Giliszta az automatában

szeptember 18, 2010 - 05:36 | Család, Gyermekek – szülők kategória | 11 hozzászólás
Címkék: , , , , , , , ,

Egy szép szabadságreggelen horgászni indultunk a családdal. Apa, halaktól szinte hemzsegő külföldi tavakon kapott újfent vérszemet, a trónörökös beavatási szertartására készül. Előző délután már beszereztük az ifjonc horgászbotját, volt horog, orsó, damil (ilyen szakszavakat tudok ám!), meg istentudja miféle érdekesebbnél érdekesebb kütyük, plusz jókora adag elengedhetetlenül szükséges kellék kölcsönben a család igazán profi horgászától, Jóska bátyjától.

Jó félórát eltöltöttünk a horgászboltban. Tudatlanságomban és érdektelenségemben már az összes horgászszéket kipróbáltam, ki is választottam azt az egyet, amelyben akár egésznapos horgászásokat is túlélnék, persze annyi pénz nincs is… Aztán kibukott belőlem a háziasszony, s természetesen valami jókora lapítószerű faalkalmatosság vonta magára figyelmemet, hiszen ennek éppen szűkében vagyok. Képzeljétek, tényleg lapító volt, vagy gyengébbek kedvéért vágódeszka, na. Speciálisan halak feldolgozására kialakítva. A zsákmány farkát szépen becsíped a lapító egyik végén egy fém csipeszszerűségbe, aztán kedvedre vakargathatod le a sok pikkelyt. A takaros bakancsokat is szemügye vettem, áruk az van, meg kell adni, biztos olyan jók is. A pólók-dzsekik is sorra kerültek. Végül már azt is felfedeztem, hogy az elég hosszú bolt végében fegyvereket árulnak JJJ A pultnál a helyzetemet tökéletesen átérző fiatal lány készségesen felvilágosított. Most már azt is tudom, hogy csekély ezer euróért olyan, de olyan fegyvert vehetnék… ha engedélyem volna, persze. Végre a fiúk is végeztek. Most már sejtem, mit érezhetnek a teremtés koronái, amikor szívük hölgye vásárol… Ja, horgászás. Szóval, mindent beszereztünk. Na de a csali, az csakis frissen jó.

Reggel autóba be, a helyszín meglepetés, annyi jó tippet kaptunk a viszonylag halat is rejtegető tavakra nézvést. Azt azért tudtam, hogy keletre megyünk. Furcsa volt aztán az ettől eltérő útvonalválasztás. Csodálkozásomra a nagy horgász azt felelte, hogy megyünk csalit venni az automatához. Olyan jót nevettem, hiszen az én kedvesem valami ritka jó humorú. Ráadásul szereti beetetni a tudatlanabb népeket, s olyan faarccal teszi, hogy sokára esik le a tantusz. Méghogy csaliautomata? Ezt el is kéne higgyem? Kávé, tea, csoki, chips, az igen. De féreg? Na persze, nyűautomata és gilisztaautomata, még mit nem! Mire kórusban bizonygatni kezdték, már oda is érkeztünk, és teljes pompájában tárult elém a csaliautomata, mindjárt kettő is, kövér nyüveket és rózsaszínen tekergő gilisztákat, kukoricaszemeket rejtegető dobozokkal, a legszélesebb csaliválasztékkal. Pár lejt benyomtak, a megfelelő gombot megnyomták, s nyithatóvá vált a megfelelő ajtócska a megfelelő hőmérsékleten tárolt kukacokkal teli dobozokra. Erre varrjatok gombot! Nézzétek csak:

Bemegy szépen a pénzecske...

Bemegy szépen a pénzecske...

... és máris kézben a sok csali

... és máris kézben a sok csali

Amúgy a horgászás teljes sikerélmény volt…! Hihetetlen, de még nekem is, igaz, teljesen más okokból. És ez mind nem horgászmese…!

