Megaxfaktorsztárok a világ minden csücskibő’

május 19, 2011 - 12:40 | Tehetségkutatás, Zene kategória | 5 hozzászólás
Címkék: , , ,

A Megasztárban magyar beszédének vélt vagy valós hiányosságai miatt szerényen szabadkozó „Tolvai Reni az egész erdélyi magyarságot képviseli ma Magyarországon” – ezt írják, mondják, vélik róla a műsor, a műfaj, az új sztárénekes rajongói. Az iskátulya, amelybe visszavonhatatlanul belekerültünk most már mindannyian mi, tündérkertiek: a különösebb erdélyi kötődéssel nem rendelkező anyaországi számára innen kezdve minden erdélyi magyar Reni hasonlatosságára teremtődött. Talán nem énekel olyan szépen, de megerősítést nyert: magyarul egész bizonyosan nem tud helyesen. Az már mellékszál, hogy Reni édesanyja román, természetes hát, hogy kettős anyanyelvű, azt sem értik-tudják odaát, hogy román tannyelvű iskolába jár, és annak a fontosságát sem érzékelik: mivel vegyes házasságban többnyire a románosodás dominál, elismerésre méltó, hogy egyáltalán ismeri a magyar nyelvet. A legtöbb ember általánosít, és sokan csak ezt az egy erdélyi magyart ismerik, hát mind Renik lettünk. Reni román állampolgár, tehát román. Magyarország büszkesége, tehát… magyar. Miközben ő egyik is, másik is.

Marosvásárhelyen erdélyi tehetségeket is felkutatna az X-faktor. Küldik a plakátot, híranyagot. Benne büszkélkednek az első magyar X-faktor legjobbjaival, köztük a „szlovák eredetű” Takács Nikolas-szal. Így: „szlovák eredetű”. Na szegény feje! Pedig ő ráadásul már egy ideje Magyarországon él. Mégsem szlovákiai magyar, netán szlovák állampolgár, vagy urambocsá’ egyenesen szlovák…, ahogy már megszoktuk és elkönyveltük. Ez teljesen új. A vélhetően nem holmi jöttment szakemberek csapata által készített plakát szerint Nikolas szlovák eredetű. Gyökerű, származású, érted. Tudjuk persze, nem rosszindulat ez, sőt jó szándék szülte. Ráadásul valami rémlett nekik, hogy az nem ok, ha csupaszon csak annyit írnak, szlovák. Na, de így már sokkal jobb: szlovák eredetű. Ezzel már mindjárt lehet kampányolni Erdélyben, a sok román eredetű magyarnak. Irokéz eredetű. Bantu eredetű. Jupiteri. Ugyanannyi az igazságtartalma.

Szerencsére a zene – ha jó, ha rossz – nemzetközi, eredetfeletti.

S.O.S.!!! Román filmszinkron!

május 6, 2011 - 20:49 | Film kategória | 5 hozzászólás
Címkék: , , , ,

A parlamenti képviselővé választott román énekes, Victor Socaciu jobb híján arról készített törvénytervezetet: az idehaza sugárzott filmeket egytől egyig román nyelven szinkronizáltassák… Uramisten… Néztél már román szinkronos filmet…?!

Csemeténk nyelvtudásának bővítését célzó egyik módszerként, más román nyelvközeg híján a román szinkronos rajzfilmadót tűrjük el néha – így hát hallottam már román szinkront (mert ezeket inkább csak háttérzajként észlelem a konyhából-másik szobából). Edzetlen fül nem is érti a szöveget. Egyazon rajzfilmben több szereplő szövegét kínosan – és többnyire sikertelenül – változatosságra törekedve ugyanaz a hang mondja, azaz nyávogja, vakkantja, reszeli, vinnyogja, nyekergi, valami elképesztő tehetségtelenséggel és fülcsikaróan fájó kreativitástalansággal. Valahogy úgy, ahogy egy mackó felnőtt utánozná egy kisgyerek hangját. Brrr…

