Dobogós tájfutó bajnok lettem!!!

október 21, 2011 - 09:47 | Gyermekek – szülők, sport kategória | 19 hozzászólás
Címkék: , ,

Ez komoly! Még oklevelet is kaptam, szép kis csinos színeset. Sőt sárga érmet is a nyakamba, rajta jókora egyessel. És igen, a dobogó első fokán lubickolhattam a dicsőségben. Jó móka volt, akkor is, ha a kategóriámban (felnőtt nők) alig néhányadmagammal – köztük nagyikorúakkal is – indultam…

Tájfutás. Valahogy úgy voltam vele, mint Kabos Gyula szolgája, aki Hippolitot hippodromként jelenti be a vacsorázó családnak, merthogy ennek a szónak legalább van értelme. Tájkép, tájépítészet, tájszobrászat, no de tájfutás…? Mit meg nem tanul egy szülő: csemetém beállt a szomszéd Péter mellé a tájfutók csapatába. Péter már profi tájfutó, évek óta sorra nyeri a rangos versenyeket, még gipszezett törött karral is. Jó „mentora” egy kezdőnek.

Így hát egy ideje heti két alkalommal iskola után tájfutni megy Ákos is és egy jókora gyerekcsapat Árpi(ká)val, aki igazából inkább Árpi bácsi. Hétköznap ki az erdőbe, a friss levegőre, mmmm… Sorra kaptam az információkat a tájfutás nevű sportról, értettem is, nem is. Aztán kiírtak egy versenyt kezdők számára, Ákos menni akart, főleg, hogy jó mulatságnak ígérkezett az én félig viccesen, félig komolyan beígért benevezésem is. Hideg szél fújt aznap reggel, felhős is volt az ég, mégis elmentünk. A zajból ítélve legalább kétszáz gyerek lehetett a Györgyfalvi negyedi parkban, hébe-hóba felnőttekkel tarkítva. Óvodások is voltak, sőt egy legfeljebb kétéves apróság is, ők szüleiket kísérték a versenyben.

Regisztrálásképpen kaptunk egy színes kartondarabot az indulási perccel, ráírtuk a nevünket és a versenykategóriát. Aztán részletes többnyelvű magyarázatot is kaptunk a tájfutásról, no meg arról, tulajdonképpen mit is kell tennünk. Nagy színes térképen lassan értelmet nyertek a zöldek és szürkék. Megvilágosodott az ellenőrző pontok szerepe. Bizony nem kis izgalommal vártam a rajtot életem első tájfutásos próbálkozásán.

A kerítésre aggatott, tányér nagyságú különleges óra percenként megszólalt. Minden percben kategóriánként egy-egy versenyző indult egyszerre. Indulás előtt egy percünk volt arra, hogy kézbe kapjuk a kisebb térképet és az utolsó kérdéseket feltegyük. Az biztos volt, hogy a rajttól milyen irányban kell indulnunk, de a többi…

Futni kell, ez egyértelmű, hiszen mielőbb el kell jutni a célhoz, ám közben meg kell találni az ellenőrző pontokat, és ott kilyuggatni a kis kartonunkat. A felnőtt kategóriában tíz darab fehér-piros lampionszerű tákolmánnyal jelölt pontot kellett megtalálnunk. Hiába volt akkora, mint egy nagyobb fazék (khm, megszólalt bennem a háziasszony…), és hiába szerepelt a térképeinken is mindegyik, a sétányok, utak, utcácskák, ösvények, fák-bokrok, játszóterek, autók stb. szövevényes rajzából egy zöldfülő újoncnak nem is olyan egyszerű kisilabizálni az ellenőrzőpontok pontos helyét. Főleg, hogy a terepen több ellenőrzőpontot helyeztek el, mint amennyi egy-egy versenyző kartonján szerepelt, kategóriánként más-más pontokat kellett felkutatnunk. Nyomozómunka volt a javából.

Bajnoki dobogónk 🙂

Két tanács bizonyult leghasznosabbnak: 1. a térképet mindig úgy fogni (ha kell, akár „fejjel lefelé”), hogy rajta az út, amelyen éppen haladunk, pontosan szemben legyen, 2. ha összezavarodsz, menj vissza oda, ahol tökéletesen beazonosíthatod a helyedet.

A tájfutásban semmi nem véletlen: jellegfákat, bokrokat, hintákat, mindent jeleznek a térképek – micsoda munka lehet mindezt elkészíteni! Az első pontra csak pár perc után bukkantam rá, hát nem mondom, hogy éppen Kolumbusz Kristófnak éreztem magam, de valami olyasféleképpen. Szinte hihetetlen volt, hogy aztán sorra a többi is megkerült. Persze számítógépes munkába belelustult biológiám gyorsan meghúzta a féket, a tájfutásból inkább tájlépés lett, bár a végén egy kis biztatásra sikerült még egy sprintet kiszorítani. A leigazolt profi 11-12 évesek 6 perc alatt futották le a távot (persze versenyen kívül), Ákos fiam is bajnok lett (!) alig több mint 10 perccel, én “röpke” 25 perc (!) alatt jutottam célba… 🙂 Nagyon jó szórakozás volt, nagy felfedezés, jó játék a térképolvasás és tájékozódás, még talán hasznos is lehet valamikor a tájfutós tapasztalat annak, aki rendszeresen űzi, szinte vágytam rá, hogy további pontokat kelljen megtalálnom. Majd következő alkalommal. De az első, az megismételhetetlen és felejthetetlen.