Mit ér egy báró, ha fugadi?

szeptember 4, 2010 - 11:15 | interjú, Vélemény kategória | 12 hozzászólás
Címkék: , , , , , ,

Bánffy Farkassal a birtokkezeléstől a néptáncig

(Az alábbi írásom megjelent napilapomban, a Szabadságban, 2010. szeptember 4-én. Ide több fénykép fér 🙂 Zsolt fotóiból is válogattam.)

Fugad, Fehér megye. Nagyenyedtől tizenegynéhány kilométerre, a boráról és messze földön ismert borászáról (Csávossy György) híres Csombordot, a magyar népzene mindennapi szeretetéről nevezetes Magyarlapádot is elhagyjuk. Mintegy nyolcszáz lelkes román faluban haladunk, egyik útja végén oldalról érkezünk a fugadi kastélyhoz. Szemben velünk a kastélyhoz tartozó erdővel borított domboldal. Elhaladunk a hajdani személyzeti lakás mellett, ahol ma a nemsokára 29 éves báró Bánffy Farkas, a birtok kezelője lakik. A kastély – mások szerint kúria – erősen elhanyagolt állapotában is dísze a három domb határolta völgynek. A Bánffy család hat évvel ezelőtt vehette birtokába visszaigényelt tulajdonát, ám mintegy 30 ezer hektár földterületért még mindig folynak a visszaigénylési perek. A területek termelte jövedelemből futná a visszakapott családi kastélyok – műemléképületek – igen költséges teljes felújítására.

A fugadi birtokot a Bánffyak házasság révén szerezték meg, korábban a Tholdalagyaké volt. Bánffy Ferenc (1784-1839) két fia között úgy osztotta el a vagyont, hogy idősebb fia, János (1810-1873) a marosszéki Beresztelkét kapta, Dániel (1812-1886) pedig a Fehér megyei Fugadot. Kettejüket tartják a beresztelki, illetve a fugadi ágazatok alapítóinak. A fugadi születésű losonczi báró Bánffy Dánielnek Dezső nevű fia (1843-1911) Belső-Szolnok, Beszterce-Naszód és Szolnok-Doboka vármegyék főispánja, Magyarország miniszterelnöke volt. Az ő Kazimír nevű fia (1866-1922) Alsó-Fehér vármegye főispánja volt, tőle született Nagyenyeden az a Dániel (1893-1955), aki a két világháború között több mint húsz évig erdélyi birtokain gazdálkodott, majd vezető erdélyi politikusként 1940-1944 között földművelésügyi miniszter lett Budapesten. Miklós nevű fiának hét gyermeke közül az ötödik az 1981-ben született Bánffy Farkas, napjaink fugadi bárója.

A fugadi birtokot a Bánffyak házasság révén szerezték meg, korábban a Tholdalagyaké volt. Bánffy Ferenc (1784-1839) két fia között úgy osztotta el a vagyont, hogy idősebb fia, János (1810-1873) a marosszéki Beresztelkét kapta, Dániel (1812-1886) pedig a Fehér megyei Fugadot. Kettejüket tartják a beresztelki, illetve a fugadi ágazatok alapítóinak. A fugadi születésű losonczi báró Bánffy Dánielnek Dezső nevű fia (1843-1911) Belső-Szolnok, Beszterce-Naszód és Szolnok-Doboka vármegyék főispánja, Magyarország miniszterelnöke volt. Az ő Kazimír nevű fia (1866-1922) Alsó-Fehér vármegye főispánja volt, tőle született Nagyenyeden az a Dániel (1893-1955), aki a két világháború között több mint húsz évig erdélyi birtokain gazdálkodott, majd vezető erdélyi politikusként 1940-1944 között földművelésügyi miniszter lett Budapesten. Miklós nevű fiának hét gyermeke közül az ötödik az 1981-ben született Bánffy Farkas, napjaink fugadi bárója.

