Gyerekszereplőket válogatott az opera, valahol Kolozsváron

február 22, 2013 - 11:31 | Tehetségkutatás, Zene kategória | 4 hozzászólás
Címkék: , , ,

 

opera1

Valahol Európában a Szegedi Szabadtéri Játékokon

Sokszoros túljelentkezés volt a Kolozsvári Magyar Opera által meghirdetett gyerekszereplő-válogatáson, és nemcsak kolozsváriak jöttek el. Nem is csoda, hiszen igencsak ritka lehetőség ez, 8–10 évenként ha akad rá példa. Ugyan a színház nyílt napjain már alkalmuk volt a gyerkőcöknek betekinteni a kulisszák mögötti világba, de azért az mégiscsak más, amikor úgy lépnek színpadra, hogy netán éppen kedvenc hősüket játsszák el ismerős és idegen arcok nézőtéri tömegének.

Lányok ezúttal is legalább háromszor annyian jelentkeztek, mint fiúk, őket jobban vonzza a színpadi tündöklés, kiskorában tízből kilenc színésznő vagy énekesnő akar lenni. A mintegy kétszáz 7–16 éves gyermeket-fiatalt korosztályonként, a várakozás elkerülése végett különböző időpontokban, 5-8 fős csoportokban hallgatták meg, egy verssel-prózával és dallal, de helyben tanított néhány tánclépést is el kellett gyorsan sajátítaniuk. Az elmúlt hétvége elég zavarosan kezdődött. A jelek szerint maga a számítógépes rendszer is alaposan meghökkent az ilyen fokú érdeklődéstől, és ördöge támadásba lendült: csak szórványosan tájékoztatta a jelentkezőket a meghallgatás időpontjáról, így aztán azok, akik csak az eredeti toborzót olvasták, szombaton 11-re tömegesen mind odamentek az operába, nagyon sokan feleslegesen… Nem lehetett kellemes sem a jelentkezőknek, sem a szervezőknek, de aztán beindultak a dolgok.

A ruhatáros nénit bízták meg a névsorolvasással, biztos nem volt túl lelkes szegény, amiért szabadidejében behívták. Talán körmöspálcás gyerekkori iskolájából hozta a példát, de a mai agyonbecézgetett gyerekeknek (főleg a kisebbeknek) és az őket agyonbecézgető szüleiknek legalábbis ridegen (hogy ne mondjam: gorombán) hangzott, amikor kizárólag a családneveiken szólította az Istvánkákat, Csabikákat, Pannácskákat… Az operának és színháznak otthont adó sétatéri épületnek a tavaly finom bíbor-eleganciával felújított teljes előcsarnoka egyszerre otthonos és fenséges – alaposan sikerült ünnepélyességgel tetéznie a lámpalázat az izgatott aprónépségben, legyenek akár színházlátogatók, akár csak igen ritka vendégei e pompázatos helynek. Már csak a felolvasó néni merev hivatalossága hiányzott…

Hétfő estére már csak hatvanan maradtak versenyben, száznál több csalódott kisebb-nagyobb gyermeknek kell megértenie, hogy amiért most nem válogatták be, az nem jelenti feltétlenül azt, hogy végleg befellegzett, mehet tudományos pályára vagy becsületes kétkezi szakembernek, de színpadra soha-soha többé, mert teljességgel tehetségtelen. Lehet, hogy csak mutál a hangja, lehet, hogy fojtogatta a köhögés és láz kerülgette, levegőt is nehezen vett, lehet, hogy elhatalmasodott rajta az izgatottság, és legközelebb nem fog, lehet, hogy éppen csak kényelmetlenül lecsúszott derekán a sok melegítő harisnya és nadrág, hatalmas súlyos bakancsaiba botlott a váratlan tánc közben, vagy csak egész egyszerűen rossz napja volt, netán adottságai más szerepre tökéletesek. Számukra, számotokra – kicsik és nagyobbak, lányok és fiúk – még minden út nyitott, és őszinte felnőtt segítőtársakkal jó esélyetek van rá, hogy megtaláljátok a számotokra legmegfelelőbbet, a legtöbb beteljesedést hozót. Ez lehet még éppúgy akár a színpadon is, mint azon kívül.

A hétfői második selejtező kezdetén már a kemény próbaidőszakot is vázolták, hogy akinek inába száll a bátorsága, az még akkor meggondolhassa magát. Nem tudom, távozott-e valaki, de alig hiszem, hogy az operásoknak sikerült volna annyira ráijeszteniük a társaságra, hiszen bizonyára mindazok, akik belevágtak a szereplőválogatásba, eleve sejtették: siker esetén nem lesz ám gyerekjáték a következő néhány hónap az egész családnak. A második válogatás hosszasabban zajlott az elsőnél, és itt még komolyabban próbára tették a kis színészjelöltek rátermettségét, improvizációs képességét, kreativitását – az előttük álló összetett feladathoz mindezekre és még jóval többre is szükségük lesz. Ráadásul musical ugyan, de korántsem pehelykönnyű a második világháború idején játszódó darab, szereplői kóborló árva gyerekek. A Radványi Géza 1947-ben bemutatott, Valahol Európában című filmje alapján készült musical sikere osztatlan, színházak, társulatok, iskolák tucatjai tűzik műsorukra.

