Énekelni, a holdnak, a napnak, az Istennek

február 28, 2016 - 17:03 | iskola, oktatás, rendezvény, Zene kategória | Hozzászólás

Ez több mint egy éve született. Most egymásba botlottunk. És jó volt nosztalgiázni…

_DSC0179Tavaszt idéző melegséggel hétágra sütött a nap december 23-án délben. Sapka, sál, dzseki szinte csak díszlet a tizenévesek fején-vállán, amint sorra érkeznek a sétatéri színház elé. Egy visszafogott fiatalemberben Sír Kánra ismerek, majmokkal, farkasokkal együtt megyünk a balett-terembe. Maratoni próba van: másnap a karácsonyi előadást a Kolozsvári Magyar Opera meghívására az Apáczai-líceum vegyeskara adja – A dzsungel könyvét.

Folytatás itt.
Reklámok

Egy iskola karácsonyünnepén

december 20, 2015 - 16:20 | ünnep, Gyermekek – szülők, iskola, rendezvény, Zene kategória | Hozzászólás
Címkék: , ,

apkaracsony2015

Aprócska gyermekek sorakoznak a templomban felállított dobogókon. Fényben úszik a megújult műemlék kivilágosodva megnyíló pompája. Meleget varázsol a megújult technika. A karvezetőnek csillog a tekintete, amikor végigszalad a kicsiken, széles mosollyal biztatja és minden mozdulatával mintha magához ölelné őket. Akárha a saját gyermekei lennének. Mint ahogyan azok is egy kicsikét. Minden dal végén elismerő diszkrét fejbólintás. Azt hiszem, ez az első karácsonyi ünnepség, ahol az iskola legkisebbjeinek újdonatúj kórusa is énekel. Nem is csak egyszerű gyermekdalok azok, vallásosak és világiasabb téli ünnepi dallamok, még kánont is ügyesen végigénekelnek. Kis műsoruk legvégén a tanárnő – még mindig diszkréten, háttal a templom padsoraiban tömörülő közönségnek – elismerő szavakat suttog a kicsiknek és mindkét kezével nagy puszit hint feléjük. Amitől minden gyermek egy kicsit mintha megnőtt volna, arcukon megkétszereződött ragyogással igyekeztek helyükre.

Vallástanárokkal előkészített műsorukat mutatják be az ötödikesek. A katolikus tanárnő gitározik, a református a karmester. Szemben ülnek diákjaikkal, az első padban. A karvezető folyamatos szemkontaktusban a gyerekekkel, akik szintén teljesen ráhangolódnak, a köztük lévő hat-hét méteres távolság testközelségre csökken. Karvezetőjük minden porcikája egyetlen hatalmas biztatás és elismerés és örvendezés. Akárha saját gyermekeinek örvendezne. A csapat énekel, kislány és fiú furulyáznak, verset mondanak, mesélnek gyönyörű magyarsággal. Hihetetlen az összhang, amellyel együtt dolgoznak. Elszáll az utolsó furulyaszó, a két ifjú „szólista” cinkosan összebólint, elégedetten összemosolyog.

A gyerekkórusban már sokkal többen vannak, ketten zongorakíséretre is vállalkoznak, konzervatóriumon nevelkedett zongorista sem figyelhetne nagyobb szakmai tudatossággal a karvezetőre, a kórusra, mint ahogy ezek a gyerekek teszik ösztönösen. A karvezető pedig maga a nyugalom, mintha gyerekek, annyira természetes lenne többszázas nézősereg előtt ilyen sérülékenységben megmutatkozni!

Én is mosolygok már, sőt ha nem éppen énekelni kellene, egyenesen nevetnék, pedig amikor a padsorból indultunk, még ott szorított a lámpaláz a gyomromban. Az idén szülőket is megkockáztatott az iskola a tanárkórusban. Hátha voltunk annyira elfogadhatóak, hogy az ötletet megtartsák, és a következő karácsonyi ünnepségen a kört bővítve még több bevonható szülőt megajándékozzanak így.

Később a nagyok vegyeskara már hat-hét tömött sorban tölti ki a színt. Izgalmas kórusművek jönnek, a gerinceken borzongásként végigszaladnak a négy szólamban felcsendülő dallamok. Szólisták teleénekelik a hatalmas teret hangversenytermi minőségben, s nagyszínpadi musicaleken edződött gyakorlatiasságuktól nem érezni, ha netán remeg is a térdük. Világi dallamok következnek, József Attila betlehemi királyai is, a nagy zárás pedig a Karácsonyi álom (Wolf Kati, Szekeres Adrien, Roy, Pély Barna), és alig hinni, hogy még mindig fokozható a hangulat családiassága: a refrén már együtt csendül, mindhárom diákkórussal, a tanárok-szülőkével, a két szólista az üvegezett bejárattól indít, énekelve előrejönnek, a dal végén pedig kézenfogva középre vezetik az elsősöket is, az eredetihez hasonlóan kisgyermek-hangok adják az utolsó dallamsorokat. Ilyen általános mosolygással talán még sosem mondtak áldást váró közös miatyánkot: nem suttogva, ahogy „illik”, hanem a legapróbbak a maguk tökéletes gyermeki őszinteségével tisztán érthető hangossággal kezdtek bele.

