreértés ne essék: ártalmatlan félpohárnyi bor után – elakad a lélegzete, a tapsot olyannak érzi, mintha templomban adná, meg szinte eszébe sem jut, úgy elkalandozott valamerre, aztán egyre röpködőbb-remegőbb a lélegzete, mígnem az egésznapi eső már a szemén is kicsordul és csak folyik, folyik alá – legyen akár boldog szerelmes, akár reménytelenségben gyötrődő, akár sok tavasz előtt álló ifjú, akár deresedő kiábrándult. Olyannyira, hogy hajnali ötkor – álmot csalogató forró zuhany és olvasmány után – sem jön álom az ember szemére, akkor sem képes beletörődni, visszaengedelmeskedni a mókuskerékbe, hanem egy teljes gyermeknapos hajsza után blogbejegyzést ír… És vigasztalásként Lyrát hallgat az együttes honlapjáról. És már tudja: minden remek hangfelvételen túl, ezért az élő, szűkközönséges koncertélményért fog sóvárogni sokszor még.

Gyermeknapi meteorológia

Három éve ilyentájt újfajta rögeszme, vírus, magatartászavar észlelhető Kolozsváron. Lehetünk úgy vagy harmincan (ötvenen? – egyszer igazán népszámlálhatnánk), akik minden előzetes figyelmeztetés nélkül hirtelen elkezdjük megszállottként követni az időjárás alakulását.

Számolgatunk, azaz inkább számítgatunk, hiszen nem egzakt tudomány a meteorológia, s kicsit úgy vagyunk vele, mint a szerelmes a margarétaszirmokkal – gyorsan megszámolja, hogy az utolsó sziromra „szeret” jusson –, valahogy mindig arra jutunk, csak sütnie kell a napnak szombaton. Miközben titokban attól rettegünk: talán inkább esni fog. Ezekben a hetekben azt hiszem, egymagunk vagyunk ezzel az óhajunkkal, hiszen a több hónapos szárazság után már a mezőgazdaságból inkább csak a kenyér drágulását érzékelő városi ember is esőt óhajt. Nem úgy a „megszállottak”.

Bújjuk a lehető összes internetes honlapot, figyeljük az előrejelzéseket, csüggedünk és reménykedünk. Az egyik helyen azt jósolják, eső lesz bőséggel, sőt egyenesen vihart mondanak, másutt még egy icipici napocskát is odabiggyesztettek, s az eső valószínűségét „csak” 60 százalékosra saccolják. Ha mindenütt esőt jeleznek is, a június elseje előtti héten csúcsosodó újfajta járvány áldozatai akkor is reménykednek. Eszükbe jut minden korábbi csalódásuk, amikor az előrejelzések még egy nappal korábban is biztosra mondták az esőt, aztán hétágra sütött egész nap. És erre nincs gyógyír. Mert az érintettek nem is akarnak meggyógyulni, hiszen ez azt jelentené, hogy már nem készülnek semmire így gyermeknap táján. Márpedig készülnek ők, és feltett szándékuk évről évre egyre több társukat megfertőzni ezzel a vírussal – ez nem is olyan nehéz, hiszen évről évre egyre többen vállalják önként és szívesen a megfertőződést. Az érintett társaság ugyanis immár harmadik éve gyermeknapi utcai fesztivált szervez Kolozsváron, és esze ágában sincs erről lemondani.

Természetesen eső esetére is van forgatókönyv, a gyermeknap akkor sem marad el, csak átköltözik, fedél alá. Csak hát a szabad ég alatt lenne az igazi. Meg aztán esőben talán akadnak majd, akik nem szívesen bújnak ki a házból. Bár jobb szórakozást nem is lehetne kitalálni egy esős tavaszi-nyári napon, mint gyermeknapozni reggeltől estig.

Ha esni fog, a fertőzöttek akkor is hálásak lesznek – sorsnak, istennek, meteorológiának –, hiszen a gazdasági válság és egyéb kedvezőtlen körülmények dacára az idén is bőségesnél bőségesebb, érdekesnél érdekesebb, változatosnál változatosabb programokkal sikerült összehozni ezt a fesztivált. Ha esni fog szombaton, végtére azért is hálásak leszünk, hiszen elmúlik fejünk fölül a szárazság réme. Mert a titok abban áll: észrevenni a rosszban is a kicsike jót, engedni szemünknek-szívünknek meglátni az apró örömöket, amelyekből igenis rengeteg van nap mint nap, de főleg a szombati gyermeknapon a Farkas utcában. Gyertek el!