Zseniális ötlet az opera részéről ez a szereplőválogatósdi. Kiváló marketingfogás. Pár nap alatt több százan léptek be az opera kapuján, nekik további százak szurkoltak. A kolozsvári előadásról így már hónapokkal a plakát megjelenése előtt tudnak, beszélnek a városban, a megyében, Valahol Európában. Nagy várakozás övezte a szereplőválogatást, minden bizonnyal most már az előadást is, amit közeli és távoli rokonság, osztálytársak, cimborák, diákjaikra büszke tanárok, ismerősök megnéznek, talán nem is egyszer.

Mégis: miféle vakmerő emberek lehetnek azok, akik bevállalnak egy gyerekszereplős előadást, nem színészekkel? A rendezőknek anyának, apának, nagyinak, dajkának, pszichológusnak is kell lenniük. Bizonyára őrültek. Vagy szakmájukat végtelenül szerető, kihívásokat kereső álmodozók. Hozzá nem értőként is irdatlan munkának tűnik akár csak egyetlen gyermeket foglalkoztatni, hát akkor egyszerre 33-at!!! Akiknek nagy többsége soha nem lépett az osztályánál népesebb közönség elé, színészi tapasztalatuk is kimerül az iskolai „szerepekben”. A színész főiskolai éveken, de sokszor egész addigi életén át készül arra, hogy egyszer nagyszínpadra lépjen, ezeknek a gyerkőcöknek most néhány hónap alatt kell megemészteniük a kitüntető próbatételt. És akkor még nem szóltunk kinek-kinek az egyéni teherbírásáról, ismeretlen feladat előtt állva maguk az ifjú szereplők sem tudhatják, milyen fába vágták a fejszéjüket.

Kemény munka vár a gyerekekre-fiatalokra és a felnőtt szakemberekre, de gyönyörű játék is lesz ám, a végén az éles élménnyel: felgördül a függöny, kezdődik az előadás, felharsan a taps egyszer, kétszer, sokszor. Vajon hányukat fertőzi meg most aztán örökre a színpad fájdalmasan boldogságos világa…?

***

A bemutatót májusra tervezik. Kettős szereposztásban Kuksit Sárosi Áron és Ábrahám Gellért játssza, Pötyit Jenei Eszter és Szélyes Nóra. A többi gyerekszínész: Sógor Bence, Jakab Ádám Gergő, Szenkovics Dávid, Tonk Bence Márton, Jenei Brigitta, Gorzó Boglárka, Benkő Lilla, Albert Eszter, Ábrahám Dóra, Rázmán Orsolya, Bogdán Farkas, Mostis Balázs, Horváth Márton, Tulogdi Szücs Botond, Miklósi Hunor, Szász Botond, Petrov Áron, Nagy Gellért, Mányoki Bence, Vincze Csenge, Sánta Orsolya, Radó Noémi, Adorjáni Csenge, Márton Ildikó Beáta, Jenei Erzsébet, Bács Timea, Pánczél Kata, Könczey Ágota, Lönhart Csenge.

 

 

Reklámok

4 hozzászólás »

RSS feed for comments on this post. TrackBack URI

  1. bodogsag olyan irast olvasni, amit oyan ujsagirono irt, aki irasaiban is, elsosorban anya es azutan lelkes megfigyelo. Szivbol gratulalunk.

  2. 🙂 hát, aki egyszer anya lett, az már mindig az lesz… Egyébként én nagy-nagy kíváncsisággal várom az előadást és nagyon szurkolok a gyerekeknek!! Többüket ismerem éppen a közös gyerektevékenységekről, családi rendezvényekről, nagyon érdekes lesz látni őket teljesen másként 🙂

  3. hat amint a cikk iroja is jol megfogalmazza csak egy orult vag bele ennyire fejetlenul egy ilyen munkaba
    latszik a gyerekekkel valo munka hianya – a szervezesben es a vallogatasi kriteriumokban egyarant (mondom ez olyan tapasztalatbol ahol tobbszazz ~400 hasonlo koru gyerekkel tud dolgozni es eredmenyeket felmutatni 3 felnott ugy hogy sem dadusokra sem masfajta szervezesi segitsegre nincs szuksege es rendszeresen dijakat hoznak haza)
    aki tudja mit jelent gyerekekkel dolgozni az nem sztar-ahitozo egyeneket, hanem csapatmunkara alkalmas keplekeny gyerekeket keres, akiknek megvanak az alapismeretei amire lehessen epiteni
    es egy masik megjegyzes az hogy a szukseges alapismereteket elobb jol el kell hatarolni ahhoz hogy tisztan tudjuk mit keresunk, ha gozunk sincs mire van szuksegunk az olyan mint amikor kimegyunk a piacra es megveszunk barmit ami megtetszik es mikor hazaerunk rajovunk hogy barmilyen receptnek fognank neki hianyzik legalabb egy osszetevo.
    ami pedig a szervezest illeti ha a szamitogep ordoget (vagy inkabb egyesek keptelenseget annak hasznalataban) hat ruhatarossal potoljak, a XXI. szazadban akkor arra csak azt mondhatjuk, hogy mindazt amit a felsofoku kepzettseggel rendelkezo szervezok nem voltaK kepesek megoldani – hat “goromba” 4-10 osztallyal rendelkezo egyen kepzesehez kepest kivaloan megoldott – mellesleg ok setaltattak, kisergettek minden elkenyeztetett, agyonbecezett, eltevedt kesokasat, es probaltak betartani a szabalyokat amikor nem keves benfettes soron kivuli meghallgatast kert