Ajándékot kaptam. Az egyik legszebbet. Egymás szemét keresve énekelhettünk gyermekeinkkel egy hatalmas közösségben, melynek láthatatlan szálai ott szövődtek szétbogozhatatlanul az éneklőktől a hangtalanul vagy csak finoman dúdolgatva örvendezőkig, szülőktől-tanároktól a templomi padsorok között totyogó jövendőbeli diákokig. Akkor, ott már nem számított a szekunda, a törött szék, a diákcsíny. Öröm, hogy sok iskola sok diákja, szülője, tanára átélhetett hasonlót. Mi, apáczaisok éppen Kolozsváron.

A nagyvárosok évek óta visszatérő szokása idejekorán ránk erőltetni a karácsonyi kirakatokat és ünnepi díszeket, ettől aztán nemhogy ünnepi hangulatunk nincs, de inkább csak bosszankodunk. Most fény lett a Farkas utcában. És családias melegség. És igazán megszületett a karácsonyi hangulat.

Csillaglesen

november 24, 2013 - 18:37 | rendezvény kategória | Hozzászólás
Címkék: , , , ,
csillag

Fotó csillagokkal
(Nagy László Tibor)

Legalább kéttucatnyian vágtunk neki a második csillagnéző túrának szombaton délután, miután egész nap köd és felhő borította Kolozsvárt, ám indulás előtt egy órával kiderült az ég. Váradi Nagy Pál, mint mondta, egy percig sem aggódott az egésznapos köd láttán, de mi kezdők már bizony lemondtunk a nagy csillaglesről. Aztán a nyáriasan kéklő égbolt alatt sietősen szerencsére még időben eljutottunk a monostori találkozóhelyre.

Öt perccel öt után el is indultunk, be a fák közé, ahol már szürkülődött. Az emelkedő és a tempós lépés elapasztotta a szavakat. Egyre „melegebb” és egyre sötétebb lett, végre a gyerekek bekapcsolhatták az elemlámpákat. Az erdőben sárbaragadt autóját agyatlanul kimenteni hiába próbálkozó többségiek csapatának miccses-alkoholos-ultramérges trikolórosabb lelkű tagja ugyan Pannóniát emlegette nekünk, szinte kijavítottuk volna, hogy „Ázsia, ember, Ázsiába akarsz küldeni” – csillagleső kedvünket nem szegte. Mire a diós utáni dombra kiértünk, gyakorlatilag besötétedett. A Szent János kút fölötti domb tetején, szinte velünk egy magasságban ragyogott a vacsoracsillag. Amelyről persze nagyon sokan tudjuk, hogy korántsem csillag, hanem bolygó, de aki nem tudná, az effélékről is tudomást szerezhet Pál túráin. A nyugovóra készülő Vénuszt távcsőben csodálhattuk meg: sarló alakú volt éppen, amolyan ducibb kifliféle, és erősen aprócska. Bár Földünkről őt látjuk a legfényesebb égitestnek, kiderült, hogy csalafintaság van a dologban, mert a fénye jelentős része „kölcsönkért”. Égboltunkon sokkal nagyobb saját fényességű csillagot számlálhatunk. És még mennyi minden kiderült a csillagokról…

Zöld lézerével égi-idegenvezetőnk körberajzolta a nyári égbolt állatöveit, pajzán csillagképekről regélt ókori keletkezés-mondákat, régi népekről mesélt, amelyek még rettegték az égi jelenségeket, és mindennapjaikat a csillagok állásához igazították, mert ők még tudták, melyik csillag megjelenése jelzi az aratás idejét, az árvizet, az évszakváltozást. Nekünk már nem kell feltétlenül tudnunk, hiszen nem életünket kockáztatjuk tudatlanságunkkal. Csak ránézünk a naptárra, és sejtjük az évszakot, vagy leolvassuk a hőmérőt, megnézzük az időjárás-jelentést, és tudjuk, kell-e kabát, sapka, sál. Nekünk nem kell iránytű nélkül hajóra szállva átkelnünk rengeteg tengereken. De ha kéne, most már el nem vétjük a Sarkcsillagot, mindig tudjuk, hogy merre fordulva érvényes a vers: „előttem van észak, hátam mögött dél” – a bűvös zöld lézer megmutatta.