Reklámok

19 hozzászólás »

RSS feed for comments on this post. TrackBack URI

  1. Hú, ez vagány, Edit, gratulálok mindkettőtöknek!!!!
    Az tény, hogy egy szülő sokmindent megtesz a gyerekéért…. Épp ezért remélem, a közeljövőben nem fog kelleni fociznom egy kezdőknek meghirdetett szülői bajnokságon… ::)))))

  2. Az még elmegy, legrosszabb esetben megbótolhaccccc egy zászlós bírói szerepet. De képzeld el, ha csellóznod kellene… 🙂

  3. :::)))) Remek ötlet.
    Ha csellóznom kéne, akkor nem csak a macskák halnának ki a környékről, hanem az összes szomszéd is…:::)))

  4. Látod, én ezért nem hegedülök… :))))

  5. Gratulálok EDITKE és ne feledje, soha nem késő elkezdeni a szabadban való mozgást, lám az az öreg, 100 éves hindu bácsi, aki a minap végigfutotta a marathoni távot (!), de magácskának ezt a távot nem ajánlanám, “tanácsom” azért ne vegye el kedvét a további versenyektől… Sok sikert!

  6. Köszönöm kedves Anonymus! Hát a maratonnak bizony eszembe se jutna nekivágni 🙂

  7. Kedves Edit, tegnapi üzenetemet nem tudtam aláírni, mert gépemet lerohanták a “trójai vírusok” és nem hagytak szóhoz jutni, így lettem névtelen, vagyis Anonymus.Elnézést a gépem hibájáért, kellemes hétvégét kívánok: Dózsa Sándor.

  8. Üdvözlöm, Sanyi bácsi! Ejsze szép Helénát rejtegeti, s őt óhajtják azok a trójai betolakodók…? 😉

  9. Gratulálok, Edit!:) És fiadnak is!

    Boginak meg hozzáfűzöm: de ha megtanulod az autómárkákat, beazonosítod az évjáratot a dizájnról, bemagolod a focisták neveit csapatonként (neadjisten, felismered fotókról őket bárhol) …attól még nem biztos, hogy fiad nem talál hibát benned a továbbiakban:)

    A legfontosabb a szándék! És még magad is örömed leled benne:)

  10. Semmi sem tökéletes, Tünde….
    Ha lányom lenne, akkor a Barbie-összest kéne ismerjem, nem? Meg a pónkat… Ennek fényében már nem is olyan gáz egy focicsapat :::)))

  11. Goethe szerint: “Az edgyik legnagyobb ajandek amit a szulok gyerekeiknek adhatnak, a gyokerek es szarnyak”. Gratulalok a szuleidnek, mert az irasaid szerint te ezt meg kaptad tolluk es elsz is vele. Remelem tovabb is adod gyerekeidnek.

  12. Én már gyerekkoromban kifejtettem, hogy sokkal unalmasabbak/fantáziátlanabbak a kislányok játékai és játszási módjai!
    Tudattalan készülődés lehetett ez már a “férfias hivatásra”?:D

    Bocsánat, Edit, hogy eredeti témánktól így eltértünk, és köszi, hogy fórumot nyújtottál nekünk erre!

  13. Ez már igen! Minden elismerésem. Szerintem engem nem tudtak volna rávenni, de ezt olvasva… lehet egyszer kipróbálom. Mesélt már egy barátnőm is a tájfutásról… Hmmm….

  14. Kedves József, csupán remélhetem, hogy sikerül annyi szárnyat bontani és továbbadni, amennyitől csak szárnyalni lehet, de nem elszállni… Köszönöm!

  15. Tünde, csak bátran! Annakidején húgommal két-két kedvenc játékunk volt (no, nem mintha éppen óvodányi adag fölött osztozlkodtunk volna, akkoriban még nem olyan szelek fújtak 🙂 ). Volt egy-egy 40 centis babánk, meg egy-egy majdnem ugyanakkora, kulccsal felhúzható, piros fémautónk… Nem tudom, melyiket kedveltük jobban…

  16. A gondolat olyan cikis volt az elején, bevallom… De tényleg jó szórakozás. A hétvégén megint voltak versenyek profiknak és amatőröknek is, betegség miatt ezúttal mi kimaradtunk, de Ildi barátnőm mesélt egy-két dolgot. Hétágra sütő nap, folyton hulldogáló falevelek… Már ennyi is megérte. Úgyhogy Réka, ne sokat gondolkozz! Totyogós babával is bele lehet kóstolni, még ha csak séta is lesz a futásból.

  17. Még egy hasznos hozzászólás érkezett Kuszálik Jánostól: Orulok, hogy elolvastam a tajfuto dobogos helyezesrol szolo cikket, meg ha “kisse megkesve” is. Kerem, nepszerusitse tovabbra is sportunkat hasonlo jo hangulatos cikkekkel! Legkozelebbi versenyunk, kezdoknek is (Open kategoria), a Mikulas Kupa. Tudnivalok a http://www.orienteering.ro honlapon, Cupa Mosului, december 4-en a Plecska volgyi Erzsebet forrasnal. Udvozlettel, Kuszi bacsi

  18. A (kolozsvári) tájfutásban az is nagyszerű, hogy ilyen könnyen, mindenki számára hozzáférhető anélkül, hogy a profi sportot ez legkisebb mértékben is kompromittálná. Nem véletlen, h az utóbbi években az Open (nyílt) csoport a legnépesebb.

  19. Igen, Kati, nagyon jó a tájfutásban, hogy erről nem lehet “lekésni”, és a profiknak sem kell folyton megtorpanniuk “bevárni” az időnként bekapcsolódó újoncokat. Ráadásul megmaradhatsz mindig Open kategóriásnak, ha csak kedvtelésből, időnként szeretnéd vagy van módod gyakorolni a műfajt.


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com.
Entries és hozzászólás feeds.

%d blogger ezt kedveli: