Lyra – forever

május 31, 2009 - 02:51 | Család, Fesztivál, Vélemény, Zene kategória | 8 hozzászólás
Címkék: , , , ,

Szombaton este, a Gyermeknap végén elkísértük a nap sztárját, a Lyra együttest vacsorázni. Még le sem ment torkunkon az utolsó falat, már igyekeztek hangszereikért. És elkezdődött a nap második koncertje nekünk. Nekik már a harmadik, mert korábban Nagyváradon zenéltek, aztán a gyereknapos kedves vendégseregnek, majd úgy tucatnyiunknak, és maguknak is, mint kiderült, sosem tudják csak úgy eltenni a hangszert egy koncert után.

Szuper volt a gyerekkoncert, ahol csak azért nem lehetett több mozgásos jelenetet bevetni, mert a kollégium tágas étkezdéjében – ahova a fránya-áldott eső miatt kényszerültünk – erre nem volt hely a teltház miatt. Ám a még akkor is folyamatos szervezői futkorászásban valahogy nem is igazán jutott el a fülemig a dal, a szöveg, hogy mélyebbről ne is beszéljek. Ugyan Bogi kolléganőm látta őket három évvel ezelőtt is, amikor szintén vendégeink voltak Gyermeknapon (akkor mi betegen ájultunk itthon), és ennek megfelelően áradozott is róluk, de valahogy sosem jutottunk el odáig, hogy sikerüljön meghallgatnom a Lyrát. Hát, mondhatom, rengeteget veszítettem. Három teljes évet, amikor nem ismertem a Lyrát. Aztán eljött ez a szombat, amikor ajándékba kaptam egy örökestét, egy kis Hervay Gizellával, Szilágyi Domokossal, József Attilával, Petőfivel, másokkal fűszerezve.

Judit olyan hihetetlen erővel énekel, hogy tisztán érthető-élvezhető minden szava-hangja a kihangosított három (!) gitár mellett, ráadásul nemhogy hamisat nem hallani tőle, de meg sem gyengül, el nem csúszik a hangja a napi már-már nyolcórásnál is hosszabb éneklés után még így hajnalban sem. Az egyik gitáros, Karcsi – sosem találnátok ki – a fizika egyik megjegyezhetetlenül bonyolult ágazatának megbecsült és elismert doktora és szaktekintélye, szinte nincs is olyan hangszer, amelyen ne tudna játszani, minden táncházas népdalt ismer, és olyan élethűen szólalnak meg ujjai alatt az amerikaiasra hangolt gitárhúrokon a bluesok, hogy az ember lánya forgolódni kezd a székén holmi idegen világsztárok után nézelődve. A másik bolondos zenész – M. Zoli – nem fér a bőrébe, ha hangszerhez nyúl, a fiatal csikó nyargal így, ha vadító illatokat érez a levegőben, a kisgyermek habzsolja ilyen szenvedélyes kíváncsisággal a világot, amilyen szenvedéllyel ő eggyé válik a hangszerével, s micsoda szólamokat művel emez újabb testrészével, megszűnik minden, csak ő van és a gitár, és ezt hallod is, érzed is – folyton meg kell rántania a képzeletbeli gyeplőt, hogy csapatban maradjon a zenéjével. Kata, aki több évtizednyi házasság után olyan szerelmes sorokat ír Cs. Zolinak, aki azokat olyan dallamokkal öltözteti fel, hogy egy ilyen csapat előadásában az embernek – félreértés ne essék: ártalmatlan félpohárnyi bor után – elakad a lélegzete, a tapsot olyannak érzi, mintha templomban adná, meg szinte eszébe sem jut, úgy elkalandozott valamerre, aztán egyre röpködőbb-remegőbb a lélegzete, mígnem az egésznapi eső már a szemén is kicsordul és csak folyik, folyik alá – legyen akár boldog szerelmes, akár reménytelenségben gyötrődő, akár sok tavasz előtt álló ifjú, akár deresedő kiábrándult. Olyannyira, hogy hajnali ötkor – álmot csalogató forró zuhany és olvasmány után – sem jön álom az ember szemére, akkor sem képes beletörődni, visszaengedelmeskedni a mókuskerékbe, hanem egy teljes gyermeknapos hajsza után blogbejegyzést ír… És vigasztalásként Lyrát hallgat az együttes honlapjáról. És már tudja: minden remek hangfelvételen túl, ezért az élő, szűkközönséges koncertélményért fog sóvárogni sokszor még.

Gyermeknapi meteorológia

május 27, 2009 - 04:52 | Család, Fesztivál, Gyermekek – szülők kategória | 5 hozzászólás
Címkék: , , , , ,

Három éve ilyentájt újfajta rögeszme, vírus, magatartászavar észlelhető Kolozsváron. Lehetünk úgy vagy harmincan (ötvenen? – egyszer igazán népszámlálhatnánk), akik minden előzetes figyelmeztetés nélkül hirtelen elkezdjük megszállottként követni az időjárás alakulását.

Számolgatunk, azaz inkább számítgatunk, hiszen nem egzakt tudomány a meteorológia, s kicsit úgy vagyunk vele, mint a szerelmes a margarétaszirmokkal – gyorsan megszámolja, hogy az utolsó sziromra „szeret” jusson –, valahogy mindig arra jutunk, csak sütnie kell a napnak szombaton. Miközben titokban attól rettegünk: talán inkább esni fog. Ezekben a hetekben azt hiszem, egymagunk vagyunk ezzel az óhajunkkal, hiszen a több hónapos szárazság után már a mezőgazdaságból inkább csak a kenyér drágulását érzékelő városi ember is esőt óhajt. Nem úgy a „megszállottak”.

Bújjuk a lehető összes internetes honlapot, figyeljük az előrejelzéseket, csüggedünk és reménykedünk. Az egyik helyen azt jósolják, eső lesz bőséggel, sőt egyenesen vihart mondanak, másutt még egy icipici napocskát is odabiggyesztettek, s az eső valószínűségét „csak” 60 százalékosra saccolják. Ha mindenütt esőt jeleznek is, a június elseje előtti héten csúcsosodó újfajta járvány áldozatai akkor is reménykednek. Eszükbe jut minden korábbi csalódásuk, amikor az előrejelzések még egy nappal korábban is biztosra mondták az esőt, aztán hétágra sütött egész nap. És erre nincs gyógyír. Mert az érintettek nem is akarnak meggyógyulni, hiszen ez azt jelentené, hogy már nem készülnek semmire így gyermeknap táján. Márpedig készülnek ők, és feltett szándékuk évről évre egyre több társukat megfertőzni ezzel a vírussal – ez nem is olyan nehéz, hiszen évről évre egyre többen vállalják önként és szívesen a megfertőződést. Az érintett társaság ugyanis immár harmadik éve gyermeknapi utcai fesztivált szervez Kolozsváron, és esze ágában sincs erről lemondani.

Természetesen eső esetére is van forgatókönyv, a gyermeknap akkor sem marad el, csak átköltözik, fedél alá. Csak hát a szabad ég alatt lenne az igazi. Meg aztán esőben talán akadnak majd, akik nem szívesen bújnak ki a házból. Bár jobb szórakozást nem is lehetne kitalálni egy esős tavaszi-nyári napon, mint gyermeknapozni reggeltől estig.

Ha esni fog, a fertőzöttek akkor is hálásak lesznek – sorsnak, istennek, meteorológiának –, hiszen a gazdasági válság és egyéb kedvezőtlen körülmények dacára az idén is bőségesnél bőségesebb, érdekesnél érdekesebb, változatosnál változatosabb programokkal sikerült összehozni ezt a fesztivált. Ha esni fog szombaton, végtére azért is hálásak leszünk, hiszen elmúlik fejünk fölül a szárazság réme. Mert a titok abban áll: észrevenni a rosszban is a kicsike jót, engedni szemünknek-szívünknek meglátni az apró örömöket, amelyekből igenis rengeteg van nap mint nap, de főleg a szombati gyermeknapon a Farkas utcában. Gyertek el!

Riszegeskedés a körösfői hegytetőn

május 3, 2009 - 18:45 | Család, Környezetvédelem, Vélemény kategória | 8 hozzászólás
Címkék: , , , , , , ,
Az a bizonyos bódító illatú riszegvirág (köszönet a fotóért Krisztiánnak)

Az a bizonyos bódító illatú riszegvirág (köszönet a fotóért Krisztiánnak)

Annyi esőt jósoltak az elmúlt hosszú hétvégére, hogy komolyan feltételes módban terveztük a legkülönfélébb programokat. A péntek esti csepergés aztán végképp eltántorított a vonatos Riszeg-tetőzéstől, úgyhogy a nagy Szabadság-csapatos hajnali vasutazásra (8 óra előtt indul Kolozsvárról szerelvény) végül csak négyen vállalkoztak, a többiek megvárták, amíg konkrétabban el lehetett dönteni, mit adnak az égiek, majd személygépkocsival jutottak ki a tetőre. Bizony mi is az autósok túlságosan népesre sikeredett táborát gyarapítottuk 😦 Némileg vigasztal, hogy az átlagosnál alacsonyabb aljzatú autónkat sajnáltuk végigkínozni a hepehupagyanús ismeretlen földúton, így hát Körösfőn hagytuk, és onnan gyalogosan vágtunk neki a hegynek. Alig negyven perc alatt, nyugodt sétában ki is értünk a Riszeg-tetőre. Eddig még soha nem voltam ott. Nem is tudom, mit vártam tőle, talán semmi konkrétat. De kaptam – jót is, kevésbé jót is.

