ÓSZERetlek?

április 22, 2011 - 09:26 | Uncategorized kategória | 2 hozzászólás
Címkék: , , ,

Ha bekanyarodunk a széles utcába, onnan majd meglátjuk, hova kell menni: mindenki arra megy – hangzott az útbaigazítás. Kétkedve fogadtuk, megmosolyogtuk, mintha azt tanácsolták volna: Kolozsváron menjünk toronyiránt. Ám kiderült, hogy ennél pontosabb és követhetőbb eligazítást aligha kaptunk valaha: a házak és gyártelepek közt haladó négysávos út két oldalán egyszer csak százával parkoló autókat láttunk, és tényleg minden gyalogos egyazon irányba igyekezett… A mellékutcákban is csak kapubejárók előtt volt szabad az utca-járda, így sokára és jó messze találtunk parkolóhelyet. Talán húsz évnél is több eltelt, mióta utoljára az ószeren jártam – most rövid időn belül kétszer (!) is. 1989 előtt ott szereztük be a Puma-cipőket, esetleg farmernadrágot, igazi kávét, sok termék exkluzív vására volt ez. Nagyon kíváncsi voltam, EU-konform világunkban mivé lett?

Ahogy közeledtünk az ócskapiac felé, egyre nőtt a forgalom a járdákon és az utcán. Ez tehát nem változott. A házak kapujából zöldségeket, szilvaízet kínáltak. Odébb a járdán két gyönyörű liba, galambok és tyúkok vártak vásárlóra. A szembejövők kezében vásárfia: ki fűrészt, ki porcelántányérokat cipelt.

Az ószer dróthálóval bekerített jókora területet foglal el, felirattal is ellátták: Piata de vechituri, azaz Ócskaságok piaca. A bejáraton vaskorlátok között juthatunk be, fejenként egy lej befizetésével. Bent hatalmas nyüzsgés, az érdeklődők száma mit sem csökkent az elmúlt két évtizedben, pedig azt hittem, kényelmesen lavírozunk majd a sorok között, ugyan hányan akarhatnak itt vásárolni. Szerencsére a sár már nem a régi, nem kellett centiméterről centiméterre kerülgetni a süppedő csapdákat, hiszen öklömnyi kövekkel szórták fel az egész területet. Persze, azért jókora takarítás ráfért a csizmára, bár az összeszedett sár egy részét lemosta a terebélyes pocsolyákká olvadt hó.

Az árut közvetlenül a földre terített takarókról árulják, s bár a hajdani ószeren tekintélyes számú standot építettek, itt most legfeljebb gépkocsik motorháztetejéről, otthonról hozott asztalokról, vagy dobozokból, ládákból kínálták a portékát. Az uniós normák korában ez akár visszalépésnek tűnhet, de az az igazság, hogy az ószer „szedett-vedett” hangulatához nagyon is hozzátartozik ez az összevisszaság. Ami úgy általában jellemzi az egészet. Fehér festékkel felparcellázták ugyan a helyet, de ezek az engedetlen kövek azóta messze vándoroltak eredeti helyükről, széthordva, elmosva az egykor bizonyára éles határvonalakat.

Meglepetésemre tényleg sokkal inkább az ócskaságok vására ez, új árut csak nagyon keveset kínáltak. A viccben emlegetett, egyik felén használt vécépapírt ugyan nem láttam, de azon kívül mindent… Drótoktól számomra hasznavehetetlen vízvezetékcső-daraboknak tűnő rozsdás vasakig, bakelitlemezektől hangszórókból reklámozott cédékig, bélyegektől réginek tűnő katonai kitüntetésekig, suvickolással valamennyire rehabilitált agyontaposott csizmától félig törött műanyag játékig MINDENT megtalálhatsz itt.

Próbastand

Egy lejért vesztegetik a használt ruhanemű darabját, tömegesen turkálták is a hegyekbe tornyosuló csomókat. Terepszínű öltözet bakancstól sapkáig, kartondobozokban porcelán tányérkészletek épen maradt darabjai, lámpás rádió, kőkorszaki mixergépek, bútordarabok, hangszerek, írógép, csuprok, kerámia, különféle színű és méretű bőrdarabok, kétes értékű festmények, giccses csecsebecsék ezrével. No és mobiltelefonok százával, ahogy elnéztem, a rendőrségnek is lenne keresnivalója itt… bár egy fia egyenruhást sem láttam. A korszerűség netovábbja: próbastand is van, azaz egy áramforrás a bejáratnál, hogy ha már szavatosságot nem is vállalnak a használt elektronikai cuccokra, legalább megbizonyosodjunk róla: működőképes állapotban kapjuk meg azt a gépet.

Ma, amikor a zöldségespiac sem a régi, talán az ószer az utolsó hely, ahol alkudozni lehet – egyenesen kell! Tíz lejért már használható férficipőt is kapni. Kész mennyország annak, aki imád alkudozni. Én ugyan azt gondoltam magamról, nemhogy nem szeretek, de nem is tudok alkudozni, ám kiderült: maximálisan egy perc telt el, és az eladó akár féláron is ideadta a portékát. Mondhatom, nem megvetnivaló a sikerélmény, ami ettől a „győzelemtől” eltölti az embert 🙂

Kötelező tartozéka a vásárnak a miccs is… Sokan esküsznek rá, hogy ott a legfinomabb, bár gyanakszom, inkább azért, mert az éhes dicsérők legfeljebb egy kávét fogyasztottak otthon, vásározás előtt. Hát én a kulináris élvezeteket kihagytam, pedig még tucatnyi féle alkoholos italból is kedvemre válogathattam volna. A hajnal óta beérkezett portékásoknak elvégre kell egy kis lélekmelegítő. Ennyire részeg embert sem láttam még életemben, előbb azt hittem, hogy szegény mozgássérült (pardon, nem akarok senkit sérteni), de elég hamar kiderült, hogy a bal vállán lógó táskáját ellensúlyozandó csípőből elkanyarodott felsőtesttel folyton jobbra dülöngélt veszedelmesen kilengő súlyponttal, s minden útjába akadó kapaszkodót megragadott. Például az „éttermi” sátor gyenge alumínium lábát, amitől az egész alkalmatosság olyan ingadozásba kezdett, hogy már attól tartottam, ráborul a nyugisan lakmározókra és lángra gyúl a rácsos sütőtől.

Biztonsági őr...

Aranybánya, végtelenül furcsa populációkeveredés. Vadászkalapként akarták ránk sózni a hatalmas tollakkal díszített női kalapot, aminek csak a színe volt közös a vadászkalapéval. De végre sikerült beszereznem egy – súlya miatt akár fegyvernek is beillő – keményfa lapítót (hogy mindenki értse: vágódeszkát)! Szép, nagy darab, új, igaz, jó nehéz is, de legalább feleáron volt, mint a városban, és még az az elégtételem is megvan, hogy alkudoztam.

A portékákat elnézegetve kemény önkritikára kényszerültem: mennyi kincset elajándékoztam, vagy dobtam csak úgy a szemétre életemben! Mindent összevetve, azt hiszem, mégsem változom: megmaradok pazarlónak…

Egy egész vásári nap sem elég a millió apróság átbogarászásához, de akad, aki kijár rendszeresen, kötelező és hobbiszinten kedvelt szombati programként, és végtelen türelemmel igazi gyöngyszemeket talál. S olyan is, mint én, aki másfél óra után már szédeleg a forgatagtól, s a pokolba kívánja az egészet…


Reklámok

Működteti a WordPress.com.
Entries és hozzászólás feeds.