De már azt is tudjuk, milyen beugratós kérdéssel leplezhetjük le a hivalkodót, aki azt állítja: meteoritdarabkát talált. Azt is elmondta Pál, milyen színű csillagot nem láthatunk az égen. Amely persze, egyébként is csapodár, s bár egy emberöltő, de talán még több is változatlannak látja, egészen biztos, hogy nem volt ugyanilyen kétezer, húszezer évvel ezelőtt. Csillagászunk, akit azért nevezek szabadúszónak, mert a két kolozsvári csillagásztársaság egyikének sem kívánt tagja lenni, leleplezte a horoszkópozást is, úgyhogy most már egészen biztos: teljesen feleslegesen olvassuk reménykedve-rettegve, semmi sincs megírva a csillagokban a személyes jövőnkből. Legfeljebb csak ősrégi szerelmek történeteivel van tele az égbolt, ma már talán izomagyúnak tűnő egykori hősökkel.

Nagy csillagászokként tisztelt hajdani eretnekekről hallgattunk csakazértis sztorikat: és mégis mozog a Föld, ha visszaszívom, akkor is. Ismerős és ismeretlen részletek, mesék, valóságok – mégis egészen másként érzékeltük ott a dombon, miközben beborított a szemléltetőeszköz, és sötétséghez egyre jobban hozzászokó szemünk egyre többet látott meg az égboltból. Még hullócsillagokat is, nem is egyet, amelyek, persze, hogy nem csillagok.

Kicsit fáztunk ám, kicsit többet, mert hittük is, nem is, hogy tényleg olyan hideg lesz a dombtetőn álldogálni úgy másfél-két órányit. Úgyhogy az egyelőre december 18-ra, ezúttal csak a Fellegvárra tervezett következő (pót)csillagtúrára valóban rétegesen kell öltözködni, és talán egy extra melegítő sem árt a hátizsákban, meleg tea, még egy korty pálinka is elmegy. De csak egy korty, na jó, kettő, mert azután haza is kell menni ám. Egyelőre forró fürdőt, forralt bort, kakaót vetettünk be utólag – és igazán nem kellett ringatás szombat estére.

És ez a Pál, aki 15 éve kutakodik a fellegeken túli világban, még a lélekfagyasztó januárra is csillaglest tervez…

*****************

 Hasznos linkek

A csillagtúrákról a MesszeLátó rádióműsor blogján értesülhettek

Kolozsvári MesszeLátó Csillagtúrák Facebook-oldala

Váradi Nagy Pál honlapja

Gyermeknap gyermekáldással

június 2, 2013 - 03:51 | Család, Fesztivál, Fotók, Gyermekek – szülők, rendezvény kategória | 1 hozzászólás
Címkék: , , , ,
95

Fotó: Rusu Péter

A kolozsvári gyermeknap szervezői csapatának van egy ritka szerencsés születésnaposa. Az életfás anyuka és apuka lassan iskoláskorba érő Rozija egyenesen egy hamisítatlan fesztivállal ünnepli évről évre a születésnapját. Tegnap hétpróbással.

Hol a forró napsugártól, hol a csepegő-csorgó eső elől menekültünk fedezékbe szombaton, s bár az a mintegy félórás kitartó eső éppen a legzsúfoltabb időszakban érkezett, az elmúlt hetekbolond-hideg meteorológiáját tekintve tulajdonképpen szerencsésen alakult a hetedik gyermeknap időjárása. Nagyon drukkoltunk, hogy a behangolás végére a szerencsi Ciráda feje fölött fenyegető kékszürkén dagadozó fellegek tovatűnjenek, s a jelek szerint az újmódi népzene felért egy viharűző kalotaszegi harangszóval. Aztán a zenének is véget vetettek, majd összetakarítgattak és hazamentek a legények és leányok.

Amikor úgy gondoltuk, hogy vége a napnak, és már csak a pihenés maradt, akkor jött az örömsms: 3200 grammjával megszületett Szilamér Félix este 10 órakor. Nem kis teljesítmény: szerda óta erőteljes jelzésekkel készülődik, de aztán – anyukáját nem kis megpróbáltatásnak kitéve – stílusosan kivárta a gyermeknapot. A hírek szerint mindannyian jól vannak – a tehetetlenül gyötrelmes napokat megélt apuka is. Sok örömöt és egészséget a szép kis családnak! Jövőre „szabadságos” babát is ünnepelhetünk hát a nyolcadik gyermeknapon… 🙂

