Főtérrendezés, gyerekszájjal

április 27, 2009 - 05:34 | Gyermekek – szülők, Műemlékvédelem, Nemzeti kisebbség kategória | 3 hozzászólás
Címkék: , , , ,

Csípős reggeli iskolába igyekvés, a Főtéren haladunk át éppen. Észleljük, hogy nyugati és déli oldalát jókora részen palánkkal elkerítették. Magyarázom Ákosnak, hogy átrendezik Kolozsvár főterét, nézzük meg jól, mert ilyennek már nem fogjuk sokáig látni, és nem biztos, hogy az új arculat tetszik majd nekünk. Kiderül, hogy egészen elnézőre szoktatott ez az ultratoleráns kisebbségi politizálás, aminek köszönhetően mi, felnőttek többsége, már nem is zúgolódunk túlzottan, amiért a Mátyás szoborcsoport idestova egy éve rút deszkaállvány lécei közül szürkéllik kifelé, amiért a főtéri átrendezési tervet hagyjuk futni ebben a formájában, amelyet magyar és román szakemberek egyaránt (vélhetően nem szakmai irigységből) nem tartanak megfelelőnek, legfeljebb néha háborgunk egyet, tehetetlenül. Ám a gyermek mit sem tud a kisebbségi politizálás illendő magatartásformáiról. A Főtér már így sem tetszik neki, hiszen a szobor hosszú hónapok óta változatlanul felállványozva (várja a folyton halasztódó tatarozást). “Az úgy lesz, hogy majd mindent lerombolnak, aztán elfogy a pénz, és hosszú hetekig minden úgy marad. (Hosszú hetekig, optimista a gyerek…) Mert itt mindennel így történik.” Már számára is ennyire nyilvánvaló…??!

Reklámok

Büntetik a köpködőket!

április 8, 2009 - 14:55 | Környezetvédelem, Vélemény kategória | 8 hozzászólás
Címkék: , , , ,

Kolozsvárt megszégyenítő módon az országban elsőként éppen Gyulafehérváron büntették meg az utcán maghéjakat köpködőket, cigarettacsikket, papírt, szemetet elhajítókat. A köztéri köpködés a település közterület-fenntartása elleni kihágásnak minősül, az elkövető 60-tól 120 lejig terjedő pénzbírságot kockáztat. Szép képet fest ez a romániai viszonyokról, ugyebár, nevelni kell a felnőtt lakosságot arra, hogy ne köpködjön nyilvánosan. Mégis, gratula Gyulafehérvárnak, hogy ezt felvállalja!

A magozás, a napraforgómagok héjának buszokon, utcán való szétköpködése undorító hazai hagyomány. Nosztalgiázzunk. Emlékeztek még, hajdanában minden valamirevaló „komplex” előtt állt egy-egy c…né, így utólag visszagondolva elég kétes kinézetű, piszkosszürke zsákból kis kehelyszerű fapohárral ömlesztve az egylejre napraforgómagot. Övék volt a monopólium! A boltban nem lehetett ám magot vásárolni, esetleg a piacon, vagy legfeljebb napraforgóföldes rokonoktól szerezni nyers, érett tányérokban. A hiányzó csokit, cukorkát pótoló nemzeti nassolnivaló aztán sokkal elegántosabb formát öltött, a XXI. századra már színes tasakokba költözött a tökmag is, különféle csomagolásúak közül válogathatunk a bolti polcokon, még hántoltat is kínálnak. A magos néni már rég a múlté. Bár újabb változata is megjelent: többnyire idős, fejkendős néniket látni néha, akiket a kapitalizmus szegénysége kényszerít puritán átlátszó zacskókba csomagolt magot kínálni. Amit legtöbben kifizetnek, aztán mégsem visznek el. Ettől eltekintve, a köpködés divatjának végképp a múltba kellene süllyednie.

Most, hogy belegondolok: Kolozsvárt egészen rendesen takarítják – ezen a héten a buszra várva már kétszer is fedezékbe kellett menekülnöm a kis narancssárga kefésautó porfellege elől. Talán a tiszta járdára a csikket is inkább szégyelli ledobni a jámbor városlakó, innen a tisztaság érzés. Szeretném azt hinni, hogy Gyulafehérvár helyett azért nem Kolozsvár járt elöl a köpködés büntetésének jó példájával, merthogy itt oly kulturált a társadalom, olyan civilizáltak az emberek, hogy a napraforgómag héját illedelmesen zsebükbe gyűjtik az első szemeteskukáig, netán ma már nem vetemedik senki arra, hogy a trolin, villamoson, utcán magot ropogtasson. Vagy lehet, hogy csak én közlekedem ilyen „megkímélt” útvonalakon?

