Gyerekszereplőket válogatott az opera, valahol Kolozsváron

február 22, 2013 - 11:31 | Tehetségkutatás, Zene kategória | 4 hozzászólás
Címkék: , , ,

 

opera1

Valahol Európában a Szegedi Szabadtéri Játékokon

Sokszoros túljelentkezés volt a Kolozsvári Magyar Opera által meghirdetett gyerekszereplő-válogatáson, és nemcsak kolozsváriak jöttek el. Nem is csoda, hiszen igencsak ritka lehetőség ez, 8–10 évenként ha akad rá példa. Ugyan a színház nyílt napjain már alkalmuk volt a gyerkőcöknek betekinteni a kulisszák mögötti világba, de azért az mégiscsak más, amikor úgy lépnek színpadra, hogy netán éppen kedvenc hősüket játsszák el ismerős és idegen arcok nézőtéri tömegének.

Lányok ezúttal is legalább háromszor annyian jelentkeztek, mint fiúk, őket jobban vonzza a színpadi tündöklés, kiskorában tízből kilenc színésznő vagy énekesnő akar lenni. A mintegy kétszáz 7–16 éves gyermeket-fiatalt korosztályonként, a várakozás elkerülése végett különböző időpontokban, 5-8 fős csoportokban hallgatták meg, egy verssel-prózával és dallal, de helyben tanított néhány tánclépést is el kellett gyorsan sajátítaniuk. Az elmúlt hétvége elég zavarosan kezdődött. A jelek szerint maga a számítógépes rendszer is alaposan meghökkent az ilyen fokú érdeklődéstől, és ördöge támadásba lendült: csak szórványosan tájékoztatta a jelentkezőket a meghallgatás időpontjáról, így aztán azok, akik csak az eredeti toborzót olvasták, szombaton 11-re tömegesen mind odamentek az operába, nagyon sokan feleslegesen… Nem lehetett kellemes sem a jelentkezőknek, sem a szervezőknek, de aztán beindultak a dolgok.

A ruhatáros nénit bízták meg a névsorolvasással, biztos nem volt túl lelkes szegény, amiért szabadidejében behívták. Talán körmöspálcás gyerekkori iskolájából hozta a példát, de a mai agyonbecézgetett gyerekeknek (főleg a kisebbeknek) és az őket agyonbecézgető szüleiknek legalábbis ridegen (hogy ne mondjam: gorombán) hangzott, amikor kizárólag a családneveiken szólította az Istvánkákat, Csabikákat, Pannácskákat… Az operának és színháznak otthont adó sétatéri épületnek a tavaly finom bíbor-eleganciával felújított teljes előcsarnoka egyszerre otthonos és fenséges – alaposan sikerült ünnepélyességgel tetéznie a lámpalázat az izgatott aprónépségben, legyenek akár színházlátogatók, akár csak igen ritka vendégei e pompázatos helynek. Már csak a felolvasó néni merev hivatalossága hiányzott…

Hétfő estére már csak hatvanan maradtak versenyben, száznál több csalódott kisebb-nagyobb gyermeknek kell megértenie, hogy amiért most nem válogatták be, az nem jelenti feltétlenül azt, hogy végleg befellegzett, mehet tudományos pályára vagy becsületes kétkezi szakembernek, de színpadra soha-soha többé, mert teljességgel tehetségtelen. Lehet, hogy csak mutál a hangja, lehet, hogy fojtogatta a köhögés és láz kerülgette, levegőt is nehezen vett, lehet, hogy elhatalmasodott rajta az izgatottság, és legközelebb nem fog, lehet, hogy éppen csak kényelmetlenül lecsúszott derekán a sok melegítő harisnya és nadrág, hatalmas súlyos bakancsaiba botlott a váratlan tánc közben, vagy csak egész egyszerűen rossz napja volt, netán adottságai más szerepre tökéletesek. Számukra, számotokra – kicsik és nagyobbak, lányok és fiúk – még minden út nyitott, és őszinte felnőtt segítőtársakkal jó esélyetek van rá, hogy megtaláljátok a számotokra legmegfelelőbbet, a legtöbb beteljesedést hozót. Ez lehet még éppúgy akár a színpadon is, mint azon kívül.

A hétfői második selejtező kezdetén már a kemény próbaidőszakot is vázolták, hogy akinek inába száll a bátorsága, az még akkor meggondolhassa magát. Nem tudom, távozott-e valaki, de alig hiszem, hogy az operásoknak sikerült volna annyira ráijeszteniük a társaságra, hiszen bizonyára mindazok, akik belevágtak a szereplőválogatásba, eleve sejtették: siker esetén nem lesz ám gyerekjáték a következő néhány hónap az egész családnak. A második válogatás hosszasabban zajlott az elsőnél, és itt még komolyabban próbára tették a kis színészjelöltek rátermettségét, improvizációs képességét, kreativitását – az előttük álló összetett feladathoz mindezekre és még jóval többre is szükségük lesz. Ráadásul musical ugyan, de korántsem pehelykönnyű a második világháború idején játszódó darab, szereplői kóborló árva gyerekek. A Radványi Géza 1947-ben bemutatott, Valahol Európában című filmje alapján készült musical sikere osztatlan, színházak, társulatok, iskolák tucatjai tűzik műsorukra.

Zseniális ötlet az opera részéről ez a szereplőválogatósdi. Kiváló marketingfogás. Pár nap alatt több százan léptek be az opera kapuján, nekik további százak szurkoltak. A kolozsvári előadásról így már hónapokkal a plakát megjelenése előtt tudnak, beszélnek a városban, a megyében, Valahol Európában. Nagy várakozás övezte a szereplőválogatást, minden bizonnyal most már az előadást is, amit közeli és távoli rokonság, osztálytársak, cimborák, diákjaikra büszke tanárok, ismerősök megnéznek, talán nem is egyszer.

