Hétköznapi halhatatlanság

augusztus 22, 2010 - 06:03 | Fotók, Műemlékvédelem kategória | Hozzászólás
Címkék: , , , , , , , , , , ,
Fiatalok és idősek is kíváncsiak a temető titkaira

Fiatalok és idősek is kíváncsiak a temető titkaira

Mindannyian valamiféle halhatatlanságra törekszünk. Nők, férfiak, románok, svédek, görögök. Ültetünk egy fát, írunk egy könyvet, szülünk egy gyermeket. Jeleket hagyunk. Szeretteinknek kopjafákat, síremléket emelünk. Emlékezik rájuk a gyermekük, az unokájuk, esetleg dédunokájuk, aztán már csak a fa, a könyv marad, esetleg pár kép a családi albumban, mit néha fellapoznak utódaink, akikkel soha nem találkozhattunk. No meg a sírkő. Az emberek számára mindig fontos hely volt a temető. Nem véletlenül költöztettek el temetőt, ha építkezés közben sírokra bukkantak valahol, de arra is akadt példa, hogy felhagytak az építéssel azon a helyen. Tisztelet, áhítat, félelemmel vegyes babonaság övezte a néma csontokat. Sírrablás gyalázta néha. A XXI. században már nem vagyunk tekintettel másokra. Ma már csak saját halhatatlanságunk fontos. Pedig lassan mindenki könyvet ír, akármilyen is az, és a környezetvédelem lázában mindenki fát ültet. A másik halhatatlansága jelentéktelen. A másik könyve, a másik fája, gyermeke. Sírköve… Így hát hadd pusztuljon, vesszen, nyoma ne maradjon a gazdátlan csontoknak, semmi se tanúskodjon a sírgyalázásról, azon az egyszer két méteres hanton most kell megépítened a saját halhatatlanságodat, akárki maradványain keresztül. Pedig a halhatatlansághoz – a sajátodhoz is – elengedhetetlen a másik ember törődése: aki elolvassa a könyvedet, nem vágja ki a fádat, szereti-tiszteli a gyermekedet… (A képek rákattintva megnőnek.)


„Sóhajtson egy szivest aki itt el menyen”

Séta a 425 éves Házsongárdi temetőben

Hűs szellő enyhítette verőfényes melegben két, mintegy ötven fős csoport tett vezetett temetőlátogatást pénteken reggel a Házsongárdban, a Kolozsvári Magyar Napok keretében. A több mint négyszáz éves sírkertben Gaal György művelődéstörténész és Gergely Erzsébet, a pusztuló temető sírköveinek-kriptáinak megmentéséért létrehozott Házsongárd Alapítvány igazgatója vezette végig a vegyes korcsoportú, igen érdeklődő társaságot. Bár ezt is tervezték, román nyelvű idegenvezetésre végül nem volt szükség, ugyanis az egyetlen román részvevőnek a társa tolmácsolt. A csoportok néhány kriptába is bemehettek.

A piramis alakú Mauksch-Hintz kripta

A piramis alakú Mauksch-Hintz kripta

Bár a Házsongárdi temetőt műemléknek nyilvánították, furcsa módon a benne található sírkerteket, kriptákat egyenként nem tekintik műemléknek, s ez megpecsételi a sok évszázados, felbecsülhetetlen történelmi, művészeti, eszmei értékű sírok, kripták sorsát, megnehezíti azok megőrzését, tatarozását. A törvény igen korlátozó: sírhelyet csakis elsőfokú rokonnak lehet ajándékozni, végrendelettel, és annak érvényt is kell szerezni. Könnyebbség, hogy ma már a külföldön élők is a hazaiakkal azonos áron válthatják meg a sírokat, régebben ugyanis többezer eurós nagyságrendű összegeket kértek az országon kívül élőktől, így sokan nem váltották ki a családi sírokat. A valamilyen okból ki nem váltott régi sírokat elvileg nem lehetne bérbe adni, ha tehát ilyen sírt igényelnénk, a törvényre hivatkozva elutasítanak. Jó hazai szokás szerint viszont, ha a „megfelelő” személy igényel sírhelyet, megkaphatja, s ezzel együtt többnyire a régi sírkő is eltűnik. Az ilyen esetekről panaszt tett ugyan a Házsongárd Alapítvány, de mindeddig hatástalanul. A mentés érdekében a minisztériumhoz is fordultak már, többszáz sírhely műemlékké nyilvánítását is kérték, eredménytelenül. Addig, amíg a közigazgatás és a politika foglalkozni mer (hajlandó?) ezzel az üggyel, az alapítvány annyit tehet: összegyűjti a menthető sírköveket, tatarozza a sírhelyeket, igyekszik megismertetni a társadalommal e hely és e feladat fontosságát.