2002-ig iskola működött a boltíves ablakú, sok kisebb helyiségből álló ingatlanban, erről – és másról is… – árulkodnak az ábécé közvetlenül falra festett, színes rajzokkal illusztrált betűi is… Pedig a szemléltető anyag az újonnan épített iskolákban is kifüggeszthető, kartonra készítik. A két évvel

„Én fugadi vagyok” - Bánffy Farkas a magyarlapádi fiatalok körében (Fotó: Ferencz Zsolt)

„Én fugadi vagyok” - Bánffy Farkas a magyarlapádi fiatalok körében (Fotó: Ferencz Zsolt)

későbbi birtokbahelyezésig már ablakok sem maradtak, jó hazai szokás szerint minden mozdítható tárgynak lába kelt, a tető több helyen beázott. Az emeletet báró Bánffy Dániel (1896-1955), Farkas nagyapja építette 1937-ben. Az emeleti ablakok mindegyike fölött nemesi címer. Bánffy Dániel 1940-1944 között földművelésügyi miniszter volt, a világháború után már nem térhetett vissza Erdélybe, így maradt a család Magyarországon. Második feleségétől, Zichy Máriától hét gyermeke született, a legkisebb, Miklós hét gyermekének egyike az a Farkas, aki 2007-ben, a budapesti Műszaki Egyetemi képzésének befejezése után gondolt egyet, vásárolt másnap egy autót, és eljött birtokot irányítani.

Erdélyiek vagyunk – esti mese mellé családtörténet

A két oldalról lépcsőn megközelíthető főbejárat fölött latin felirat hirdeti az építkezés időpontját: 1812. A hátsó bejárat egyszerű pompája semmivel sem marad el a főbejáratétól. Az egyik szobában díszes faláda, néhány szekrény, üveglap alatt további két címer. Ezekről később kiderül, járdának valóból mentették meg, a csodával határos módon épségben megmaradt kövek szerint ezen a helyen már 1763-ban épület lehetett. Míves farácsos pad néz ki az ablakon, arra a két asztalra, amelyeket körbeül a gyűlésező magyarlapádi ifjúság, amely jó otthonra lelt Fugadon is. A szeptember elején esedékes, tavaly nagy sikerrel megteremtett falunapot szervezik. Van köztük tanár, tanító, óvónő, gyógypedagógus, pszichológus is. Bánffy Farkassal az ifjak nyilvánossága előtt beszélgetünk.

– A szüleinktől gyermekkorunk óta mindig azt hallottuk, hogy mi erdélyiek vagyunk, hogy ez volt, meg az volt, nagypapának itt volt, nagymamának ott volt, ide házasodtak, oda jártak, itt ezt csinálták, ott azt csinálták. Nemcsak a rendes esti mese járt nekünk a tévében, hanem volt egy vacsorai esti mese is, ami igazából rólunk szólt. Mikor befejeztem a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemet, másnap vettem egy autót, és lejöttem irányítani a birtokot, 2007-ben.

30 ezer hektárt kell visszaperelni

Három év alatt haladtak valamit?

– Van már tető az épületen, nem ázik, vannak ablakok és ajtók, a birtokot körülbelül megtízszereztük. A restitúciós törvény alapján vissza kellene adják a vagyont, ám ahogy a 102 éves nagynénikém megmondta, Románia utolérhetetlen abban, hogy olyan törvényeket hoz, amelyek nem jók. Vissza kellene ítéljék ezt a vagyont, aztán kitalálják, hogy mégse adják, akkor az ember perel, és úgy öt év múlva visszaadják. 2007-ben volt tíz hektár erdő és 50 hektár terület, most van 420 ha erdő, 300 ha legelő. Van még úgy 30 ezer hektár, ami visszajárna. A területek Szilágy, Maros, Hargita és Fehér megyében vannak. Én élvezem ezt a projektet, ez egy jó projekt, meg kell csinálni, megcsinálom, valahol állítanak egy kopjafát nekem… – mondja mosolyogva, általános derültséget keltve.

Mi a terv ezekkel a területekkel?