A felfelé tartó autók zajától csak néha megzavart csendben gombolyított séta hármasban, mmm, azt nem is kell ecsetelni – a „rugalmas” időbeosztásban dolgozó családosok tudják, mit jelent egy végre együtt töltött hétvége. A társaság páratlan, rengeteg ismerőssel találkozik az ember, régen látottakkal is, a nap végére már megszerveztük a saját zsákbaugrásunkat, felnőtt tojáshordozó versenyünket is, pedig annyi sört igazán nem ittunk.

Az első riszegvirágot már jó magasan, a tető közelében azonosítottuk, igaz, ott egyből egy egész domboldalnyit – azonnal rájön az ember, hogy a különleges illatot árasztó apró rózsaszín (vagy halványlila..?) ismeretlen virág csakis az lehet. És tényleg lehet valami a legendában a pásztorról, akit korántsem holmi jófajta szilvalé, hanem természetesen a riszegvirág édeskés illata bódított késleltető álomba a hegytetőn. Különlegessége ellensége is a virágnak: hiába védett, sokan hatalmas csokrokat szedtek belőlük, ki tudja hány virágot téptek ki gyökerestől örökre a dombról. Sehol egyetlen tiltó felirat, legőszintébben a gyerekeink háborodtak fel, hálistennek efféle őszinte gyerekemberhez illően eléggé hangosan is, hátha megmozdítottak valamit egy-egy csokrétás felnőttben. Nem vagyok fanatikus környezetvédő, de szívesen láttam volna a tetőről lefutó utakon valamiféle „zöld” ellenőrzést.

Fentebb aztán már egyre romlott a kép: autó autó hátán, még egészen fent a tetőn is. A bírálat önkritika is, ha nem olyan alacsony az autónk, bizony azt hiszem, az is ott lett volna 😦 Valóban kényelmesebb a pokrócot, széket, sátrat, sütőrácsot, innivalót, húst, zöldséget, kenyeret, labdát, kitudjamit nem kézben felcipelni a hegytetőre. Civilizáltságunkban annyira elkényelmesedtünk, hogy autó nélkül már kirándulni sem tudunk. És ezért inkább feláldozzuk a csendet, a friss levegőt, környezetünket, egyáltalán a látványt. Egyesek aztán egyenesen fel s alá parádéztak a tetőn, rendre minden barátjukat, barátnőjüket megsétáltatták motorjukkal, négykerekű járgányukkal, nyitott tetejű terepjárójukkal, ott szlalomozva jelentőségük, divatosságuk és ultratrendiségük teljes tudatában a pokrócok, futkosó gyerekek, falatozó majálisozók, perzselő tűzhelyek között.

Pedig a szervezők kitettek magukért. Még arra is gondjuk volt, hogy a vécéket a dombnak ne azon az oldalán helyezzék el, amerről fújt a szél… Amúgy ezek az ökovécék megérdemelnek még egy szót: ezek végre nem voltak büdösek, még úgy délután négy óra körül sem, sőt kifejezetten valami illatfélét véltem felfedezni az egy négyzetméteres alapterületű dobozban. Persze, se papír, se víz, na de hát elvégre kirándulunk, jó, hogy nem a sűrű bokrot kellett keresni. Drága mulatság, ami azt illeti, egymillió darabja, de legalább nem spórolják ki belőle azt a szert, amitől öko ez a fülke. Akit érdekel, keresse a szervezőket…

Szerencsére nem akadt dolga a mentőautónak. Nem is figyeltem, ott volt-e még késő délután. Elvileg nem mozdulhatott volna már csak azért sem, mert úgy szólt az egyezség, és azon felül meg azokért a kemény sok-sok-sok milliókért, amit kifizettek érte. Azért nem semmi egy ilyen rendezvény megszervezése (már csak a Szabadság és az Életfa közelgő gyereknapi utcai fesztiváljának előző évekbeli tapasztalataiból ítélve sem), Isten óvja mindazokat, akik ilyesmire adják a fejüket, főleg válságban.

És most még előállok én is a kritikámmal ugyebár. Mert azért Péntek Laci barátunktól számonkérjük ám majd jövőre azokat a riszegvirág tömeges szedését tiltó táblákat, amelyek elhelyezésére itt tett ígéretet. Sőt az autók távoltartására vonatkozó reményeit is. Így talán hosszú távon sikerül nem tönkretennünk azt, amiért szeretjük a Riszeg-tetőt. A mi Riszeg-tetőnket. Az enyémet. A tiedet. A mindannyiunkét. Hogy ötven év múlva is ugyanilyen szépnek láthassuk, mint ma 🙂 Akár egy felhőről (bárányfelhőről, természetesen) koccintva alá…

WordPress.com ingyenes honlap vagy saját honlap létrehozása.
Entries és hozzászólás feeds.