Good Friday, bad Friday

június 24, 2016 - 12:34 | EU, Uncategorized kategória | Hozzászólás
Címkék: , , , ,

brexitRégóta okozott egy esemény akkora általános izgatottságot világszerte, mint a Brexit. Utolsó percig úgy tűnt, mégis a bennmaradás fog győzedelmeskedni, erre ráerősített az EU-párti fiatal képviselőnő, Jo Cox meggyilkolásához kapcsolódó erős érzelmi háttér is. Mégis kiléptek a britek. Rögtön zuhanni kezdett a font, pánikba esett a japán tőzsde, jubiláltak a függetlenségpárti britek, más országokban is felerősödni kezd a kilépésről való suttogás, zárni próbálja sorait az Európai Unió. Röpködnek a jelszavak, hangzatos szónoklatok, „ami nem öl meg, az megerősít”, „az EU haldoklik, és mi húztuk ki az első téglát a falból”, hangsúlyozottabban körvonalazódnak a korábban vázolt forgatókönyvek a hogyan továbbra, de igazság szerint senki nem tud(hat)ja pontosan, hogy mi fog történni ezen a járatlan úton. A britek kilépése ugyanis páratlan, precedens nélküli esemény.

Hogy Brüsszelben mennyire nem gondolták komolyan a péntek reggelre valóra vált Brexitet, azt jelzi az is, hogy csak igen csökevényes szabályok rendelkeznek az EU-ból való kilépés procedúrájáról. Egy kicsit úgy, mint a román törvények, vannak ugyan, de amikor alkalmazni kell őket, akkor senki sem tudja, hogyan is fogjon hozzá, és minden lépéssel csak egyre több a megválaszolatlan kérdés. Londonnak most jeleznie kell kilépési szándékát az Európai Tanácsban. Azt viszont már nem tudni, hogy a kilépési szándéknyilatkozat elfogadásáról a britek is szavazhatnak-e vagy sem. Ilyen „apróságokból” pedig már most, a népszavazás másnapján tucatnyi van.

Szakértők szerint a Brexit elsősorban a menekültválságon múlt, amely egész Európában felerősítette a nemzeti érzést, ezzel együtt a jobboldali politikai erőket, és amelynek összehangolt kezelése meghaladta a laza együttműködés szálaival szövődött, a tagországoknak tág mozgásteret kínáló uniós demokrácia képességeit. A brit kilépés gyökerei legalább a lengyel szerelők 2004-es, majd a román és bolgár vendégmunkások 2007-es Angliában kreált rémképéig nyúlnak vissza. London a fenti EU-bővítési dátumok után mintegy évtizedig fenntartotta a munkaerőpiaci korlátozásokat az új tagországokkal szemben, de más előjogai is voltak az unióban: nem lépett be a Schengen-övezetbe sem, és nem kellett lemondania a fontról az euró kedvéért. Továbbá miután a pártján belüli békesség kedvéért meggondolatlanul népszavazásra adta a fejét, a ma már lemondását is bejelentő David Cameron kormányfő egész sor további előjogot harcolt ki arra az esetre, ha a britek mégis bent maradnának. Mindent felülírt viszont a menekültválságtól és az azzal együtt járó terrorveszélytől való félelem. Azok bosszúsága, akik úgy érezték, az idegenek miatt állástalanok és élnek rosszabbul, erősebbnek bizonyult a kérdésben árnyaltabban gondolkodó tanultabbak, fiatalabbak, az üzleteiket, vállalataikat féltő jobb módúak kozmopolita álláspontjánál. És ezt igen nagy arányban ki is fejezték, a szavazópolgárok mintegy 85 százaléka voksolt csütörtökön, azaz elég nehéz lesz esetleg mégis figyelmen kívül hagyni ezt a referendumot – mert a brit kormány akár még így is dönthet. Az óceán és tengerek képezte természetes kerítésen túl a Brexit most újabb kerítést emel a szigetország köré, csak kifinomultabban, mint tették a sokat bírált közép-kelet-európai országok közül többen is, ahol amolyan egyszerű földhözragadt módon vasból és fából építettek kerítést a migránsáradat kezelésére.

Hogy lesz-e dominóhatás, azt sem tudni még. Az euróért szintén nem rajongó svédek, a hol halkabban, hol hangosabban elégedetlenkedő franciák, dánok nem fogják már holnapután népszavazásra adni a fejüket. A bölcsek alighanem kivárják majd, hogy hosszabb távon milyen hatása lesz a Brexitnek.

Hiába reménykedett a csodában jobban, mint bármikor a Harry Potter skót szerzője, J. K. Rowling, a varázslat ezúttal elmaradt. Az innen nézve bőkezűnek látszó autonómiát élvező Skóciában alig másfél évvel a királyságtól való elszakadást elutasító népszavazás után (amely szintén hatalmas részvételi aránnyal zajlott) most újfent elkezdtek a függetlenségről beszélni, maga a miniszterelnök is, hiszen a skótföld szavazói a bennmaradásra voksoltak, de jelen felállásban a britekkel együtt nekik is ki kellene lépniük az unióból. Írország kormányzatának egyesüléspárti politikusai pedig máris az Egyesült Királyság részét képező Észak-Írország és a független Ír Köztársaság egyesülését hangoztatják, ellenkező esetben a két ír terület között non-EU határnak kellene létrejönnie 18 évvel a jelenlegi status quo-t eredményező Good Friday (nagypénteki egyezmény) után, amely véres időszaknak vetett véget az írek történelmében. És máris ott vagyunk a Földközi tenger bejáratának számító Gibraltáron, amelynek szavazói szinte kivétel nélkül a bennmaradást választották. Vagyis, míg egyik brit sír, a másik ünnepel, addig nemcsak az Európai Unió küzd a széthullás rémképével, de alighanem a brit királyság is szembesül a saját egységét fenyegető tényezőkkel.

A jelenlegi szabályféleségek értelmében két év alatt le kell bonyolítani a kilépési folyamatot. Kevés idő, Londonnak viszont ennyi ideje sincs elindulni a „függetlenség” útján. Szerencsére a font zuhanását és a tőzsdék szenvedését, ezzel együtt a brit gazdaság várható (átmeneti?) válsághelyzetét nem fogja tétlenül nézni a kontinens egyik legerősebb gazdaságának számító királyság, akit pénzügyi érdekei továbbra is ezer és ezer szállal az európai közösséget alkotó államokhoz kötnek. És még az is lehet, hogy a mostani felfordulás és válság után előbb-utóbb Európának is, a szigetországnak is valahol javára válik a 41 évnyi házasság utáni válás. Ha már az sem hatotta meg a briteket, hogy humoros összeállításában a német bulvársajtó habtalanságot garantáló sörtörvényt ígért cserébe a bennmaradásért, és azt is kész volt megfogadni, hogy a németek többé nem faragnak viccet a brit trónörökös füleiből.

WordPress.com ingyenes honlap vagy saját honlap létrehozása.
Entries és hozzászólás feeds.