– Vissza kell szerezni őket, rendbe kell hozni, a legelőkről ki kell takarítani a bokrokat, az erdőkben létre kell hozni egy fenntartható erdőgazdálkodást. Különböző gazdálkodási módszerekkel ezt meg lehet oldani, adott klíma-, talaj- és erdőfajta alapján ezt el kell dönteni. Az épületeket konzerválni kell, amíg

Zsolt három fenti képén látszik, hogy iskola működött az épületben

Zsolt három fenti képén látszik, hogy iskola működött az épületben

nincs meg a tatarozásra a megfelelő összeg, ha sikerül az egész területet visszaszerezni, akkor egy év alatt mindent rendbe lehet hozni. Ezért is nem akarják visszaadni… Ott fent vagy öt épület van még – mutat az egyik dombra. – Vajdaszentiványon van egy másik kastély, két épület, meg egy malom.

Mi az elképzelés ezekkel az épületekkel, ha sikerül rendbetenni?

– Az alsó szinten két szobát saját célra használnánk, a többi közösségi célokat szolgálna, lesz ebédlő is, az emeleten vagy hat vendégszobát kialakítunk, hogy mindenki elférjen.

Magyarlapád, ahol az ifjúság hegedűszóra mulat

– A birtok igazgatása mellett hogyan fér meg a magyarlapádi tánccsoport irányítása?

– Nagyon csinosak a lányok… – mondja nevetve. – Egy arisztokrata származású ember ugyanolyan, mint egy vidéki származású ember. Van két lába, két füle meg két keze. Az, hogy nem közösen éltek a néppel, tévhit, amit a kommunizmus belevert az emberekbe. Az biztos, hogy nagyapám korábban kelt fel, mint akármelyik embere, ő volt a keresztapja minden egyes gyermeknek a birtokon, hogyha megdöglött valamelyik emberének a disznója, akkor ő azt visszavásárolta, mert neki kellett, hogy az az ember dolgozzon, most a munkaadónk nem fogja visszavásárolni a disznónkat, hogyha megdöglik. Akkor ők voltak a „multik”, most mások. Abban a rendszerben volt felelősségvállalás. Igenis a néppel együtt voltak. Nem hiába, hogy a helyi fiatalokkal problémáim akadnak néha, de az öregekkel soha, ők jönnek és boldogok, mesélnek és örülnek. A kommunizmusban felnőtt generáció nem érti az egészet. A kommunizmus elején fantasztikus gyorsasággal kicserélték a történelemkönyveket, és sajnos ezt 1990-ben nem tették meg, pedig igen szükséges lett volna, például azért is, hogy ne azt mondjuk 1956-ra: ellenforradalom. Felmenőim igazán együtt éltek a néppel, és közösen voltak egyek. Az, hogy én a tánccsoporttal foglalkozom, nem ezért van, mert úgy érzem, hogy nekem kell lennem a legnagyobb betyárnak. Nem vagyok profi (a legényes, amit a próbán láttunk, ennek ellentmond… – szerk. megj.), a gyerekek közül sokan jobban táncolnak, mint én, ám én többet láttam a világból, több táncegyüttest láttam, láttam, hogy egy profi tanár hogyan vezeti, tudom, mi az, amiben lehetne a táncosokat segíteni. Én nem tudok nekik új figurát tanítani, minden figurát ismernek.

Egy alkalommal idekerültem Lapádra egy táncházba, tánctábor volt éppen. Még nem tudtam táncolni, és láttam, hogy mindenki nagyon élvezi. Elgondolkoztam, hogy én miért punk-rock koncerteken ugrálok. Úgy döntöttem, megpróbáljuk a néptáncot, és megkérdeztem Budapesten a kicsi húgomat, mit szólna, hogyha elmennénk néptáncra. Kiderült, hogy ő már nagyon régóta szeretne, csak nem merte megkérdezni tőlem.