A friss javaslat szerencsére népszerű román színészek teljes tiltakozását váltotta ki, pedig azért jól jönne bizony az a kis plusz szinkronpénz nekik is. De ők sem tudják elképzelni, amint Jean Gabin, Al Pacino, Robert de Niro románul diskurál a tévében. Szenvedélyes tiltakozásában és megbotránkozásában egyikük egyenesen … khm… leanalfabétázta azokat a népeket, akik szinkronizálják a filmeket. Ilyen a magyar is… A külföldi filmeket magyar nyelven sem szeretem hallani, eredeti hangzásukkal ezek a filmek ráadásul idegen nyelvleckének is beillenek. Ám a magyar rajzfilmszinkron zseniális. Hangszín, tónus, hanglejtés mind a helyén van, az eredetinél százszorta jobb, mókásabb, magával ragadóbb, bár ebben sokat segítenek a szellemes szövegfordítások, amelyek sokszor szintén túlszárnyalják az eredetit. Magyarul hallottam például az oroszlánkirályt, majd később a szürkén unalmas hangzású angol változat lejátszásakor csodálkozva mentem a szobába megtudni, miféle új rajzfilmet néz a gyerek.

Annyiszor adtam hálát magamban azért, hogy itthon még nem terjedt el a szinkron divatja-szokása. Szeretem hallani a brit angol dallamát, a francia rrrrropogtatását, Almodovar spanyolját. De a honatyáinkban nem bízom… 😦

“Azt akarod, hogy fűszoknyában hulla hoppozzak??!”

“Hogyha éhes vagy és hamar kell a jó falat,
itt a haverom, a torkodon is leszalad!
Pumbaa húsa jó, finom dagadó, ínyenceknek is mértékadó!
Jó pocakba yap yap yap
jó a Pumbaa yap yap yap
ő a disznó yap yap
tőle te is az leszel!”

Juli néni, örökre…

május 2, 2011 - 12:33 | Uncategorized kategória | 1 hozzászólás

Valamikor hetente többször is találkoztunk. Aztán jött az élet, és már csak nagyon ritkán beszéltünk. De tudtam, hogy ott van. Őszinte szeretettel figyel. Juli nénis nyüzsgésével számontart. Mindannyiunkat. Életünkkel, történéseinkkel, örömeinkkel, fájdalmainkkal. Mind a sok-sok tucatnyi gyerekét, akit Vaszi bácsival együtt nemcsak táncolni tanított annyi odaadással. Legutóbb három hete beszéltünk. Elégedettnek éreztem, boldognak hallottam. Szokása szerint ezúttal is Vaszi bácsit féltette. Elmondta, milyen hálás a sorsnak, hogy annyi szív-gyermeket adott nekik, akiktől annyi mindent kaptak… Halljátok, nagyvilágban szétszóródott egykoriak?!

A tánc volt élete-életük „jobbik” fele. Amikor rá gondoltam, mégsem a színpadot láttam, hanem az otthonukat. A csendes kertes városrészt, az emeletet. A szobában azt a bizonyos sarkot, az asztallal, ahol annyiszor fellépő ruhát varrt és plakáttervet készített. Asztal mellett a padot, amelyen üldögélve annyit beszélgettünk. A polcokat, tele sok tucatnyi gyermekük-unokájuk fényképeivel. Ezután is így gondolok rá… Bár most már – éppen a tánc világnapján – örökre a szívünkbe költözött, arra a kizárólagos, csak számára fenntartott helyre.

A májushétfő reggeli felhős-csordogálós szürkeségben ért utol a hír. Nagyon sok minden más mellett egy kiváló költő néhány verssora jut eszembe:

„Mindig a tömött, májusi felhőket szerettem:
hát megérdemelnék majd a halálomkor is egy kis esőt.
Eláznának a koszorúim, el az aranyírásos szalagok sora.
Beverne a zápor a szemetekbe is, mint nyitva felejtett
ablakok könyöklő deszkájára. Csuromvíz lenne az arcotok,
homlokotok, csuromvizes a válltöméstek és míg
szárítkoznátok hosszan hazafelé a gesztenyés úton,
én párolognék belőletek (…)”

WordPress.com ingyenes honlap vagy saját honlap létrehozása.
Entries és hozzászólás feeds.