**************************************************************************************************
Fényképek a hetedhét országra szóló hétpróbás gyermeknapról (szervezi az Életfa Családsegítő Egyesület és a Szabadság napilap):

Rohonyi D. Iván fotói

Kiss Gábor fotói

Rusu Péter fotói
**************************************************************************************************

Nagy Johanna (balra), a "plakátrajzoló"

Nagy Johanna (balra), a “plakátrajzoló”

Délutáni bábszínház Demeter Ferivel

Délutáni bábszínház Demeter Ferivel

Bábszínház asszisztenciával

Bábszínház asszisztenciával

Ciráda, Szerencsről

Ciráda, Szerencsről

Ciráda

(Fotók: Kiss Gábor)

Jegenye falunapok – Valóra vált a félezres katolikus közösség álma Jegenyén

október 8, 2012 - 14:44 | Fesztivál, rendezvény kategória | 3 hozzászólás
Címkék: , , , , , , , ,

Nagyon sokak érdeme, hogy Jegenye első falunapjaira kerülhetett sor a hétvégén. Alább néhány kép ízelítőül a pompás mulatságból (Terebesi Bea fotói), de a facebookon még többet találtok. A fotók alatt olvasható Ferencz Zsolt cikke (Szabadság napilap, 2012. október 8.) a falunapról.

Valóra vált a félezres katolikus közösség álma Jegenyén

Először szerveztek falunapokat Kalotaszeg Vatikánjában

Hagyományaikat tisztelő, dolgos, vendégszerető emberekkel találkoztunk hétvégén Jegenyén, az első alkalommal megszervezett falunapokon, ahol kulturális és szórakoztató programok, labdarúgó-mérkőzés és különböző foglalkozások várták az érdeklődőket, kicsiket és nagyokat egyaránt. A kétnapos rendezvénysorozatot a helyi és a megyei politikai alakulatok támogatásával szervezte meg a faluközösség és az egyháztanács, összekapcsolva a Római Katolikus Egyházközség Szent Mihály arkangyal tiszteletére emelt templomának búcsús ünnepségével. A falubeliek áldozatos munkája révén az elmúlt napokban kicsinosított kultúrotthon zsúfolásig megtelt szombaton délután, a jegenyei és környékbeli diákcsoportok bemutatkozásakor, este pedig hatalmas sikert aratott a Décka névre keresztelt Jegenyei Amatőr Színjátszó Társaság előadása. A fiatalok Szigligeti Ede A cigány című színművét adták elő. A program tegnap este, az Operettissimo együttes koncertjével zárult.

FERENCZ ZSOLT

Márton Áron püspök papszentelési beszédéből hangzott el részlet szombaton délután, a belsőleg újonnan felújított jegenyei kultúrotthonban: „Arra vagyunk hivatva, hogy hitünkkel visszahozzuk Istent a hitetlen világba. Nem az a fontos, amit teszünk, vagy mondunk, hanem az, hogy mik vagyunk. Nem a szavakkal s még nem is a tettekkel, hanem elsősorban jellemünkkel és egyéniségünkkel hatunk másokra. A szavak, még a legszentebb szavak is ijesztő üresen konganak ajkainkon, és a tettek, még a legmutatósabb tettek is a színész gesztusaiként hatnak, ha nem él bennünk Krisztus.” Ennek jegyében nyílt meg az első Jegenyei Falunapok rendezvénysorozata, amelynek esetében a szervezéssel járó teendőket Lőrincz Jenő RMDSZ-es és Szőcs László EMNP-s helyi tanácsosok felkérésére a jegenyei születésű Kondrát Csaba és kis csapata vállalta. Valóra válhatott a félezres lélekszámú Nádas-menti faluban élők régóta dédelgetett álma: hogy az ott élőknek és az elszármazottaknak alkalmuk adódjon a találkozásra, a beszélgetésre, a közös szórakozásra. Köszöntőjében Lőrincz Jenő reményét fejezte ki, hogy ez a kis csapat, amely a falunapok kivitelezését felvállalta, az elkövetkező időszakban is közreműködik Jegenye kulturális fejlődéséért. Az egeresi polgármesteri hivatal nevében Both György alpolgármester, valamint Máté András Levente parlamenti képviselő, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének elnöke üdvözölte a szép számban egybegyűlteket.

