Dobogós tájfutó bajnok lettem!!!

október 21, 2011 - 09:47 | Gyermekek – szülők, sport kategória | 19 hozzászólás
Címkék: , ,

Ez komoly! Még oklevelet is kaptam, szép kis csinos színeset. Sőt sárga érmet is a nyakamba, rajta jókora egyessel. És igen, a dobogó első fokán lubickolhattam a dicsőségben. Jó móka volt, akkor is, ha a kategóriámban (felnőtt nők) alig néhányadmagammal – köztük nagyikorúakkal is – indultam…

Tájfutás. Valahogy úgy voltam vele, mint Kabos Gyula szolgája, aki Hippolitot hippodromként jelenti be a vacsorázó családnak, merthogy ennek a szónak legalább van értelme. Tájkép, tájépítészet, tájszobrászat, no de tájfutás…? Mit meg nem tanul egy szülő: csemetém beállt a szomszéd Péter mellé a tájfutók csapatába. Péter már profi tájfutó, évek óta sorra nyeri a rangos versenyeket, még gipszezett törött karral is. Jó „mentora” egy kezdőnek.

Így hát egy ideje heti két alkalommal iskola után tájfutni megy Ákos is és egy jókora gyerekcsapat Árpi(ká)val, aki igazából inkább Árpi bácsi. Hétköznap ki az erdőbe, a friss levegőre, mmmm… Sorra kaptam az információkat a tájfutás nevű sportról, értettem is, nem is. Aztán kiírtak egy versenyt kezdők számára, Ákos menni akart, főleg, hogy jó mulatságnak ígérkezett az én félig viccesen, félig komolyan beígért benevezésem is. Hideg szél fújt aznap reggel, felhős is volt az ég, mégis elmentünk. A zajból ítélve legalább kétszáz gyerek lehetett a Györgyfalvi negyedi parkban, hébe-hóba felnőttekkel tarkítva. Óvodások is voltak, sőt egy legfeljebb kétéves apróság is, ők szüleiket kísérték a versenyben.

Regisztrálásképpen kaptunk egy színes kartondarabot az indulási perccel, ráírtuk a nevünket és a versenykategóriát. Aztán részletes többnyelvű magyarázatot is kaptunk a tájfutásról, no meg arról, tulajdonképpen mit is kell tennünk. Nagy színes térképen lassan értelmet nyertek a zöldek és szürkék. Megvilágosodott az ellenőrző pontok szerepe. Bizony nem kis izgalommal vártam a rajtot életem első tájfutásos próbálkozásán.

A kerítésre aggatott, tányér nagyságú különleges óra percenként megszólalt. Minden percben kategóriánként egy-egy versenyző indult egyszerre. Indulás előtt egy percünk volt arra, hogy kézbe kapjuk a kisebb térképet és az utolsó kérdéseket feltegyük. Az biztos volt, hogy a rajttól milyen irányban kell indulnunk, de a többi…

Futni kell, ez egyértelmű, hiszen mielőbb el kell jutni a célhoz, ám közben meg kell találni az ellenőrző pontokat, és ott kilyuggatni a kis kartonunkat. A felnőtt kategóriában tíz darab fehér-piros lampionszerű tákolmánnyal jelölt pontot kellett megtalálnunk. Hiába volt akkora, mint egy nagyobb fazék (khm, megszólalt bennem a háziasszony…), és hiába szerepelt a térképeinken is mindegyik, a sétányok, utak, utcácskák, ösvények, fák-bokrok, játszóterek, autók stb. szövevényes rajzából egy zöldfülő újoncnak nem is olyan egyszerű kisilabizálni az ellenőrzőpontok pontos helyét. Főleg, hogy a terepen több ellenőrzőpontot helyeztek el, mint amennyi egy-egy versenyző kartonján szerepelt, kategóriánként más-más pontokat kellett felkutatnunk. Nyomozómunka volt a javából.

Bajnoki dobogónk 🙂

Két tanács bizonyult leghasznosabbnak: 1. a térképet mindig úgy fogni (ha kell, akár „fejjel lefelé”), hogy rajta az út, amelyen éppen haladunk, pontosan szemben legyen, 2. ha összezavarodsz, menj vissza oda, ahol tökéletesen beazonosíthatod a helyedet.

A tájfutásban semmi nem véletlen: jellegfákat, bokrokat, hintákat, mindent jeleznek a térképek – micsoda munka lehet mindezt elkészíteni! Az első pontra csak pár perc után bukkantam rá, hát nem mondom, hogy éppen Kolumbusz Kristófnak éreztem magam, de valami olyasféleképpen. Szinte hihetetlen volt, hogy aztán sorra a többi is megkerült. Persze számítógépes munkába belelustult biológiám gyorsan meghúzta a féket, a tájfutásból inkább tájlépés lett, bár a végén egy kis biztatásra sikerült még egy sprintet kiszorítani. A leigazolt profi 11-12 évesek 6 perc alatt futották le a távot (persze versenyen kívül), Ákos fiam is bajnok lett (!) alig több mint 10 perccel, én “röpke” 25 perc (!) alatt jutottam célba… 🙂 Nagyon jó szórakozás volt, nagy felfedezés, jó játék a térképolvasás és tájékozódás, még talán hasznos is lehet valamikor a tájfutós tapasztalat annak, aki rendszeresen űzi, szinte vágytam rá, hogy további pontokat kelljen megtalálnom. Majd következő alkalommal. De az első, az megismételhetetlen és felejthetetlen.

Reklámok

Működteti a WordPress.com.
Entries és hozzászólás feeds.