Később 9 hónapra Amerikába mentem nyelvet tanulni. Két hét után haza akartam jönni, mert életemben egy helyen volt honvágyam, ott… Annyira sületlenek az emberek, nincs kivel mit kezdeni. Az ottani barátaim adtak magyar néptáncos videokazettákat, akkor tanultam férfi táncokat, elég gyatrán, amikor hazajöttem, sokan röhögtek… Eljártam a lapádi néptánc táborokba, láttam, hogy vannak dolgok, amelyeket lehetne jobban szervezni, jobban megoldani, azokba próbáltam besegíteni (ma már ő a magyarlapádi Maros- és Küküllőmenti Néptánctábor főszervezője – szerk. megj.). Azt el kell mondanom, hogy Sipos Feri áll mindennek a háta mögött, nélkülem lehet tábort csinálni, nélküle nem.

Érdeklődnek-e a fiatalok, eljárnak a tánccsoportba?

Kastélycsendélet...

Kastélycsendélet...

– Tánctáborban négyéves kortól tanítunk. Nem mondom, hogy mindenki profi táncos a faluban, de mindenki tud valamennyire táncolni, az emberek szeretnek táncolni, és nem szégyellik. Nem tudok mondani egész Erdélyben még egy ilyen ezer lelkes kis falut, ahol 14 zenész van, és ahol a fiatalok, amikor beülnek a kocsmába, kikapcsolják a tévét, behozzák a hegedűt az autóból, és elkezdenek nótázni. Ilyen alapanyaggal igen egyszerű dolgozni.

XXI. századi báró, elfogadás és elutasítás között

Egyszer a fugadi iskolának pénzjutalmat kínált, a legjobb tanuló számára. A község polgármesterének hatására a borítékot visszaadták. Később az iskola képviselői megkeresték, támogatást kértek egy rendezvényükhöz. Ez a vegyesség jellemző a báró és a fugadi román közösség viszonyára. Akadnak, akik elfogadják, a legelőt használó szomszéd például fizetségként sajtot hoz. Akadnak lázadozók is, és sokan, akik „ufónak nézik”. Bánffy Farkasnak románul is sikerült megtanulnia, mint mondja, a szomszédoktól, az erdésztől, a fatolvajoktól…

Több címer is van a kastélyban

Több címer is van a kastélyban

Szárnyas griff a hunoktól

A kastélyban hat címert találunk, négyet az emeleti ablakok fölött (a Bánffyakét meg a családba beházasodó nemes családokét), kettőt a házban, üveglap alatt. A Bánffyaké a szárnyas griff karddal, amely még a család eredetlegendájára vezethető vissza.

– Amikor a hunokat kergették a besenyők (vagyis a hunok után kullogtak a besenyők, így mondják magyarul büszkébben), azok vezetője volt Tonuzoba. Őt a magyarok elkapták, élve eltemették, lóháton. Két fiát a hunok felnevelték, belőlük származnak a Bánffyak. Ez papíron csak a XI. századtól dokumentálható, előtte csak legendák maradtak, meg az, hogy Tonuzoba pajzsán is ez a szárnyas griff volt karddal. Ez a Bánffy címer, annyi különbséggel, hogy a grófi címeren kilencágú korona van, a bárói hétágú. A másik a Zeyk címer, Zeykfalvi Zeyk Zsuzsanna címere, aki Bánffy Ferencnek volt a felesége, ők építették az alsó szintet. A másik címer, ami ott van bent, az itt volt a földben összetörve, a kommunisták kidobták járdának és összetört, de szerencsére fejjel lefelé, így megmaradt, megtaláltuk, összerakta egy barátom, és kijött belőle a Tholdalagy és a Bánffy címer (itt azelőtt Tholdalagyak voltak, a Bánffyak házasság révén szerezték meg az egész birtokot). Az a címer 1763-ból van, tehát ahogy a műemléképítész is mondta, akkor itt már kellett lennie valaminek. A két háború között, 1932-től 37-ig nagyapám, báró Bánffy Dániel építette a felső szintet, az ő felesége volt Zichy Mária, kettőjük címere is ott látható.

