Éjjel a múzeumban – dinócsontok, legóváros, és ami hiányzott

május 22, 2012 - 06:28 | Fesztivál, rendezvény kategória | 2 hozzászólás
Címkék: , , , , , , ,

Hát, bizony elkelne némi uniós pénzecske a kolozsvári múzeumokban is. Ez még számomra is teljesen világos lett a szombati éjszakázás után, bár sajnos, olyan bőséges összehasonlítási alapom nincs: inkább csak Budapest.

Az emberekkel nincs gond, hiszen többé-kevésbé elkötelezett tudósaink is vannak (még?), lelkes múzeum-gondozók – vagy azok, akikre a szűk költségvetés szabta korlátozások miatt ez a feladat is rásózatik. A köszönetünkért hálás portás lelkendezve invitál, jöjjünk még az állattani múzeumba, mert érdemes. Igaza van, bár elkedvetlenítettek az ottani viszonyok: több vitrin sötétségbe borultan, a kiállított egyedek jónéhány darabja alaposan megviselt állapotban – a provinciális jelző szinte nevetségesen hat, inkább siralmas, mintha lyukas ruhákat öltöttek volna az utcai kirakat próbabábuira. A gyűjteményben természetesen akadnak sokkal nagyobb számban jó állapotú darabok, és igazi érdekességek is. Ez az a hely, ahova akár havonta elmehetnénk, ha a megnevezésüknél közelebbről, igazán fel akarjuk fedezni azt a sok állatfajtát. Ezúttal nem volt vezetett látogatás, nem is lehetett a sokszáz, sokezer látogatónak ezt biztosítani, ám egy szakavatott mesélővel egész biztosan rejtettebb titkokkal is gazdagodhatunk. Azért a feslett darabok után távozáskor végtelenül jólesett egy banális eleven verebet röpködni látni a Mikó kertben.

A legcivilizáltabb állapotokat a néprajzi után a tudományegyetem őslény- és kőzettani múzeumában találtuk (a káprázatosnak tetsző patikamúzeumba nem sikerült bejutnunk) – talán azért, mert az örökkévaló kőzetminták állandóan kifogástalan állapota teljes fényárban vállalható? Mondjuk, a barlangi medve csontváza itt is a szűk folyosó sötét végében árválkodott. A helyszűke általános: sem az erdélyi dinófészkeket, sem a vitrinekben kiállított fosszíliákat, csontokat nem lehetett kényelmesen megszemlélni, hiszen folyton el kellett húzódni az elhaladók útjából. Biztosan élvezhetőbb a látogatás, ha nem vagyunk ennyi rengetegen, ám az élvezhetőséghez és a kiállított darabok értékéhez akkor is kellene a nagyobb tér, még ha nem is fél falat beborító festményeket állítanak ki itt.

A schönbrunni várakozásokkal érkezőknek teljes csalódás volt a Bánffy-palota, de mi tudtuk, hogy nincs, tehát nem is számítottunk arra, hogy korabeli berendezés legyen a termekben. Ami a városhoz kötődők esetében akkor is ragaszkodást vált ki, az a máshonnan érkezőknél – még ha erdélyi magyarok is – csalódást okoz, “leírják” ezt a lepattant helyet. Már az is megnyugtató, hogy az emeleti helyiségek ezúttal látogatható, mintegy fele részében a falak és a festés állapota jó. Hogy el ne feledjük földrajzi helyünket, arról azért az egyik hófehér mennyezeten sokrétű filozofálgatásra alkalmat adó, leleményesen bosszantó fekete falfirka gondoskodik: cer variabil (változó égbolt)… Persze, rengeteg pénzzel minden bizonnyal rekonstruálható lenne az egykori bútorzat, legalább néhány teremben, s ez lényegesen emelné a hely értékét, vonzerejét, méltó is lenne hozzá és (egykori?) városunkhoz. Pénz nincs, így parlagon a palota. Egyelőre állami intézmény – a Szépművészeti Múzeum – működik benne, s csak ezért van legalább ilyen állapotban.

Jó lett volna, ha nemcsak az útbaeső kávézókban lehet megpihenni, hanem például a Bánffy palota udvarán is, jó lett volna, ha a buszok legalább éjfélig közlekednek, jó lett volna, ha a szabadtéri falumúzeum nem zár be már 5 órakor, jó lett volna, ha megnyitják a csillagvizsgálót is…

Persze, a múzeumok éjszakája inkább csak amolyan kedvcsináló, szédületes hangulatú, kavargó élmény, bár kétségtelen előnye, hogy ilyenkor az egyébként nem látogatható gyűjtemények egy részét is megnyitják. Ám semmivé lesz az axiómaszerű múzeumi csend, a nyugodt szemlélődés öröme, aki erre vágyik, máskor keresse. Az ingyenesség és a fesztiváljelleg végtelenül csábító, s bár egy-egy belépőjegy ára nem több 1-3 lejnél, e rohanó emberekből álló tömegeknek csak elenyésző része tér vissza ezután, részben azért nem, mert sok intézmény csak munkanapokon, néhány órán át látogatható, az is munkaidőben, nem ritkán előzetes időpont-egyeztetéssel. Fényképezni csak fizetség ellenében lehetne, de nem láttam, hogy bárkit igazoltattak volna, és százával villannak a vakuk, visszafogottabban kattognak-dalolnak a mobiltelefonok mindenfelé. Jó látni, hogy ultramodern életünkben azért ilyen sokan vannak, akik tudják, hogy legalább a múzeumok éjszakáján érdemes – és a lehetőségekhez, képességeikhez mérten iparkodó szervezőknek köszönhetően egyre érdekesebb – résztvenni. Még akkor is, ha olyan, amilyen. Akkor is, ha a látogatók viselkedése nagyon sokszor a kommunista sorokban tülekedőké…

 

Olvass még a múzeumok éjszakájáról:

Múzeumok éjszakája: kiábrándulástól a felfedezés öröméig

Bánffy György kormányzó otthonában fogadta a látogatókat

Iván fotói

És alant néhány az enyémek közül 🙂

Reklámok

Működteti a WordPress.com.
Entries és hozzászólás feeds.