A hatóságok figyelmébe ajánlom még a zsebkendő nélküli, puszta tenyérbe történő orrfújás történelmi időkbe vesző népszokását is, dívik még…, láttam…

Nemzetturista, gávárity párusszki!

április 6, 2009 - 09:38 | EU, Nemzeti kisebbség, Vélemény kategória | Hozzászólás
Címkék: , , , , , , , , ,

Európa minden államának többségi állampolgárait kötelező módon el kellene küldeni néhány hónapra valamely szomszédos országba, saját nemzetiségéhez tartozók körébe, kisebbségiként élni. A németek és a szlovének leutazhatnának Olaszországba, az olaszok Horvátországba, Moszkva elküldené az oroszokat Észtországba vagy Lettországba, a magyarok is választhatnának Erdély, Felvidék és Vajdaság között, a dánoknak bizonyára nem lenne kínszenvedés kis időre Németországba költözni, a lengyeleket pedig Litvániában kellene nyaraltatni legalább néhány hónapig. Kötelező katonai szolgálat helyett lenne most sokkal kecsegtetőbb, államprogramként kötelező „nemzetiségi turizmus” az inkább csak szavak szintjén toleráns Európánkban.

Hogy ez mitől lenne olyan jó? Hát először is kölcsönös kormányprogramokkal fellendítenék a turizmust, gazdasági válságban ez nem is elhanyagolható szempont. Rosszul is elsülhet, hiszen pl. az az anyaországi lengyel, aki eddig mit sem törődött a litvánokkal, esetleg elkezdene nem túl rózsás érzelmeket táplálni irányukba. Ám ez is csak első látásra rossz, megfelelő termőföldben ez a mag is hasznos gyümölcsöt hozhat: hazatérése után a „nemzetturista” aligha süllyed vissza korábbi érdektelenségébe, látóköre bővül, szempontjai gazdagodnak, többségi-kisebbségi témákban, magatartásában, a kisebbségi jogvédelem kérdésköréhez való viszonyulásában előnyösen változik. A pozitív változást pedig ezen nemzetturisták számottevő része nem csupán passzívan fogja megélni. Az üres szavak burkából kilépve tenni fog más országban élő nemzettársaiért, esetleg még a saját hazájában élő nemzeti kisebbségek érdekeiért is, de legalábbis toleranciaküszöbe feltétlenül jó irányba módosul. Talán-talán akkor nem tanácsolják majd Kolozsváron a magyarul megszólalóknak sem villamoson, sem értelmiséginek kikiáltott találkozókon, hogy beszéljenek románul. Talán-talán nem nevezik többé románnak az erdélyi magyart Magyarországon, még a bunkók sem, akiknek a határon túliak – úgy gondolom, sokkal inkább önvédelemből, mint meggyőződésből – az ilyen kijelentéseket tulajdonítják (merthogy kevésbé fáj, nem is fontos, ha „csak” egy bunkó mondja… ?!).

Persze, nemcsak ezen múlik. Civilizáltsági foktól, kultúrától is függ. Németországban a bajba került turista örül, ha rendőrt lát közeledni, mert biztosan segítséget kap, pláné, ha saját bajával a közrendet is zavarja, a rendőr a helyzet megoldásáig nem is távozik. Egy krakkói útkereszteződés kellős közepén menetképtelenné hibásodott hazai társasbusz gépkocsivezetői viszont hiába örvendeztek az érkező rendőr láttán. Mikor segítségét kérték a sem angolul, se németül, csupán kizárólag lengyel nyelven beszélő regionális márkaszervizzel kialakult kommunikációs blokád – és ezzel együtt a közúti forgalomzavar – feloldásához, segítséget nem, csak sértett méltatlankodást kaptak: „We are in Poland!” Azzal a rendőr háromszöget rendelt a kereszteződésben veszteglő busz mögé, s mint aki jól végezte dolgát, távozott. Honfitársai pedig még hosszú órákig vesztegelhettek a forgalomban a lezárt útkereszteződés miatt. Ez persze nem számít, a nemzettudatos rendőr megmondta a magáét a szemtelen külföldinek.

Bőven van még tennivaló uniós Európánkban, míg mindannyian bárhol otthon (de legalábbis otthonosan) érezhetjük magunkat benne…

Dohányozzunk! (…?)

április 1, 2009 - 09:35 | Egészség, Vélemény kategória | Hozzászólás
Címkék: , , , , , ,

(Megjelent a Szabadság 2009. április 1-jei számában.)

cigi2Április elsejétől ismét megdrágult a cigaretta. Az egyik szemem sír, a másik nevet. Édes párom ugyanis dohányzik, mi a fiammal viszont utáljuk a füstöt (na jó, na, a fiam „nevelésében” a pöfékelés miatti pufogásomnak nem kis része van), féltjük is apát. Aki viszont hiába fogalmazta meg idestova két éve, hogy muszáj lenne leszoknia a dohányzásról, mindeddig nem sikerült. Néhány halvány próbálkozásnál tovább nem jutottunk: néha eltelt egy-egy nap rágyújtás nélkül, aztán valami növényi cseppek is képbe léptek, de gyorsan el is maradtak. Amikor sok évvel ezelőtt a cigaretta drágulásának folyamatosan felfelé ívelő pályája elkezdődött, elhangzott ugyan egy kijelentés, miszerint amikor 70 ezer lej lesz a cigaretta, lemond róla. Igen, ez olyan régen volt, hogy akkoriban a sokzérótlan új lejről még nem is hallottunk, és a cigarettának csomagja talán alig volt 30 ezer lej. Ennek az elhatározásnak már jóval nagyobb sikeresélye lett volna, ha az államoknak nem lenne annyira fontos a cigaretta – mert minden csalóka látszat ellenére igenis rendkívül fontos.

Egyfelől hatalmas kampányok folynak az egészséges életmód népszerűsítésére, a dohányzás ellen. Uniós plakáthadjáratokat is megéltünk már. A cigisdobozokon megjelentek az elriasztó célzatú feliratok: a dohányzás káros az Ön és környezete egészségére, a dohányzás halált okozhat, impotenciát, tüdőrákot, károsítja a magzatot, válogathat a szivaros, hogy melyiket kéri a boltban. Törvények, jogszabályok születnek: ma már EU-szerte nem dohányozhatunk bárhol, néhány hónapja a hazai éttermek, kiskocsmák bejáratára is kikerültek a dohányzó/nemdohányzó feliratok, van sok füstmentes helyiségünk is. És természetesen folyamatosan emelik a cigaretta árát. No, nem egyből, csak apránként, hiszen gondolnak a szegény nikotinfüggő dohányosokra, mennyire sújtaná őket egy hirtelen például 50–100 százalékos áremelés, még a végén tömegesen dobnák el a cigarettát, felhördülne a dohányipar, és akkor miből pénzelnék az államok a hangzatos dohányzásellenes kampányokat?

Ésszel nem tudjuk felérni, mekkora összegekre rúg a cigarettára kirótt luxusadó, ami mind az államok zsebébe megy, és egy rakás nemes célra is jut belőle. Még szerencse, hogy a kábítószerben hamarabb látta meg a világ a veszélyt, mint az államkassza feneketlen pénzforrását, egyébként ma a drogozás sem lenne tilos. Mielőtt bárki felhördül, hogy a kettőt egy lapon említem: igenis alig van különbség. A cigaretta és a drog egyaránt függőséget okoz, mindkettő esetében a fogyasztott mennyiségigény a használattal folyton növekedik, mindkettő fogyasztása rendkívül káros az egészségre, mindkettő fogyasztása megterheli az egészségügyi rendszert stb. Annyiban súlyosabb a drog, hogy másként hat az idegrendszerre, és esetében azonnalibb az életveszély kockázata.

Persze röhejes lenne a dohányzásról való leszokás egyéni felelősségét az államra hárítani, csak attól az álszenteskedéstől fordul fel a gyomrom, ahogyan egyfelől szemfényvesztő módszerekkel iparkodnak nemkívánatossá tenni a dohányzást, miközben köszönik szépen, remekül megélnek belőle és belőlük, a dohányosokból. A valóságnak tulajdonképpen pro-dohányzás kampány felelne meg jobban: dohányozzon, így segíthet a rákos gyerekeken! Csak ez a fajta őszinteség persze nem nézne ki jól sem Európában, sem másutt. Úgyhogy marad az erkölcsösen elegánsnak látszó magatartás a dohányzásellenes kampányokkal.

A dohányos pedig magára vessen. Ha képtelen leszokni – ha egyáltalán akar – káros szenvedélyéről, akkor fizessen szinte észrevétlenül már két-háromszoros árat az áhított dobozkáért, s míg komoly betegség nem kényszeríti lemondásra, addig öniróniával utasítsa vissza a boltban ha kismama, a magzatkárosító hatásra figyelmeztető, ha ereje teljében lévő férfi, az impotenciakockázatra figyelmeztető feliratú dobozt…

WordPress.com ingyenes honlap vagy saját honlap létrehozása.
Entries és hozzászólás feeds.