Zsúfolásig megtelt ugyanis a Kalotaszeg Vatikánjaként emlegetett település régi-új büszkesége, a kultúrotthon, ahol pár nappal ezelőtt még a káosz uralkodott. – Azoknak a lelkes falubelieknek köszönhető, hogy ez a helyiség jó állapotba került, akik önzetlenül segítettek nekünk. Múlt vasárnap még romhalmaz volt a kultúrház belseje, szerdára viszont sikerült kitakarítanunk és felújítanunk az egészet, ellenkező esetben aligha tudtuk volna megszervezni a falunapokat – magyarázta lapunknak Kondrát Csaba programfelelős, aki egyébként a Kolozsvári Magyar Opera zenekarának tagja. Naponta ingázik Kolozsvár és Jegenye között, azt mondja, a szülőfaluja nyújtotta csend lehetőséget teremt számára a kikapcsolódásra, a töltekezésre. Hozzáfűzte: a helybeliek nagy érdeklődéssel várták a rendezvényt, hiszen jó ideje semmiféle közösségi eseményre nem került sor a településen. – Katolikus falu lévén úgy tűnik, hogy az emberek visszahúzódottabbak, de ha szóba állunk velük, épp az ellenkezőjéről bizonyosodhatunk meg: odaadók, lelkiismeretesek, vendégszeretők – értékelte Kondrát. Ezt erősítette meg Ferencz Szabolcs is, aki szintén bekapcsolódott a kultúrotthon kicsinosításába, olaszországi munkáját halasztva a projekt és a falunapok miatt.

A szombati fellépők kiválasztásakor a szervezők igyekeztek azokról a településekről csoportokat meghívni, ahol jegenyei gyerekek tanulnak: Körösfőről, Zsobokról, Kalotaszentkirályról, bár utóbbiak nem tudtak eljönni. A körösfői Kós Károly Általános Iskola és a zsoboki gimnáziumi iskola mellett a délután folyamán a jegenyei diákok is bemutatkoztak, majd a gorbói Sunlight tánccsoport és a Mákóvölgye Hagyományőrző Néptánccsoport műsorát követhették az érdeklődők. A gyönyörűen felújított kultúrotthon valóságos színházteremmé alakult estére, a támogatásként kölcsönkapott nagyszínpadi világítással, takaros, a fiatalok által készített díszlettel. A számottevő múlttal rendelkező jegenyei színjátszás tárháza újabb emlékezetes előadással bővült: a helybeli amatőr színjátszók igen találóan Décka névre keresztelt társasága (Ferencz Gábor, Kerekes Beáta, Kerekes Bálint, Szőcs István Szűcs, Fábián Mihály, Kerekes Imre P., Kerekes Annamária, Ábrahám Antonella, Kerekes Imre, Kerekes Gellért) ezúttal Szigligeti egyik legismertebb alkotásában, A cigányban alakított nagyszerűt. Kerekes Bálint kiváló énekét vastapssal jutalmazták, de szép számmal akadt még emlékezetes alakítás a színpadon, noha mindösszesen négyszer próbálták el korábban az előadást.

– A fiatalok közül néhányan megkerestek, hogy jó lenne közösen tenni valamit, ekkor fogalmazódott meg a színjátszó csoport létrehozásának ötlete. Az előző plébános vezetésével 2000-től nyolc éven át működtettük Jegenyében a nyári zeneiskolát, amely szintén nagy sikernek örvendett, de sajnos anyagi okok miatt egy idő után megszűnt. Most itt a folytatás – árulta el Kondrát Csaba. A nagy nyüzsgésben a csíkszeredai születésű Darvas Emil plébánossal is találkoztunk, aki Jegenye mellett Bánffyhunyad, Egeres gyártelep és Egeres katolikusaira visel gondot. – Ha az ember szívvel-lélekkel teszi a rábízottakat, hasznos programokkal tudja kitölteni a mindennapjait, és otthon érzi magát azon a helyen, ahová rendelték, akkor a munkájának is sikere van. Hűséges nép lakja Jegenyét, nagyon lehet őket szeretni. Tisztelem őket, ők is tisztelnek engem, és úgy érzem, ezen a mostani rendezvényen is itt a helyem, hogy érezzék: számomra is fontos – magyarázta a plébános.

Ami pedig a katolikus identitás megőrzését illeti, Darvas szerint a hétköznapokban úgy kell nevelni az embereket, hogy az a beszédükön, a magatartásukon is érződjön. – Sikerült jó baráti viszonyt kialakítanunk a gyerekekkel: a hittanórák mellett, amelyeken különösen szem előtt tartom a nevelésüket, a nyár folyamán is sokat gyakran találkozunk, teszünk-veszünk a plébánia területén. Ugyanakkor az ifjúsággal, a fiatal házasokkal és az idősekkel szemben is igyekszik a legjobbat nyújtani, Istentől kapott képességei szerint, folytatva azt a hagyományt, amely az 1600-as évek óta élteti a katolicizmust Jegenyén és környékén.

