Mátyás és a fülemüle

február 24, 2011 - 06:40 | Vélemény kategória | 2 hozzászólás
Címkék: , , , , ,

A felújított kolozsvári Mátyás-szobor ünnepélyes átadásának időpontja kapcsán megegyezni képtelen politikának fityiszt mutatva kolozsvári fiatalok kezdeményezésére villámcsődület keretében egy hónappal ezelőtt egyfajta mókás-dacos szoboravatóra került sor. Minden politikai-hatalmi harc, presztízskérdés-csata, kellemetlen félreértés és generált-elkeserítő taktikázás dacára a nagy király születésnapja tiszteletére február 23-án végre hivatalosabb formában is történt valami a szobornál. Ugyan ez sem volt felhőtlen, miután az esemény szervezői közé besorolt történelmi egyházak később visszakoztak, azt állítva, hogy őket nem kérték fel erre, ezzel szemben az RMDSZ márpedig fogadkozik, hogy a felkérés igenis megtörtént – most már sosem bogozzuk ki, mi is történt vagy nem történt valójában…  Végül az egyházak úgy jártak el, mint a mesebeli okos leány: mentek is, nem is a király elé… – a szervezők sorából ugyan kikérték magukat, ám az ünnepségre többnyire elküldték képviselőiket. Kelemen Hunor vágya is teljesült, hiszen a király születésnapján végül is valamiféle szoboravatószerű ünnepségen vehetett részt, mintegy “útban” a hétvégi elnökválasztó RMDSZ-kongresszus felé. Az EMNT is megelégedéssel nyugtázhatta, hogy félig-meddig nyert ügye lett, amikor szoboravatónak eredetileg Mátyás születésnapját ajánlotta. (A február 23-ai az eseményről itt olvashattok tudósítást.)

Túl sok volt az Arany János-i fülemülefütty-féle huzavona, már-már igazat kellett adnunk a viccnek, miszerint a pokolbéli üstökben fövő nemzetek között a magyarok katlanát még csak őrizni sem kell, hiszen ha valaki netán kimászna, a társai azt visszahúzzák… Aztán most talán végre kicsit nyugalmasabb vizekre eveztünk szoborügyileg, szerencsére a tegnapi beszédek-nyilatkozatok is erre törekedtek, s úgy tűnik, április 2-án a mindenki számára megfelelő módon kerülhet sor a nagybetűs Szoboravatóra, ahol mindenkinek helye lesz.

Végül talán mégsem volt olyan szerencsétlen ez a sok, nevetségesbe fulladó vita: felkavarta a mindennapok mókuskerekébe fásult kedélyeket. Sokakat ráébresztett arra, hogy nekik mégsem mindegy ez a hosszasan restaurált-féltett szobor és mindaz, amit jelent. Ráadásul a legkülönfélébb ízléseknek megfelelő jellegű avatóünnepségekből válogathattunk: avathattak a nyakkendős puccoskodástól tartózkodó nonkonformistábbak, avathattak a maguk játékos-emlékezetes módján a gyerekek, félig-meddig ünnepélyesen a helyi hivatalosságok-pártok-intézmények-lakosság, és remélhetőleg áprilisban már anyaországiak és erdélyiek mindannyian együtt.

Mátyás igazán megérdemel ennyi ünneplést…

Reklámok

Szeretlek! – Hippik egy estére

február 12, 2011 - 16:34 | buli kategória | 1 hozzászólás
Címkék: , , , , , , ,
Müller Kati igazi világsztár

Müller Kati igazi világsztár

Hiába, na, az ember – és főleg az ember lánya – már egyre ritkábban ülhet le csak úgy egy kávé vagy sör mellé a haverokkal, főleg, ha otthon egy vagy több gyerek várja, akikkel netán még egy kis leckét is kell írni, különórákra vinni, vagy csak úgy, játszani, hogy a hajnali hatkor való ébredést ne is említsem, brrrr… S akkor még nem is beszéltünk a férjről vagy feleségről, akire szintén kell(ene) egy kis quality time-ot szánni néha, hogy ne csak úgy létezzünk egymás mellett. Szóval bulira egészen ritkán futja, az utóbbi tíz évben alig féltucatnyi alkalommal volt rá példa, bár lassan az emlékezetem sem a régi már… J A legszebb viszont az egészben, hogy ezek közül talán csak 1-2 felejthetően átlagos.

