(Nagy László Tibor)
Legalább kéttucatnyian vágtunk neki a második csillagnéző túrának szombaton délután, miután egész nap köd és felhő borította Kolozsvárt, ám indulás előtt egy órával kiderült az ég. Váradi Nagy Pál, mint mondta, egy percig sem aggódott az egésznapos köd láttán, de mi kezdők már bizony lemondtunk a nagy csillaglesről. Aztán a nyáriasan kéklő égbolt alatt sietősen szerencsére még időben eljutottunk a monostori találkozóhelyre.
Öt perccel öt után el is indultunk, be a fák közé, ahol már szürkülődött. Az emelkedő és a tempós lépés elapasztotta a szavakat. Egyre „melegebb” és egyre sötétebb lett, végre a gyerekek bekapcsolhatták az elemlámpákat. Az erdőben sárbaragadt autóját agyatlanul kimenteni hiába próbálkozó többségiek csapatának miccses-alkoholos-ultramérges trikolórosabb lelkű tagja ugyan Pannóniát emlegette nekünk, szinte kijavítottuk volna, hogy „Ázsia, ember, Ázsiába akarsz küldeni” – csillagleső kedvünket nem szegte. Mire a diós utáni dombra kiértünk, gyakorlatilag besötétedett. A Szent János kút fölötti domb tetején, szinte velünk egy magasságban ragyogott a vacsoracsillag. Amelyről persze nagyon sokan tudjuk, hogy korántsem csillag, hanem bolygó, de aki nem tudná, az effélékről is tudomást szerezhet Pál túráin. A nyugovóra készülő Vénuszt távcsőben csodálhattuk meg: sarló alakú volt éppen, amolyan ducibb kifliféle, és erősen aprócska. Bár Földünkről őt látjuk a legfényesebb égitestnek, kiderült, hogy csalafintaság van a dologban, mert a fénye jelentős része „kölcsönkért”. Égboltunkon sokkal nagyobb saját fényességű csillagot számlálhatunk. És még mennyi minden kiderült a csillagokról…
Zöld lézerével égi-idegenvezetőnk körberajzolta a nyári égbolt állatöveit, pajzán csillagképekről regélt ókori keletkezés-mondákat, régi népekről mesélt, amelyek még rettegték az égi jelenségeket, és mindennapjaikat a csillagok állásához igazították, mert ők még tudták, melyik csillag megjelenése jelzi az aratás idejét, az árvizet, az évszakváltozást. Nekünk már nem kell feltétlenül tudnunk, hiszen nem életünket kockáztatjuk tudatlanságunkkal. Csak ránézünk a naptárra, és sejtjük az évszakot, vagy leolvassuk a hőmérőt, megnézzük az időjárás-jelentést, és tudjuk, kell-e kabát, sapka, sál. Nekünk nem kell iránytű nélkül hajóra szállva átkelnünk rengeteg tengereken. De ha kéne, most már el nem vétjük a Sarkcsillagot, mindig tudjuk, hogy merre fordulva érvényes a vers: „előttem van észak, hátam mögött dél” – a bűvös zöld lézer megmutatta.
De már azt is tudjuk, milyen beugratós kérdéssel leplezhetjük le a hivalkodót, aki azt állítja: meteoritdarabkát talált. Azt is elmondta Pál, milyen színű csillagot nem láthatunk az égen. Amely persze, egyébként is csapodár, s bár egy emberöltő, de talán még több is változatlannak látja, egészen biztos, hogy nem volt ugyanilyen kétezer, húszezer évvel ezelőtt. Csillagászunk, akit azért nevezek szabadúszónak, mert a két kolozsvári csillagásztársaság egyikének sem kívánt tagja lenni, leleplezte a horoszkópozást is, úgyhogy most már egészen biztos: teljesen feleslegesen olvassuk reménykedve-rettegve, semmi sincs megírva a csillagokban a személyes jövőnkből. Legfeljebb csak ősrégi szerelmek történeteivel van tele az égbolt, ma már talán izomagyúnak tűnő egykori hősökkel.
Nagy csillagászokként tisztelt hajdani eretnekekről hallgattunk csakazértis sztorikat: és mégis mozog a Föld, ha visszaszívom, akkor is. Ismerős és ismeretlen részletek, mesék, valóságok – mégis egészen másként érzékeltük ott a dombon, miközben beborított a szemléltetőeszköz, és sötétséghez egyre jobban hozzászokó szemünk egyre többet látott meg az égboltból. Még hullócsillagokat is, nem is egyet, amelyek, persze, hogy nem csillagok.
Kicsit fáztunk ám, kicsit többet, mert hittük is, nem is, hogy tényleg olyan hideg lesz a dombtetőn álldogálni úgy másfél-két órányit. Úgyhogy az egyelőre december 18-ra, ezúttal csak a Fellegvárra tervezett következő (pót)csillagtúrára valóban rétegesen kell öltözködni, és talán egy extra melegítő sem árt a hátizsákban, meleg tea, még egy korty pálinka is elmegy. De csak egy korty, na jó, kettő, mert azután haza is kell menni ám. Egyelőre forró fürdőt, forralt bort, kakaót vetettünk be utólag – és igazán nem kellett ringatás szombat estére.
És ez a Pál, aki 15 éve kutakodik a fellegeken túli világban, még a lélekfagyasztó januárra is csillaglest tervez…
*****************
Hasznos linkek
A csillagtúrákról a MesszeLátó rádióműsor blogján értesülhettek
Kolozsvári MesszeLátó Csillagtúrák Facebook-oldala
Váradi Nagy Pál honlapja
kedittelések 