A falunapi rendezvénysorozat folytatásában este tíz órától a Sógor Duó koncertezett, majd DJ Norbhy vs. DJ Levvy szórakoztatta a közönséget. A szombat délelőtti búcsús szentmiséhez hasonlatosan, amelynek keretében esküt tett a jegenyei egyháztanács, a vasárnapi program is a templomban kezdődött, majd délután a kultúrotthonban folytatódott, ahol asztaliteniszezni, sakkozni, römizni és kártyajátékokra hívogatták az érdeklődőket. 14 órától labdarúgó mérkőzés zajlott a focipályán – a Jegenyei Labdarúgó Klub az Egeresi Polgármesteri Hivatal csapatával játszott –, s akinek még ekkor sem volt elég a jóból, az az iskolában népdaléneklésbe, néptáncoktatásba kapcsolódhatott be. A falunap az Operettissimo koncertjével zárult, amelynek keretében magyar nóták, dalok, operettek és revük csendültek fel.

A település fejlődéséért folytatott munkát emelte ki prioritásként lapunknak Lőrincz Jenő tanácsos, Both György egeresi alpolgármester pedig megígérte, hogy az elkövetkező időszakban is segítik a jegenyei közösséget, a helyi polgármesteri hivatallal közösen mindent megtesznek annak érdekében, hogy az itt élők jól érezzék magukat. Reményeik szerint még idén sikerül megoldaniuk a település aszfaltozását, s ha minden jól megy, jövőre akár már tágasabb helyszínen, az iskolában szervezhetik meg a falunapokat.

Szabadság napilap

Jegenye: zene, Décka, búcsú, falunap…

október 5, 2012 - 10:08 | Fesztivál, rendezvény kategória | 4 hozzászólás
Címkék: , , ,

Pionírtáborba vittek. Csak ide, Jegenyébe, de akkor szinte a világ végének tűnt. Emlékszilánkokat őrzök csupán. Az udvaron mosakodtunk, egy óriás sétapálcájához hasonló csőből, mint az első osztályos füzetben a pipák, afféléből folyt a víz, csapatosan körülállva pancsolódtunk. Enni az úton túl kellett. Tizenaligegynéhány évesen félelmetes volt a hálóháztól különálló épületbe, a dombra kimenni éjjel, csak ha már nagyon-nagyon muszáj volt. Ott kezdődött a végtelen erdő, amelyet képzeletünk persze szörnyűséges fenevadakkal és medvékkel töltött meg. A fák az égig értek akkor. Fenyők. Jegenyék.

Sosem gondoltam, hogy valaha még bármi közöm lesz ehhez a falucskához.

Eltelt pár évtized. Lassan körvonalazódni kezdett a világ. Számomra is értelmet nyert Kalotaszeg, és a jegenyei gyerektábor is lassan a helyére került az emléktérképen. Ma már tudom, hogy Jegenyében ragyognak a legszebben a csillagok, és ott a legszebb a szerelem… Pedig dehogy tudtam kezdetben, hogy Árpinak köze van Jegenyéhez! Aztán egyszercsak lakodalomba mentünk, éppen oda. De aztán krumplit is ástunk, és kapát is mertek a kezembe adni a jegenyei határban, volt ott derültség, amikor minden zsenge kukoricaszár áldozatául esett tudatlan városi buzgalmamnak…

Később a helyek nevet kaptak, a földek, a dombok, az erdők; rengeteg embert megismertem, volt is jókora káosz a fejemben, szemem annyi hasonlóságot vél látni a tatár hordák gyötörte egyetlen katolikus kalotaszegi falu népének orcáiban. Pironkodva bevallom, igen sokszor nem tudtam ám, melyik rokonnal beszélek is éppen, melyik archoz milyen név és mely tulajdonságok tartoznak – vagy ha tudtam, bizony rosszul tudtam… –, s előzékeny udvariassággal kiabálva magyaráztam egykor szegény megboldogult Rózsa nénémnek, holott Pupu Ilka nénémet áldotta meg a jóisten azzal, hogy ne kelljen meghallania minden hiábavaló beszédet…

Jegenye sorsa hasonló a többi faluéhoz. Fiatalja nem túl sok, keresztelő jóval kevesebb van, temetés annál több. Az egykori jegenyesoroknak hűlt helye, pár éve kivágták, megfosztották tőle a falut, hogy azért-e, mert koruk miatt már veszedelmesen töredeztek gallyai, vagy tényleg útépítés az oka, ki tudná…?

A magas hegyoldalak, dombok közt szerénykedő falu útjai szinte legendásak: ott akkor is betonút volt, amikor főúttól távolabbi magyar falu erről még csak nem is álmodozhatott. De a bánya kővel telepakolt teherautói gondoskodtak is róla, hogy a burkolat ne legyen hosszú életű. Hol jó az út, hol szörnyű, most éppen pompásan vadonatúj, észre se venni azt az óránként áthaladó néhány bányakocsit, oly csendesek a (még?) sima fekete aszfalton.