Új honfoglalás folyik itt, hiszen státusszimbólummá vált a Házsongárdba temetkezni, lehetőleg út mellé – hangzott el a látogatáson. A „honfoglalók” nemcsak a magyar sírokat nem kímélik: például a neves román író, Agârbiceanu sírjának kerítését nem tudták lefesteni, hiszen alig néhány centiméterre áll tőle az útra épített, szomszédos síremlék kerítése… Akadt már olyan sírkő is, amelyet értelmiségiek kezeiből mentettek ki. Az új sírhelytulajdonosok nem tartják fontosnak a sír előéletét, így például a Zeyk-kriptán ma már csak a román professzor neve szerepel.

„Ma nekem, holnap neked”

Gergely Erzsébet a Jósika Miklós író és Podmaniczky Júlia írónő síremlékét mutatja

Gergely Erzsébet a Jósika Miklós író és Podmaniczky Júlia írónő síremlékét mutatja

Egy vezetett temetői séta jó lépés az ilyen magatartásformák megváltoztatása felé. Pihenő a szemnek-léleknek. Élő történelemlecke, érdekes, változatos, ha mégoly fájdalmas is. Sétánk a lutheránus temetőben kezdődött, itt őrzik a Házsongárd legrégebbi, 1585-ből származó sírkövét, megmosolyogtató felirattal: „Ma nekem, holnap neked.” Mire a politikai rendszer lehetővé tette, és a társadalom oda érett, hogy a temető értékeit menteni próbálja, nagyon sok sírkőnek nyoma veszett. Akikről tudni lehet, hogy valamikor itt sírjuk volt, azok nevét őrzi a Magyar Tudományos Akadémia és a Házsongárd Alapítvány által 2002-ben állított emlékkő.

Eredeti zománc képek a kígyós Bethlen-kriptában

Eredeti zománc képek a kígyós Bethlen-kriptában

Még mindig a kígyós Bethlen-kriptában

Még mindig a kígyós Bethlen-kriptában

A Házsongárdban nyugszik a főtéri templomtorony építője, a repülő kerék feltalálója, és itt áll az I. világháborúban elhunyt kiskatona, Pista sírköve is, amely két világháborút átélt. Itt nyugszik Berde Áron, a Ferenc József Egyetem első rektora, Bartalis János költőnk, Kós Károly író, építész, és a sort még hosszasan folytathatnánk. Az arisztokrata kertben régi magyar nemesi családok nyughelyei sorakoznak, több igen megviselt állapotban. Mikók, Mikesek, Esterházyak, Csákyak, Bánffyak, Wassok, Wesselényiek… Láttuk a nemrég tisztázatlan körülmények között kigyúlt Béldi kriptát, megcsodálhattuk a kígyós Bethlen kripta eredeti zománc képeit. A Bethlen kripta a szerencsésebbek közé tartozik, hiszen családi sírhely lévén néhány éve megjavíttatták.

"Kék nefelejcs virágzik a tó partján"

"Kék nefelejcs virágzik a tó partján"

Dalszerző arisztokrata, Noé bárkája

Igazi kuriózumok, borzasztó, érdekes, furcsa történetek fűződnek az elhunytakhoz, életükhöz, haláluk körülményeihez. Tört végű oszlopszerű síremléke van Bánffy György arisztokrata nótaszerzőnek, tőle származik a „Kék nefelejcs virágzik a tó partján” kezdetű dal.

A második világháború végén hat embert mészároltak le az oroszok, Óvári Elemér családját.

A Mikó-Rhédey sírbolt

A Mikó-Rhédey sírbolt

Rhédey grófnő carrarai márvány-szobra

Rhédey grófnő carrarai márvány-szobra

A feltételezések szerint az igazi célpont Bánffy Miklós volt, akinek szerelme, Bornemissza Elemérné Szilvássy Karola az Óvári családdal szemben lakott, így az orosz támadók azt feltételezték, hogy Bánffy Miklós vele együtt az Óvári vacsorán tartózkodik. Egy másik méltánytalanság, hogy a református temetőt Bánffy Miklós adományozta a református egyháznak, a XX. század közepén államosították, ma a család bért fizet a sírhelyért, amelyet valamikor adományozott…

Rhédey Mária carrarai márványból készíttetett egészalakos szobra fekszik az alig 29 esztendősen, gyermekágyban elhunyt grófnő sírján. Férje, gróf Mikó Imre éppen Bécsbe vitte a székelyek kérését, amikor hitvese meghalt, s halálhíre a Bécsben fogott grófhoz csak fél év után jutott el.

Az alapítvány javíttatja az iktári Bethlen-kriptát

Az alapítvány javíttatja az iktári Bethlen-kriptát

A hattyús (libás) Bethlen-kripta

A hattyús (libás) Bethlen-kripta

A református egyház váltotta ki azt a síremléket, amely a temető mentsvára lehetne. A Gergely Erzsébet által „Noé bárkájának” nevezett síremlék a „hattyús” (a családban libásnak nevezett) iktári Bethlen családé volt, annak kihalása után a Bánffyaké lett. Kertjében több sírkövet őriznek már, egyfajta kőtár van alakulóban. Itt olvassuk egy feliraton: „Sóhajtson egy szivest aki itt el menyen”…

A kőtárba mentik a sírköveket

A kőtárba mentik a sírköveket

Kőtömb "Noé bárkájában"

Kőtömb "Noé bárkájában"

A temető nem kínál idegenvezetős látogatást az érdeklődőknek. Segítségünkre lehet Gaal György Tört kövön és porladó kereszten című kötete, de egy házsongárdi sétához vezetőt igényelhetünk Gergely Erzsébettől, a (004)0264-599-376-os telefonszámon.

A kedvezőtlen törvénykezés, a vandalizmus, a nemtörődömség, a mai kor holtakon és sírokon átgázoló magatartása dacára még mindig nagyon sok értéket őriz a Házsongárd. Még nem késő magunkénak érezni és menteni az utánunk érkezőknek.

*

Igaza van a húgomnak: a Házsongárd nem halottakkal van tele, hanem emberekkel, élettel, és fákkal, és történetekkel. Halhatatlanságu(n)khoz nekünk is társaknak kell lennünk.

Cseke Attila monnnyon le?!

augusztus 18, 2010 - 13:18 | Egészség, Vélemény kategória | 5 hozzászólás
Címkék: , , , , ,

 

Lemondott vagy nem Cseke Attila? Ellentmondásos hírek röppentek fel ezzel kapcsolatosan, de szerdai sajtóértekezletén a miniszter cáfolta. Az egészségügyi miniszternél a bukaresti szülészeten történt robbanás tehette volna be az ajtót, amelynek következtében eddig négy újszülött vesztette életét, s további heten súlyos égési sérüléseket szenvedtek, sorsuk kétséges.

Már kinevezésekor erősen csóváltuk a fejünket: biztos, hogy éppen egy ennyire nehéz tárcát kell a magyarságnak vállalnia? Amelynek kapcsán a szinte biztos sikertelenségeket majd felróhatják? Cseke Attila sokat hallatott magáról, igen tevékeny miniszternek bizonyult, újra és újra belevágta fejszéjét a román egészségügy korhadtan is megingathatatlan fájába. Belenyúlt a darázsfészekbe, talán mélyebben, mint elődei tették. Szép számmal akadtak népszerűtlen intézkedései is abban a reformcsomagban, amelynek hatására például a háziorvosok csak napi húsz receptet állíthatnak ki (miközben hónap elején a krónikus betegek számára napi száznál többet kellene írni). Zúgolódást váltott ki az is, hogy az új szabályok szerint a betegszabadságuk egy részét klinikai várakozással töltőket ellenőrzik, hogy valóban ágyban, párnák közt otthonukban szenvednek-e, ahogy törvényes, ahogy becsületes beteghez illik. Az új seprű elkezdett takarítani, még csak el sem tudom dönteni, hogy jól-e vagy rosszul, hiszen amit eddig te(hete)tt, minimális ahhoz képest, hogy az egészségügyben a sok szemét, súlyos probléma több mint fél évszázada egyre csak gyűl és tornyosul.

A csúszópénz alighanem csupán a jéghegy – nekünk talán fájóbb – csúcsa. Aprópénz az eurótízezrek mellett, amelyeket a beszerzési pályázatok nyertesének kiválasztásakor tesz zsebre egy-egy orvos. Aprópénz az állami álláson túl magánrendelőt is működtető – és „állami” betegeiket előszeretettel oda irányító – orvosok bevételei mellett. Érdekes az a metamorfózis, amelyen egyes orvosok képesek átmenni mialatt az állami kórházból a magánrendelőjükbe érnek: mintha nem ugyanarról a személyről lenne szó, délelőtt mogorva, elutasító, kioktató, délután csupa bűbáj és készség. Talán ezért is választjuk, ha egy mód van rá, a költséges magánrendelőt a biztosításunkért járó ingyenes állami ellátás helyett, amelyet sokszor úgy kell elviselnünk, mint szemrehányó megalázással adott könyöradományt. Talán ennek a gyakorlatnak vet véget majd egy újabb törvény, amelynek tervezetét most készítik elő, s amely választásra kényszerítené az orvosokat. Ez esetben viszont félő, hogy üres állami klinikák várják majd a betegeket, hiszen azt senki sem tagadja, hogy nem fizetjük túl az orvosainkat. Cseke Attiláék tehát máris elkezdhetnek gondolkodni azon, honnan biztosítanak majd olyan béreket az orvosoknak, hogy az állami kórházakba vonzzák, és ott marasztalhassák őket. Olyan béreket, hogy a fiatal orvosok ne csak magánpraxisuk előszobájaként vonuljanak majd át a közegészségügyi ellátáson, hanem karriert, életet épít(hes)senek rá.

Erőltették a szerdai sajtóértekezleten a miniszter lemondását az újságírók. Pedig az is csak színjáték lenne, semmit meg nem oldana az egészségügyi ellátásban. Akadt, aki azt is megkérdezte: minek kellene még történnie ahhoz, hogy Cseke Attila benyújtsa a lemondását (ha már a szülészeti tragédia ehhez nem elég…)? Szerintem semminek. A román egészségügy mindenféle extra tragédia nélkül is, egymagában akkora pokol, hogy egy egészségügyi miniszternek a kinevezése utáni percben azonnal lenne többszáz oka lemondani… Csoda, hogy mégis vannak-voltak egészségügyi minisztereink. Mi bírja maradásra őket? Többezer lejes fizetésük? Karrierlehetőség? Nagy Zsoltnak is micsoda hazai politikai karriert csináltak, de szép is volt, azóta sem tudjuk, mi is történt ott valójában… A szélmalomharcnak akárhogyan is van határa. De talán éppen olyanokra van szükségünk, akik sikerig erőltetik a szélmalomharcot.

Sok évvel ezelőtti felmérés szerint a hazai lakosság leginkább a betegségtől fél. Akkor, kevesebb ilyen jellegű tapasztalattal, nem is igazán értettem, hogy miért éppen az egészségüket féltik, hiszen a betegség hozzá tartozik az élethez, s a XXI. század vívmányaival kigyógyítanak belőle. Nos, azóta megértettem, „kigyógyultam” a kórházakból, klinikákból. Viszolygással kerülöm őket, ameddig csak lehet. Áldom a sorsot, hogy hozzásegített egy emberi háziorvoshoz, és rettegve irtózom az olyan betegségektől, amelyek szeretteimet rideg bánásmódú, könyörtelen kórházakba kényszeríthetnék. Velem lenne baj…??!

Működteti a WordPress.com.
Entries és hozzászólás feeds.