Bánffy nem esküszik szőnyegen

Pókokon és denevéren kívül fecskék is laknak a kastélyban (Zsolt)

Pókokon és denevéren kívül fecskék is laknak a kastélyban (Zsolt)

A gyermekkori esti valóságmesékből újabb történet elevenedik meg:

– Volt olyan Bánffy, aki lázadást szervezett Mátyás király ellen, volt olyan, akit lefejeztek. Apafi Mihály lefejezte Bánffy Dénest, igaz, az volt a neve, hogy hírhedt Bánffy Dénes, valószínűleg nem azért, mert olyan jól viselkedett. Politikai ellenfelek voltak. Apafi megesküdött a rendeknek, hogy nem esik bántódása Bánffy Dénesnek, Teleki Mihállyal szövetkezve mégis elfogta és lefejeztette. Azóta a Bánffyak nem nevezik a gyereküket Mihálynak, ezért egy Bánffy Mihály sincs. Nem hiszem, hogy Bánffy Dénes másképp járt volna el fordított esetben. Egyébként kegyelmet kapott a császártól, de a követeket a kapun kívül tartották, amíg le nem fejezték, utána beengedték, s azt mondták nekik, hogy elkéstek. Anno Apafi Mihály azt mondta, hogy esküszik a földre, amelyen áll, de utána arra hivatkozott, hogy ő szőnyegen állt. A Bánffyak ezért nem esküsznek szőnyegen, és nem térdelnek le senki előtt. Esküvőn is olyan templomot keresünk, ahol nincs szőnyeg, vagy ha van, felhajtjuk.

Magyarország, Maros megye, Hargita és Fugad között hol is van otthon Bánffy Farkas?

– Ahogy a dal mondja, „mindenhol van egy pár jó barátom és néhány szerelmem”… Ott van a hálózsák a kocsimban. Hogy holnap hol alszom, nem tudom. Hol alszom, hol eszem, ez nekem nem probléma, megoldom. Ha sikerül visszakapni a Maros megyei területeket, akkor egy időre bizonyára oda kell költöznöm, de hétvégére mindenképpen hazajövök. Itt akarok maradni Erdélyben. Én fugadi vagyok.

*

Arisztokrácia?

Grófok, bárók. Ódon kastélyok, címerek, legendák, bálok, szerelmek, regényesség, véres csaták, példátlan hazaszeretet. Történetek a zsarnok földbirtokosról, léha, folyton mulatozó urakról, elbeszélések a népükért, embereikért, hazájukért áldozatokat is vállaló nemesekről. Szeretjük őket, rajongói vagyunk életpéldájuknak. Az ország vezetői, miniszterei, főispánjai voltak ők. Haragszunk rájuk, mert úgy véljük, a magyar történelem nagy veszteségeiért őket is, vagy elsősorban őket terheli a felelősség. Együttérzünk velük, mert embertelen bánásmódnak lettek áldozatai 1945 után. Valaki mondta egyszer: akárcsak édes anyánkat, haragunkban mégis nem tudjuk nem szeretni őket. Vitázhatunk végeérhetetlenül az arisztokrácia kapcsán, XXI. századi szerepvállalásuk, helyük kapcsán, meddő vita az. A hazatérő erdélyi nemes, a birtokkezelés „árnyékában”, ha akar, biztos pont lehet a magyarság számára, egy alvó közösséget felébreszthet, egy működő közösséget még nagyobb erővel összefoghat, támogathat, felvirágoztathat. Ettől lesz igazán méltóságos. Én az ilyenféléknek drukkolok.

Jó társasághoz kiváló környezet, de jó bor és jó lap is...

Jó társasághoz kiváló környezet, de jó bor és jó lap is...

WordPress.com ingyenes honlap vagy saját honlap létrehozása.
Entries és hozzászólás feeds.