Iskolába járnak, munkába, akinek van hova, főleg a bányába, de sokan Kolozsvárra is, templomba mennek, s a mezőre, sokat, egymásnak is, segíteni. Pihenésre nem sok idő jut. Vasárnaponként ki-kiülnek a kapuba, a kispadra, bár egyre kevesebb porta előtt találni efféle lócát. A jegenyei nyelvek is népmeseszerűen működnek: a forrás, mire a falu végére ér, óceánná terebélyesedik, de számontartják egymást. A vizet még tavaly is a csorgóról, vagyis a Csorgóról hordták, meszes, és nyáron néha kiapad, de finom, van akinek a legfinomabb. Fával fűtenek, sokszor már szeptemberben begyújtanak, közel a havas, nem is igen érik be a szőlő.

Ez Jegenye és még nagyon sok minden más. Egyik nap így gördül a másikra, csendesen, szerényen, hogy a távoliak közül sokan nem is értik: hol is van ez a Jegenye? Kalotaszegen? Nem hallottak róla. Talán ez lassan megváltozik, mert sokan vannak, akik örömteljes szerencsének tartják, hogy életük éppen itt kezdődött vagy ide sodródott. Közösségi portálokon egyik jegenyei oldal a másik után jelenik meg, lassan már szinte túl sok is – de sokévi hallgatást kell pótolni. Keressétek meg hát a térképen, s hétvégén fedezzétek fel: először lesznek falunapok Jegenyében. Ahol a fák ma is az égig érnek, és még mindig legszebben ragyognak a csillagok.

Éjjel a múzeumban – dinócsontok, legóváros, és ami hiányzott

május 22, 2012 - 06:28 | Fesztivál, rendezvény kategória | 2 hozzászólás
Címkék: , , , , , , ,

Hát, bizony elkelne némi uniós pénzecske a kolozsvári múzeumokban is. Ez még számomra is teljesen világos lett a szombati éjszakázás után, bár sajnos, olyan bőséges összehasonlítási alapom nincs: inkább csak Budapest.

Az emberekkel nincs gond, hiszen többé-kevésbé elkötelezett tudósaink is vannak (még?), lelkes múzeum-gondozók – vagy azok, akikre a szűk költségvetés szabta korlátozások miatt ez a feladat is rásózatik. A köszönetünkért hálás portás lelkendezve invitál, jöjjünk még az állattani múzeumba, mert érdemes. Igaza van, bár elkedvetlenítettek az ottani viszonyok: több vitrin sötétségbe borultan, a kiállított egyedek jónéhány darabja alaposan megviselt állapotban – a provinciális jelző szinte nevetségesen hat, inkább siralmas, mintha lyukas ruhákat öltöttek volna az utcai kirakat próbabábuira. A gyűjteményben természetesen akadnak sokkal nagyobb számban jó állapotú darabok, és igazi érdekességek is. Ez az a hely, ahova akár havonta elmehetnénk, ha a megnevezésüknél közelebbről, igazán fel akarjuk fedezni azt a sok állatfajtát. Ezúttal nem volt vezetett látogatás, nem is lehetett a sokszáz, sokezer látogatónak ezt biztosítani, ám egy szakavatott mesélővel egész biztosan rejtettebb titkokkal is gazdagodhatunk. Azért a feslett darabok után távozáskor végtelenül jólesett egy banális eleven verebet röpködni látni a Mikó kertben.

A legcivilizáltabb állapotokat a néprajzi után a tudományegyetem őslény- és kőzettani múzeumában találtuk (a káprázatosnak tetsző patikamúzeumba nem sikerült bejutnunk) – talán azért, mert az örökkévaló kőzetminták állandóan kifogástalan állapota teljes fényárban vállalható? Mondjuk, a barlangi medve csontváza itt is a szűk folyosó sötét végében árválkodott. A helyszűke általános: sem az erdélyi dinófészkeket, sem a vitrinekben kiállított fosszíliákat, csontokat nem lehetett kényelmesen megszemlélni, hiszen folyton el kellett húzódni az elhaladók útjából. Biztosan élvezhetőbb a látogatás, ha nem vagyunk ennyi rengetegen, ám az élvezhetőséghez és a kiállított darabok értékéhez akkor is kellene a nagyobb tér, még ha nem is fél falat beborító festményeket állítanak ki itt.