Mégis: miféle vakmerő emberek lehetnek azok, akik bevállalnak egy gyerekszereplős előadást, nem színészekkel? A rendezőknek anyának, apának, nagyinak, dajkának, pszichológusnak is kell lenniük. Bizonyára őrültek. Vagy szakmájukat végtelenül szerető, kihívásokat kereső álmodozók. Hozzá nem értőként is irdatlan munkának tűnik akár csak egyetlen gyermeket foglalkoztatni, hát akkor egyszerre 33-at!!! Akiknek nagy többsége soha nem lépett az osztályánál népesebb közönség elé, színészi tapasztalatuk is kimerül az iskolai „szerepekben”. A színész főiskolai éveken, de sokszor egész addigi életén át készül arra, hogy egyszer nagyszínpadra lépjen, ezeknek a gyerkőcöknek most néhány hónap alatt kell megemészteniük a kitüntető próbatételt. És akkor még nem szóltunk kinek-kinek az egyéni teherbírásáról, ismeretlen feladat előtt állva maguk az ifjú szereplők sem tudhatják, milyen fába vágták a fejszéjüket.

Kemény munka vár a gyerekekre-fiatalokra és a felnőtt szakemberekre, de gyönyörű játék is lesz ám, a végén az éles élménnyel: felgördül a függöny, kezdődik az előadás, felharsan a taps egyszer, kétszer, sokszor. Vajon hányukat fertőzi meg most aztán örökre a színpad fájdalmasan boldogságos világa…?

***

A bemutatót májusra tervezik. Kettős szereposztásban Kuksit Sárosi Áron és Ábrahám Gellért játssza, Pötyit Jenei Eszter és Szélyes Nóra. A többi gyerekszínész: Sógor Bence, Jakab Ádám Gergő, Szenkovics Dávid, Tonk Bence Márton, Jenei Brigitta, Gorzó Boglárka, Benkő Lilla, Albert Eszter, Ábrahám Dóra, Rázmán Orsolya, Bogdán Farkas, Mostis Balázs, Horváth Márton, Tulogdi Szücs Botond, Miklósi Hunor, Szász Botond, Petrov Áron, Nagy Gellért, Mányoki Bence, Vincze Csenge, Sánta Orsolya, Radó Noémi, Adorjáni Csenge, Márton Ildikó Beáta, Jenei Erzsébet, Bács Timea, Pánczél Kata, Könczey Ágota, Lönhart Csenge.

 

 

Pofoncsapás földrajzleckével pofakönyvesen (petition)

február 3, 2013 - 18:03 | Uncategorized kategória | 19 hozzászólás
Címkék: , , , ,

fNagy Britannia az Európai Uniót, Juan Carlo Fernando de Maria a feleségét (vagy a spanyol sorozatoknak már leáldozott…? szóljatok nekem is!), mi pedig lassan a facebookot hagyjuk el. No, még azért nem telt be a pohár ippeg egíszen, de erősen a karimáját csókolgatja. Nem egyébért, pusztán azért a pótolhatatlan tényért, miszerint ha visszamondom a helyem ezen a virtuális utcaajtóbéli pletykapadon, hogyan is deríthetném ki majd off-facebook, hogy az elemi iskola takarító nénijének az unokája a Riviérán nyaralt, hogy a harmadik unokatestvérem második feleségének a sógora Lamborghinit vezet, hogy a férjem kollégájának az ismerőse finoman főz-e, milyen a szerelmi indexe a mai napra, és feltétlenül azt is, hogy jó-e az ágyban. Mindegy, hogy khm… kóstoltad-e vagy sem, attól még természetesen lehet véleményed, és világgá is posztolhatod, elvégre sajtó-, szólás-, lelkiismereti és mindenféle szabadság van, még erkölcsi is.

Nemtomhányszáz ismerősöm van már itt, elébb aszivém, valami furcsa memóriazavarom okozza, hogy sosem látott embereket vélek felfedezni tucatjával azok között, akik engem ismerősüknek bejelölnek, de szerencsére az Alzheimer (még…?) messze van. Úgy tűnik, ők maguk sem tudnak róla, hogy bejelöltek volna engem. Erre akkor döbbentem rá, amikor arról értesített a rendszer: XY visszaigazolta a Facebookon, hogy az ismerőse vagyok. Nahát, pedig én be sem jelöltem! Vagy pedig már tényleg itt az amnézia, a kollektív FB-járvány.

Ma kilakoltatott a FB. Úgy döntött, nem élhetek többé Kolozsváron, csupán földrajzi korrektséggel Cluj Napocán. És kegyes jószándékkal segített rajtam, ha már én nem tudom, hol is élek, csak úgy a megkérdezésem és előzetes vagy utólagos értesítésem nélkül módosította adatlapomon a város nevét az elvileg jelszóval hozzáférhető helyen. Sokan válunk ezekután “hontalanokká”, szülő- és lakhelyünk imígyen kikorrektált megnevezését a FB-ről inkább töröljük.

Kötve hiszem, hogy a tengerentúl van halvány fogalmuk arról, hogy Bodzafordulót ma úgy írják helyesen, hogy Intorsura Buzaului.

*

Egy apró próbálkozás… Ide kattintva aláírhatod a tiltakozást. A “rendszer” elköltöztette a petíciót, magyarán törölte, most itt írható alá.

Facebook violated freedom of expression and our right to privacy of personal data: made it impossible to name the location of birth and living in any language the users prefer. You can get more info and sign the petition here. “The system” moved the petition, in fact deleted it… Now it can be signed here.

Működteti a WordPress.com.
Entries és hozzászólás feeds.