Románok rövid története – hol a beszélgetés?
október 14, 2011 - 18:19 | Kategória: Gyermekek – szülők, rendezvény | Szóljon hozzá most!Címkék: Koinónia, Neagu Djuvara, nyílt nap, románok története
Többen hívtatok-kerestetek ma, hogy A románok rövid története – másképpen? című írásom végén említett szombati (2011. október. 15.) beszélgetés helyszínéről érdeklődjetek. Megírom hát ide is, hátha olyat is érdekel, aki nem hívhatott fel. A beszélgetés nyílt, bárki elmehet, tulajdonképpen a Koinónia nyílt napjának a része, és az is jó benne, hogy a gyerekeket is elvihetitek, mert egy rakás jó programmal várják őket, míg ti 12 órától a kollégái által sokat bírált román történész, Neagu Djuvara rendhagyó történelemkönyve kapcsán eszmefuttattok a Koinónia székházában, a Szélső, azaz Marginasa utca 42. szám alatt (a sörgyárral szembeni meredek utca). A helyszín azért is maradt ki, mert egyrészt úgy véltük, egyértelmű, hogy a kiadónál zajlik majd a kerekasztal, másrészt meg nem akartunk ismételni: a Szabadság 2. oldalán a nyílt nap részletes programja szerepelt. Amúgy a kiadó honlapján még részletesebb információkat találtok. No, de most itt mindent megtaláltok egy helyen, szép szombatot nektek, bárhol-bárhogyan töltitek is!
Vélemény? »
RSS hírcsatorna a bejegyzéshez kapcsolódó hozzászólásokról. TrackBack URI
MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!
Blog at WordPress.com. | Theme: Pool by Borja Fernandez.
Bejegyzések és hozzászólás feeds.