  4. Ön (névtelenül) úgy ír, mintha tudója lenne a belső titkoknak, amelyek egy kívülálló számára teljesen láthatatlanok. Én például nem tudhatom, hogyan készültek fel a színpadi szakemberek a válogatásra. Épeszű emberek lévén, minden bizonnyal volt egy alapvető elképzelésük arról, hogy mit keresnek. Még ha “nem is készültek”, amit Ön gyanít-állít, akkor is már csak a darab ismeretében kellett, hogy létezzen egy elképzelésük a karakterekről. Ugyanakkor nehezen látom, hogyan tudnának szakképzett hétéveseket, tízéveseket találni, ebben a korban a színészképző főiskola még nagyon messze van. Ennek lehetőségét Ön felvillantja, amikor 3 felnőttről beszél, akik többszáz gyerekkel úgy foglalkoznak, hogy azok díjakat hoznak haza – de nem pontosítja, miről van szó, így azt is gondolhatjuk, hogy lehet szép beszédre, versmondásra nevelik-fejlesztik azt a többszáz ügyes gyermeket, akik közül bizonyára többen jelentkeztek is a meghallgatásra, esetleg ott is vannak a szereplők között. A színpadi szakemberek vélhetően azt a szikrát, azokat a szikrákat keresték a gyerkőcökben, amire az adott szerepeket illetően építkezni lehet.

    A számítógép ördögének nem látom, mi köze lehetne ahhoz, ahogyan egy akármilyen személy felolvas egy névsort. Vagy esetleg csak a gyerekek családnevét nyomtatták volna a papírlapra? Kétlem, hiszen plusz macera kimazsolázni a jelentkezésekből csak a családnevet, ugyanakkor sok a hibalehetőség is névazonosság esetén. A ruhatáros néninek minden elismerésem, amiért szabadidejében munkába ment (az is lehet, hogy meg sem fizették érte??), a szervezők helyében én talán olyan személyt-személyeket jelöltem volna e feladat elvégzésére (akár énekest, műszaki embert is, vagy takarító személyzetet – ez teljesen mindegy), aki alapvetően barátságosabb, aki közvetlenebb tud lenni a gyerekekkel – és ehhez semmiféle képzés nem kell, ez vagy megvan valakiben, vagy nincs meg, végezhet ötven főiskolát. (A néni iskolázottságát én nem minősítem, nem is említem, pontosan azért, mert ebben a kérdésben egyáltalán nem mérvadó.) Az is lehet, hogy a többi néni kedves volt, én egyet láttam. Hogy kísérgették a gyerekeket, az csak természetes, hiszen a meghallgatás nem a főépületben történt, ahova a gyülekezőt hirdették, tehát át kellett vezetni a jelentkezőket annak helyszínére – azt is, aki elkényeztetett, azt is, aki nem, azt is, aki elkésett, és azt is, aki időben ott volt. Aki eleve áldozatvállalásnak érez egy feladatot, úgy érzi, hogy szívességet tesz annak, aki nem is kérte rá, akkor a kénytelen-kelletlenség lerí majd róla, és sok köszönet nincs abban a munkában.

    Ön legalább egy kicsit rosszindulatú, amikor kétszáz jelentkező gyermeket (valamiféle keserűségből fakadó?) elítélő modorral mind “sztár-áhítozónak” nevez, ez jogtalan általánosítás. Sokak számára csupán érdekes játék volt ez a különös lehetőség. Ugyanakkor ha sztárságra is áhítoznának, kérdezem: miért lenne ez akkora baj? Ha nem létezne egy bizonyos adagnyi szereplési vágy az emberekben, akkor üresek lennének a színpadok, senkiből nem lenne színész (és az a négyszáz gyermekkel foglalkozó 3 felnőtt, akiket említ, sem lenne, akikkel foglalkozzon). Persze, egyes emberekben-gyermekekben több a sztárságra vágyódás, de ha emögött nincs tartalom, akkor úgyis meddő hiábavalóság. Ha pedig a sztárságra vágyódáshoz tehetség is társul, nos, akkor egy, a mostanihoz hasonló színdarabban való szereplés jó iskola lehet: megmutathatja a sztárság “árát”, azt, hogy azért keményen dolgozni kell ám.


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

WordPress.com ingyenes honlap vagy saját honlap létrehozása.
Entries és hozzászólás feeds.

%d blogger ezt kedveli: