Zsuzsika néni szülinapi almái

december 18, 2009 - 09:57 | Jegyzet kategória | Hozzászólás
Címkék: , , , , ,

Zsuzsika nénit elég régóta ismerem. Talán úgy tíz éve. Mióta egy jó barátunk esküvőjén eljátszatta velünk a “kikérjük a vőlegényt”, bár az ifjúságnak nemigen akarózott. Akkor derült ki, hogy szinte szomszédok vagyunk.

Zsuzsika néninek mindig van egy heccelődő-mókáskodó szava a két tömbház közötti fák-bokrok útvesztőjében hancúrozó gyerekekhez. Mintha mindig mesét mondana nekik azzal a néhány mondatával is akár. Nem instruál, mint legtöbben mi, felnőttek, hanem csodákról beszél a gyerkőcöknek. Jellegzetes hangjáról azonnal megismerni. Hogy egész pontosan hol lakik, azt most sem tudom, nem is fontos. De nyáron, pontban este tíz óra után hallani lehet, amint hosszas félórákat telefonál. Gyakran összefutunk buszon, a hazafelé vezető sikátorokon. Mindig van mondanivalója. Kifogyhatatlan mennyiségben.

Zsuzsika néni már jó ideje nyugdíjas lehet, de minden érdekli, fiatalok megirigyelhetik lelkendező kíváncsiságát. Korántsem fásult, nyitott mindenféle újra, és még a változásoktól sem idegenkedik, pedig a nyugdíjas korúakra ennek inkább az ellenkezője jellemző. Néhány éve még biciklin járt. Zsuzsika néni soha nem panaszkodik, hogy beteg lenne. Nem panaszkodik a világra sem. Inkább színházba megy, rendszeresen, és erről olyan elégedett örömmel tájékoztat, mint letűnt korokban egy első báljára készülő úrilány. Rendezvényeket látogat. Mindig van tennivalója, célja. A lecsengett esemény utáni pakolgatáskor csak úgy leül a zongorához, és elkápráztat. Mindig vidámnak látszik: ha alapvetően ilyen, irigyelnivaló, ha magára erőlteti a vidámságot, hogy ne szomorítsa a többieket a nyavalyáival, akkor csodálatraméltó.

A legtöbben furcsálljuk Zsuzsika nénit. Harsány hangján nem átall az ember után kiabálni az utcán, ha úgy észleli, nem vették észre, és akkor is elmondja, amit szeretne. Zsuzsika néni nem rejti véka alá véleményét, és igen, akkor is határozottan kifejti, ha nem kérdezik tőle. Mi több: beszélgetőpartnere leginkább csak igent vagy nemet mondhat, esetleg becsúszhat egy ejnye vagy egy nahát is, de elsősorban Zsuzsika néni beszél. Biztos még sok másmilyen is Zsuzsika néni, nekem – felületes szemlélőnek – ennyit sikerült meglátnom belőle.

A Szabadság huszadik születésnapján nagy ünnepet szerveztünk a Magyar Operában. Volt köszöntő szöveg, kiállítás 1989-ről, a kolozsvári főtér két évtizednyi arcairól, sajtótörténetről, szerkesztőségről, volt tánc, volt vers, volt zene. Amikor pedig a színpadi műsornak vége … lett volna, s koccintásra-kóstolgatásra invitáltuk olvasóinkat, a nézőtérről felhangzott Zsuzsika néni jól ismert hangja. Aztán szinte azonnal kivált a sötétből Zsuzsika néni virágcsokorral integető alakja is. Nem, nem volt lámpaláza felmenni hívatlanul is a színpadra, igaz, csak az egyik csücskébe. Azt vártuk, ezúttal is elmondja a véleményét, s egy pillanatra még aggódtunk is, hiszen meghatározott időre el kellett hagyni a termet, próba kezdődött. Nem csalódtunk: Zsuzsika néni elmondta a véleményét. Talán még soha ennyire tömören és ennyire kifejezően. Vállán lógó táskájából elővarázsolt egy palack ajándék bort. Aztán egy zacskóból almákat hámozott elő, és egyenként gurította be őket a színpadra. Jelenetének ezzel véget is vetett. Érdekes, arra már nem is emlékszem, hogy közben mit mondott. Talán nem is értettem, még a második sorból sem. De a virág, a palack bor és mindennél inkább a színpadon gördülő piros-zöld almák mindent igen-igen stílusosan megérttettek. Köszönjük szépen, Zsuzsika néni!

WordPress.com ingyenes honlap vagy saját honlap létrehozása.
Entries és hozzászólás feeds.