A schönbrunni várakozásokkal érkezőknek teljes csalódás volt a Bánffy-palota, de mi tudtuk, hogy nincs, tehát nem is számítottunk arra, hogy korabeli berendezés legyen a termekben. Ami a városhoz kötődők esetében akkor is ragaszkodást vált ki, az a máshonnan érkezőknél – még ha erdélyi magyarok is – csalódást okoz, “leírják” ezt a lepattant helyet. Már az is megnyugtató, hogy az emeleti helyiségek ezúttal látogatható, mintegy fele részében a falak és a festés állapota jó. Hogy el ne feledjük földrajzi helyünket, arról azért az egyik hófehér mennyezeten sokrétű filozofálgatásra alkalmat adó, leleményesen bosszantó fekete falfirka gondoskodik: cer variabil (változó égbolt)… Persze, rengeteg pénzzel minden bizonnyal rekonstruálható lenne az egykori bútorzat, legalább néhány teremben, s ez lényegesen emelné a hely értékét, vonzerejét, méltó is lenne hozzá és (egykori?) városunkhoz. Pénz nincs, így parlagon a palota. Egyelőre állami intézmény – a Szépművészeti Múzeum – működik benne, s csak ezért van legalább ilyen állapotban.

Jó lett volna, ha nemcsak az útbaeső kávézókban lehet megpihenni, hanem például a Bánffy palota udvarán is, jó lett volna, ha a buszok legalább éjfélig közlekednek, jó lett volna, ha a szabadtéri falumúzeum nem zár be már 5 órakor, jó lett volna, ha megnyitják a csillagvizsgálót is…

Persze, a múzeumok éjszakája inkább csak amolyan kedvcsináló, szédületes hangulatú, kavargó élmény, bár kétségtelen előnye, hogy ilyenkor az egyébként nem látogatható gyűjtemények egy részét is megnyitják. Ám semmivé lesz az axiómaszerű múzeumi csend, a nyugodt szemlélődés öröme, aki erre vágyik, máskor keresse. Az ingyenesség és a fesztiváljelleg végtelenül csábító, s bár egy-egy belépőjegy ára nem több 1-3 lejnél, e rohanó emberekből álló tömegeknek csak elenyésző része tér vissza ezután, részben azért nem, mert sok intézmény csak munkanapokon, néhány órán át látogatható, az is munkaidőben, nem ritkán előzetes időpont-egyeztetéssel. Fényképezni csak fizetség ellenében lehetne, de nem láttam, hogy bárkit igazoltattak volna, és százával villannak a vakuk, visszafogottabban kattognak-dalolnak a mobiltelefonok mindenfelé. Jó látni, hogy ultramodern életünkben azért ilyen sokan vannak, akik tudják, hogy legalább a múzeumok éjszakáján érdemes – és a lehetőségekhez, képességeikhez mérten iparkodó szervezőknek köszönhetően egyre érdekesebb – résztvenni. Még akkor is, ha olyan, amilyen. Akkor is, ha a látogatók viselkedése nagyon sokszor a kommunista sorokban tülekedőké…

 

Olvass még a múzeumok éjszakájáról:

Múzeumok éjszakája: kiábrándulástól a felfedezés öröméig

Bánffy György kormányzó otthonában fogadta a látogatókat

Iván fotói

És alant néhány az enyémek közül 🙂

Románok rövid története – hol a beszélgetés?

október 14, 2011 - 18:19 | Gyermekek – szülők, rendezvény kategória | Hozzászólás
Címkék: , , ,

Többen hívtatok-kerestetek ma, hogy A románok rövid története – másképpen? című írásom végén említett szombati (2011. október. 15.) beszélgetés helyszínéről érdeklődjetek. Megírom hát ide is, hátha olyat is érdekel, aki nem hívhatott fel. A beszélgetés nyílt, bárki elmehet, tulajdonképpen a Koinónia nyílt napjának a része, és az is jó benne, hogy a gyerekeket is elvihetitek, mert egy rakás jó programmal várják őket, míg ti 12 órától a kollégái által sokat bírált román történész, Neagu Djuvara rendhagyó történelemkönyve kapcsán eszmefuttattok a Koinónia székházában, a Szélső, azaz Marginasa utca 42. szám alatt (a sörgyárral szembeni meredek utca). A helyszín azért is maradt ki, mert egyrészt úgy véltük, egyértelmű, hogy a kiadónál zajlik majd a kerekasztal, másrészt meg nem akartunk ismételni: a Szabadság 2. oldalán a nyílt nap részletes programja szerepelt. Amúgy a kiadó honlapján még részletesebb információkat találtok. No, de most itt mindent megtaláltok egy helyen, szép szombatot nektek, bárhol-bárhogyan töltitek is!

WordPress.com ingyenes honlap vagy saját honlap létrehozása.
Entries és hozzászólás feeds.