Az első, amit 4-5 éves szünet előzött meg, az ovis baráti kör gyermekekkel együtt szervezett szilveszteri bulija volt Csilláéknál (hogy tudnak ezek a kölkök bulizni!), aztán volt még egy szilveszter és házavató Gyöngyiéknél (szintén gyerkőcökkel, kész ínyencség, komolyan). Az nem kérdés, hogy a kollégákkal jó lesz-e egy buli, de még így is kimagaslóan emlékezetes a december végi, kétórásra tervezett pinceavató féle „szertartás”, ami szelíd karácsonyi háttérdalokkal indult, aztán félnapos táncolás-nevetés-éneklés lett belőle, amelyhez a világ legjobb zenéjét csak ilyen-olyan rejtett helyekről sikerült komoly fejtörések árán összeszedegetni, aztán a társaságnak úgy kellett erőnek erejével takarodót fújni, s még az utcán is dalolt-táncolt volna mindenki.

A legfrissebb az apáczais farsang. Pedig csak néhány órát maradhattam. Az Apáczaiban évente szerveznek jelmezbált a szülők és tanárok számára, általában díszteremnyien gyűlnek össze. Nemcsak amolyan „mezei” jelmezbálok ezek, a móka kedvéért mindegyiknek külön témája van. Az idén a hippikorszak. Az asztaloknál üldögélve sorra vallottuk be egymásnak, hogy bár van fogalmunk az egész mozgalom eszmei jelentéséről, a korhű divat jellemzőinek felkutatásáért bizony fel kellett ütni a világhálót. Szerencsére a semmire sem ráérő szülő kreativitással pótolja a hiányzó időt, így senkinek sem kellett szégyenkeznie, hogy netán kilóg a sorból a sok hosszú hajú, borzas parókás hippi körében.

A bál szervezői semmit sem bíztak a véletlenre, még a hangulat alakulását sem. Rögtön az ajtóban hatalmasra kitárt karokkal fogadták az érkezőket, s mindenféle nyelveken szeretetükről biztosítottak mindenkit. Az asztalokat fehér papírral borították, színes filctollal nagy virágokat, jelképeket rajzoltak rájuk, a híres „make love, not war” egy telefestett fehér pólóra került, a mennyezettről nagy fekete bakelitlemezek fityegtek, s persze a zene is odaillő volt. Könnyesre kacagtuk magunkat a kisfilmtől, amelyért az iskola diákjai arannyal fizetnének: a felvételeken az iskola tanárai a szerelemről vallottak, bár ők azt hitték, hogy a kávéfogyasztási szokásaikról, ez a forgatókönyv aztán megtette a hatását

Versenyeztek a zakuszkák, a legfinomabb a mi tancinké lett (kérjük a receptet!), a pálinkák, és a csapatok. A legjobban természetesen a mi asztalunknál született vers tetszett, amelyet a hét kötelező szóból túlnyomórészt az oly fiatal informatika tanárnő faragott olyan igazán hippisre:

Tényleg volt virág a hajamban

Tényleg volt virág a hajamban

Jointot szívtam ma délbe’
Trapézfarmerben mentem a térre.
Rózsaszín szemüvegem a ruhám éke,
Várom, hogy eljöjjön a világbéke.
Lelkemet repeszti a szeretet,
Marihuána füstje csípi a szememet.
Hajamban virág, nyakamban kütyü,
Belőttem, jön értem a mentőtütü.

Egy szó még mindig kilógott, s mert az idő szorított (na, elég a rímfaragásból…), indítványoztam, hogy az legyen a vers címe: Lázadás. S ezzel még korántsem volt vége, csak épphogy elkezdődött a buli…

Megkönnyebbültem: hála istennek, ezek a tanárok tudnak és akarnak fantasztikusan jól szórakozni, játszani, bolondozni, persze komolynak lenni is, és tudják mindezt a munkájukkal kapcsolatban is alkalomhoz illő arányban ötvözni.

A gőzt ki kell engedni, valamitől fel kell töltődni néha. Szakíts időt rá! Buli vagy sport, jó könyv vagy film, színház, kirándulás és biciklizés, hógolyózás és strandolás, társasjáték és találkozás – válasszunk bármit, csak ne engedjük meg szemünknek-ajkunknak-lelkünknek elfelejteni az örömöt.

Jó farsangolást!

A fotókat Iván kollégám készítette, még több farsangos fotóért kattints ide és aztán meg ide is.

Még egy nagyon amatőr videót is készítettem, a Szabadság napilap kütyüjével.

Működteti a WordPress.com.
Entries és hozzászólás feeds.